Kontaktokraták

Internetezőkből vett országos minta e-mail és mobil telefon révén folytatott kommunikációs adatait elemezve azt találtam, hogy a minta 30 %-a rendelkezik a kapcsolatok 70 %-val. Őket neveztem kontaktokratáknak. Naponta átlagosan 26 e-mail-t, s 21-szer telefonálnak mobiljukon. A több70 % forgalma egyik, másik vagy mindekét területen jóval kisebb.

A 70/30 arány kissé eltér Pareto 80/20-as arányától, melyet a gazdasági egyenlőtlenségek megfigyelőjeként állított fel. Ez a szabály Barabási szerint az élet sok területén érvényes: a profit 80 %-át az alkalmazottak 20 %-a termeli meg, a döntések 80 %-a a megbebeszélése idejének 20 %-a alatt születik meg, sőt még az is megállapítható, hogy a bűnözők 20 %-a bűncselekmények 80 %-t. Barabási saját vizsgálatai szerint a világhálón a hiperhivatkozások 80 %-a a weblapoknak csupán 15 %-ra mutat, a tudományos közleményekben megjelenő hivatkozások 80 %-a a kutatóknak csak 38 %-ra mutat, s a hollywoodi kapcsolatok 80 %-a a színészek 30 %-hoz tartozik.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

9 vélemény ide: “Kontaktokraták”

  1. 1
    lucifer szerint:

    A csomópont az elit. Rájuk figyel a világ. Mert érdeklődést váltottak ki. Feltéve, hogy hívásaik nem egyoldalú segélyhívások. Mert ha igen akkor pancserek, akik az utolsó vasukat kommunikációra költik. Reménytelenül. Akit hívnak kinyomja őket.

  2. 2
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#1):

    Hogy is szokta írni Aristo? :-) Lucifer barátom, miután nem boldogultunk az elit mibenlétével, nem leegyszerűsítés épp ezt a terminust alkalmazni egy tényre? (Ráadásul, ha nem értem félre, jelentős politikai áthallással.)
    És akkor vajon most a főnök tartoznék így az elithez, vagy a titkárnője, aki a mobilját, és az emailjét kezeli. :-) Vagy ők ketten – és nemcsak a főnök feleségének a rémálmaiban – csakugyan egyek? :-)

  3. 3
    Lux Erik szerint:

    Az SMS is számít? :-) Mert ha nem, akkor lehet, hogy nagy munkával (és üzletfeleim/barátaim ismétlődő megsértésével) éppen kiszorítom magam a 21-esek közül, és önsorsrontó vagyok…

  4. 4
    Csepeli György szerint:

    Az elit problémájával csak Erik nem tud zöldágra vergődni, Pareto viszont igen. Az SMS is kapcsolatfenntartó módszer, bár némileg redukált a beszélgetéshez és a levélíráshoz képest. Tatjana nem SMS-t írt Anyeginnek, de erről már volt itt egyszer szó.

  5. 5
    danka szerint:

    olykor felületes kapcsolatokra és kommunikációra utal a fentiek viselkedése. persze a célját biztosan eléri.

    ha ők a kezdeményezőek az esetek nagy többségében, akkor elég aktívnak tekinthetőek. valószínű több szálat is mozgatnak az életben. asszociáljunk:
    - szervező, bonyolító feladatokkal rendelkező munkakörben dolgoznak és/vagy társas kapcsolatokban élnek
    - szorongó emberek, akik ezen a kommunikációs síkon élik ki társas kapcsolataikat
    - kommunikációjuk jelentős része csak 1-2 partnerrel zajlik, akik távolsága ezt az eszközt kívánja meg

    miért használják ezt a kommunikációs eszközt?
    - időbeli korlátok miatt. a személyes kommunikációjuk egészítik ki
    - fizikai korlátok miatt, ugye a távolság szülte a távbeszélőt
    - személyes, pszichés korlátok miatt, nem történik meg a teljes kifejeződés más kommunikációs eszközökkel

    hány blog bejegyzést, vagy kommentet küld egy Kontaktokrata/nap? :)

  6. 6
    lucifer szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#2):
    Gondolod, hogy Aristoval általa megfogalmazottan többes szám első személyben tudok hibbant lenni? Még ha ez a többes szám első személy egy önmagán nem túlmutató stiláris fordulat is. Ehhez az én fantáziám kevés. :)

  7. 7
    Lux Erik szerint:

    A többes szám első személy annak viszonzása, hogy valamelyik komnmentedben visszaidézed szófordulatom, hogy “önmagukat elitnek képzelgők”. Azt hittem ez egyetértés jele, és ezáltal a többes szám használata legitim.

  8. 8
    lucifer szerint:

    Egyetértés is volt. :)

  9. 9
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#8):
    Ja, akkor :-D

Leave a Reply