Bevezető a geneziséről

Csoda, hogy és ha a világ proletárjait egyesülésre felszólító kiáltványtól néhány száz lépésen át – ha nem is feltétlenül – egyenes út vezet a magyar (vagy ahogy olykor mondani szokás az egyetemes magyarság részeként magyar) munkásokat, parasztokat, volt és jelenlegi értelmiségieket, vállalkozókat és másként vállalkozókat, munkavállalókat és munkanélkülieket, megváltozott munkaképességüket, fogyatékossággal (és valamennyi csoportban és azokon kívül is segélyből, vagy más módon, de valahogyan meg)élőket (és talán még a nemezetiségeket is, még az is megeshet, hogy a cigányokat is, és talán az – egyes álláspontok szerint kirekesztő – önmagukatat kirekesztettnek sőt, – a magyar gárda puszta lététől is, és a Jobbik közvélemény kutatásokban mérhető előretörésétől is – fenyegetettnek érzőket) egyesítő Erős Magyarország( egyes álláspontok szerint megvalósuló) eszméjéhez, más álláspontok pszichotikus eszméktől bőséggel fűszerezett hallucinációjá)hoz.
Márpedig vezet!
De mindenképpen vezethet, mert ebben (ezen a blogon a Lenin nő voltát illető óta) a lehető legszélesebb egyetértés (hogy azt ne mondjam nemzeti konszenzus) kezdett kibontakozni. Az erre vonatkozó elképzelések összegyűjtése céljából született meg ez a bejegyzés.

Az első 100 lépés

Vad vihar tombolt a ódon várkastély foka körül és a hanyag feudális kőművesmunka miatt belül is. A vár ódon volt ugyan, évszázadok óta dacolt elemekkel és az osztályharccal, de az utóbbi időben sokat modernizáltak rajta. A kazamatákba, például, tüzes fogókkal sanyargatott jobbágyok helyett gőzgéppel kizsákmányolt bérrabszolgák kerültek. A kazamaták – a gőznyomástól és a kizsákmányolás szorzatának értékétől függően – 15 – 300 frankot hasznot hoztak percenként. Az alsóbb szinten, az egykori lovagteremet, vérszívásra rendezték be. A TBC-s bérrabszolgák köhögését villannyal hajtott szerkezetek a szférák zenéjévé transzformálták. A modern technika vívmányai voltak mindenütt. A szobákat külön csőposta kötötte össze, erre a célra nevelt, keskeny csőpostásokkal. A vár fokán morzegép állott, melyet távkizsákmányolásra használtak.
A vár régi, feudális tulajdonosát és családját, a várban található klerikális reakcióval együtt, a parasztok jogos felháborodásukban lehajították a vár fokáról az alant meredező, tenger ostromolta sziklákra, mert zavarták őket a létesítmény kirablásában. A parasztok később elestek Moszkva ostrománál, így a vár birtokosok mostanra Jean-Jacques de Dementált őrgróf lett, e tipikus burzsoá, aki vagyonát a hadseregnek szállított, hőkezelt, pipaszutyokból készített virslivel alapozta meg, később tizenhatszor megépítette és eladta a panama-csatornát, részesedést szerzett a guanó üzletágban és megvásárolta az állami ingatlanadó bevételeket is. Kincstárában hegyekben álltak az értékpapírok, részvények, arany, ezüst és hordókban a proletárok verejtéke.
Most azonban mégis nyugtalanul hánykolódott ágyában. Hiába nyögtek halkan, megnyugtatóan az elnyomottak, amint a gőzgép az utolsó csepp munkaerejüket is kipréselt, érezte: valami nincs rendben. A mennydörgésen és az elnyomottak karán át, mintha folyton közeledő lánccsörgést hallott volna, mely, mintegy az észlelés határán csak, de rendkívül zavaróan, emlékeztetni akarta volna valamire.
Úristen! villan a fejébe, csak nem a proletariátus veszítette el láncait? Nem, nem, az lehetetlen – nyugtatta magát – hiszen azt virágokkal ékesítette a vallás, a nép ópiuma és ki hagyna el egy virágokkal ékesített ópiumot? A lánccsörgés azonban egyre hangosabb lett, már közvetlenül az ajtó előtt hallatszott és mintha a kilincs nyikorgása is beleszövődne…Ekkor egy hatalmas villámot követő mennydörgéssel egy időben felpattant a hatalmas, kétszárnyú ajtó és lebegő rémalak inte felé. Az ajtóban hihetetlen ijesztő kreatúra állt: egy csontváz, torzonborz hajjal és szakállal. “Ki vagy te rém!” Kiáltotta rémülten Jean-Jacques de Dementált és ijedten rántotta álláig a hímzett kínai selyemtakarót. “Honnan származol és mit akarsz tőlem?” folytatta a rémülettől elcsukló hangon. “A nagyapám speciel a trieri főrabbi volt, de nem ezért jöttem.” Válaszolta hátborzongató francia kiejtéssel a rém. “Én kísérte vagyok.” Jean-Jacques de Dementáltban megfagyott a vér. “Milyen kísértet?” kérdezte elhalóan. “A kommunizmus kísértete!” Kiáltotta a rém és foszladozó rongyai alól lassan, fenyegetően előhúzta az első internacionálét.

A bejegyzésnek szánt szövege(ke)t kéretik kommentként küldeni és “bejegyzésnek” felirattal, vagy másként megjelölni, áthelyezésükről, és az ehhez szükséges (minimális) szerkesztésükről, ha szükséges, gondoskodom: LE

szombat, május 23, 2009 @ 8:16 du., Diogenész szalonjában. • RSS 2.0 feed. • Hozzászólás • trackback