Kisebbség
A kisebbségeket törékenynek, sebezhetőnek, elnyomottnak képzeljük, jóllehet azok is kisebbségben vannak, akik törnek, sebeznek, elnyomnak. Más a logika, de ugyanaz a pszichológia. Kisebbséginek lenni űzött, hajszolt, számkivetett állapot, függetlenül attól, hogy a szóban forgó csoport lent vagy fönt van. Egyetlen kivétel az elit, melynek felül állását elfogadja a többség, megkérdőjelezhetetlenül. Ha megbomlik az elfogadás, de előtag kerül a legitimáció elé, az elit a vesztőhelyen, a szemétdombon, a disznóólban találja magát, a csőcselék legnagyobb örömére. A többség győzelme azonban a többség veresége, mint azt Orwell óta tudjuk.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
április 20, 2009 @ 10:42 du. • válasz erre
És a Nagy Francia Felfordulás óta tapasztaljuk.
április 21, 2009 @ 7:53 de. • válasz erre
Mindenkinek mindig megvan a maga kisebbségi élménye, mert mindenki kisebbség. Ezért akar mindenki csatlakozni. A többséghez. Az elit annyiban különbözik a többi kisebbségtől, hogy ő hiteget, aki vele azonosul, az a többség, vagy a relatív többség, vagy a holnap többsége. De többen vannak, akik ilyen ajánlatot tesznek, tehát bárki alkotja is a többséget az mindig veszélyeztetett, hogy kisebbség lesz. A többséget mindig újra kell teremteni. A hitegetésnek nincs vége. Közóhaj.
Akinek itt szerény a teljesítménye az lemarad a versenyben, az a peremre szorul. Durcáskodik, aztán vagy eltűnik, vagy visszakapaszkodik. Ha egy elit rosszul teljesít, leváltása rosszul szabályozott, nincs teremteni tudó konkurense dominánssá válhat a csőcseléknek nevezett kisebbség. Ha annyira rosszul teljesít, hogy mindenkit lezülleszt, akkor jön a csőcselék valóságos többsége.
április 21, 2009 @ 7:58 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
hogy milyen jót írtál! 
Annyit finomítanék, hogy “ezért akar eleinte mindenki csatlakozni”. Sőt később is. Talán csak a csatlakozási kényszer ererje (a félelem a kisebbségi léttől, amit individuális formában magánynak hívhatunk) az, ami különbséget létesít konformitás és autonómia között. Az autonómi kísértésének való engedésnek azonban és feltehetően jobb esetben deviancia, rosszabb esetben téboly az ára. (Mert tiszteljük, tiszteljük az elitet, de jobb esetben is tudjuk, hogy a marhája a szemüvegét bezzeg nem találja, pedig ott van a homlokán, avagy egy prímás is tudja, hogy Menuhin is, és Ojsztrah is “meghalnának az asztalnál“, ha élnének, és abból kellene megélniük.)
Hát persze! Hogy milyen jó ez a bejegyzés,
április 21, 2009 @ 9:58 de. • válasz erre
április 21, 2009 @ 10:19 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Szinte egyetértünk valamiben?
április 21, 2009 @ 12:48 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#5):
A végén még Aristo is esetleg, de akkor mi lesz a bloggal?