Közvetítő
Nincs jó dolguk azoknak, akik két, egymással ellentétes elvárás vonzásában próbálnak mindként elvárásnak megfelelni. Erről sokat tudhatnánk, ha Pavlov kutyái beszélni tudtak volna, vagy emlékiratokat hagytak volna maguk után. Nehéz egyszerre két úrnak szolgálni. Emberek könnyen kerülnek ebbe a helyzetbe. Velük az a probléma, hogy nem mondják el, még maguknak sem, hogy mit éreznek, mi bennük a baj, melyre kívül a magyarázat. A sok kínálkozó példa közül Lord Bacon-t hozom fel, aki főnöke, a királynő, és barátja, Essex között hányódott. Korábban minden jól ment, de mióta Erzsébet meggyűlölte a csinos kalandort, Bacon napjai pokollá váltak. Macaulay találóan írja, róla, hogy „akiket ki akart békíteni, mindkettőjüket magára haragította. Essex azt tartotta, hogy nem eléggé buzgó barát, Erzsébet azt tartotta, hogy nem elég kötelességtudó alattvaló. A gróf úgy nézte mint a királynő kémjét, a királynő mint a gróf eszközét.” A konfliktus megoldódott. Essex fejét hóhér vágta le. Bacon-nak csak annyit kellett tennie, hogy elárulja barátját.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található.
szeptember 24, 2008 @ 6:32 de. • válasz erre
Ha jól emlékszem Pavlov kutyáira, körnél kaja, ellipszisnél áramütés. (Vagy fordítva?)
Aztán az ellipszist elkezdték a körhöz közelteni.
A kutyák még akkor is láttak különbséget, amikor a kisérlet tervező már régen nem.
De végül már a kutyáknak is összevisszaság. Számukra sem előrelátható módon hol kaja, hol áramütés. Már ők sem tudtak különbséget teni kör és ellipszis között.
Legvégül sem kaja, sem áramütés – csak keserves vonyítás.
szeptember 24, 2008 @ 7:14 de. • válasz erre
A történet se nem tanulságnélküli, se nem szükségszerű. Bacon két autoritás között volt kénytelen választani, ahol legfeljebb csak időt lehetett húzni. De, ha egy harmadikra is, mondjuk a közösségre, a közvéleményre is támaszkodhatott volna, akkor a tragédia az önfejű tekintélyekre visszavezethető okai mellé felsorakoznak egy lehetséges boldog vég okai is. A közvélemény a szembenállókat józaníthatja. Felhívhatja a figyelmet például arra, hogy szemben állni csak közösségen belül lehet, ha a szembenállásukkal felszámolják a közösséget, mindenki, ők is pusztulnak. Aztán adhat megoldásokat, ezekhez szerezhet támogatást, ha ezeket nem fogadják el, igyekezhet perifériára szorítani a konfliktust. stb. Az, hogy a közvélemény megjelenésével előállt okok hatni is fognak az kérdés, és ha hatnak az sem szükségszerűen hozza a kívánt eredményt, kell hozzá a manipuláció és a szerencse. Bacon-nek biztos volt ennyi esze tehát a kudarca figyelmeztető; vannak határok. Mindenkinek. Élni nem kötelező, de lehet, hogy választani igen. És megint csak mindenkinek.
Kikérdezem őket, és beszámolok álláspontjukról.
***
Most mennem kell a kutyáimmal. Tényleg
szeptember 24, 2008 @ 7:20 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Hááát… …Anglia, mint közösség nem pusztult el, csak Essex szegény, de ő is csak a szükségeszerűnél valamivel hamarább.
De mit mondanak a kutyák?
szeptember 24, 2008 @ 7:22 de. • válasz erre
Gida a politikus, azt mondta iktassuk ki ezt a palit, mert egy könyörtelen világ bábja és könyörtelenséget szül. Pindur, a költő megrántotta a vállát; mindenki megkínozhat, akit szeretek. A happy end nem előírás.
szeptember 24, 2008 @ 7:28 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
szeptember 24, 2008 @ 8:43 de. • válasz erre
Néha nincs remény, el kell viselni a pokol állapotát, “békévé oldja az emlékezés” majd. Talán segítség lenne a saját út megtalálása. A megfeleltség létállapota “üzemmód” erre nem nyújt lehetőséget. Szükséges ezért világos helyzetértelmezés, értékelés, majd új paradigma állítása. A fenti esetben csupán szituációs változtatás történt (lefejezés, ez a tarthatatlan helyzet felszámolásának egyféle megoldása, sajnos a szituáció megoldásának nem kellő kreatativitással megoldott módja). Mi lehetett volna az új paradigma? Bacon nem megfelelni akart volna, hanem képes lett volna egy olyan paradigma váltás megteremtésére, ami elmozdította volna a feleket helyzetükből. Nincs recept, ez mindig a szituációban tud megtörténni. Talán csak annyi az azonosság minden ilyen helyzetben, hogy a felismerés után képesnek kell lenni egy olyan erőkoncentrálásra, ami lehetővé teszi a kondícionáltág elhagyását, az érzelmek/szituáció vezérelt viselkedés felülírását.
szeptember 24, 2008 @ 10:20 de. • válasz erre
Ki a gyilkos? A sértett, dühös uralkodó? Taktikázás helyett a bosszú? Essex, a játékos választotta volna az öngyilkosság e fura módját? Először tizenkilencre, majd hogy biztos legyen, húszra is húz? Halálba játszotta magát? De ő az életet és nem a halált akarta. Valami más. Bacon tehetségtelensége, jellemhibája okozta volna a kegyetlen véget? Rosszul keverte a lapot? Ki tévedett? Ki döntött? Ki a gyilkos? Erzsébet? A gróf? Bacon? Belátható, hogy mindenki – mint ok – a gyilkosság irányába hatott, de egyedül nem tudta volna kikényszeríteni a pusztulást. Mindenképp kellett a közönség, az intoleráns ármánykodók hada, akik nem igazságot, emberséget, hanem erőt akartak látni. Erőt, amit követhetnek, erőt, akitől előnyt remélhetnek. Általában. Ebben a közegben nincs helye a mérlegelésnek, az igazságok közötti egyensúlyozásnak. Itt igazság=erő kell és itt fellebbezésnek helye nincs, mert nincs szükség rá. Nem dumálni jöttünk, hanem látni a hatalmat – mondják. Bacon viszont már az új kor embere volt, ő mintázottabbnak vélte a kérdést, és próbálkozott. A környezete viszont még csak nézte, de még nem emésztette meg Shakespeare Vilmos történeteit. Itt választott Bacon.
szeptember 24, 2008 @ 2:59 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#7):
Aristo, hogy ilyenkor hol és miről tartasz előadást?
szeptember 24, 2008 @ 6:38 du. • válasz erre
Hát az uralkodó valóban sértett és dühös volt, ugyanis egykori kedvence jócskán összeesküdött ellen és ezt az uralkodók általában utálják.
Ami Bacont illeti, ő azért nem hezitált olyan sokat. Simán elárulta pártfogóját, majd kivégzése után megírta az ítélet apológiáját is.
Hogy Essex, aki egyébként kalandor volt és kora főnemeseinek szokásaként nagyravágyó és hűtlen, összeesküdött -e valóban a “szűz királynő” ellen, bíróság vizsgálta ki, melynek elfogulatlanságáért egy lyukas garast sem adnék, de bűnösnek találta. Bacon, hogy bőrét mentse, elárulta, ellene vallott és – gondolom – végignézte a kivégzését. Így járnak a filozofikus hajlamú emberek, ha olyanba ütik az orrukat, ami nem nekik való.
Egyébként, később 28 rendbeli vesztegetést is rábizonyítottak, ekkor sértetten félrevonul is filozófiai munkásságának szenteli magát. Művei – filozófiai értelemben – katasztrofálisak. “Módszere” a legvadabb képzelgésekre ragadta és ő, akit a természettudományos gondolkodás atyjának tartanak, elutasította Galileit, Keplert, még orvosának Harvey-nek a vérkeringésre vonatkozó gondolatait is. Az agyában fészkelő mozgékony szellem ölte meg, azt akarta bizonyítani, hogy a hóval tömött tyúk húsa tovább eláll és miközben a szerencsétlen szárnyast kínozta megfázott és tüdőgyulladásban meghalt.
Nézetei mindezek ellenére, vagy talán éppen ezekért, máig hatnak. A séma, miszerint az összegyűjtött tapasztalati anyagot rendszerezve elméletekhez és törvényekhez jutunk, sok ember fejében ma is megvan, pedig teljesen téves. Nem sokkal utána, akik elindultak a tapasztalati filozófiák útján, már a valóság létezését cáfolták.
Ami a közvetítést és a közvetítőt illeti, szerintem mindannyian, szinte folyamatosan közvetítők vagyunk. Egy kapcsolati háló szemeiként folyamatosan kapunk, birtokolunk és továbbadunk információkat és mi ez ha nem közvetítés? A tetejében minden amit tudunk – akár saját magunkról is – közvetítőkön keresztül jut el hozzánk, a közvetlenség ritka madár. Amúgy szerintem Lucifer téved. Azonos szempontból vizsgálva, nincsenek “igazságok” egy kijelentés vagy igaz vagy nem. Tertium non datur.
szeptember 24, 2008 @ 8:19 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#9):
Milyen madár akkor az a közvetlenség?
szeptember 24, 2008 @ 9:21 du. • válasz erre
Bacon esszéi nagyszerűek. Nem?
szeptember 24, 2008 @ 9:32 du. • válasz erre
A helyzetem reménytelen. Izzadok, mint Aristo, amikor kitölti az adóbevallást + kockáztatok. Ö ez utóbbit nem teszi, ő egy öreg róka, egy szeretni való öreg róka.
Igaz-e, hogy a bejegyzés a reneszánsztól eredeztethető modern társadalmak egyik fő gondjáról szól, nevezetesen, hogy több nézőpont van és mindegyik produkálhat elfogadhatót, természetest? Igaz!- mondom innen.
Igaz-e, hogy a bejegyzés a magyar társadalom deficites konfliktuskezeléséről, identitás kereséséről szól, nevezetesen, hogy lélekben premodernek, gondjainkban pedig modernek, illetve azon túliak vagyunk? Azt hiszem igaz- mondom innen.
Állandóak-e manapság az igazságot szállító szempontok? Viccelsz?- kérdem innen.
Igaz-e, hogy a bejegyzés a blogtársak, az egyik blogtárs figyelmeztetése; bajba kerülhet. Igaz- mondom innen. Folytatható-e ez a sor? Napestig!
Sok igazság van? Pontosan! Sok!
Elképzelhető-e, hogy az egyik „Igaz” hívői harcba keverednek a másik „Igaz” hívőivel? Hajaj! Lehet-e ebből baj? Hajaj, a köbön! Anakronisztikus-e ez? Hajaj, az ötödiken! Ez = a velünk élő veszedelem.
A Csepeli Gyuri kavart egyet – nem először – és mi mindnyájan az igazság tudóinak, bajnokainak képzelhetjük magunkat, meg hát izzadhatunk. A reneszánsz – Bacon! – előtt ez nem fordulhatott volna elő. Ma igen. A reneszánsz előtt volt „állandó”, volt „nézőpont”. Ma az élvezheti az állandóságot, aki egyensúlyozni tud a változók között. Ezt Bacon – aki azt hiszem, nem volt tehetségtelen – úgy gondolom még nem tudta, de sejtette. Ma az egyensúlyozás az állandó. Ez egy másik világ, ami tőle is eredezett. Ezt kéne tisztázni, megérteni. Ha Karácsonyig sikerül; elégedett leszek!
szeptember 24, 2008 @ 9:36 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#11):
Igen, Bacon ott búcsúzik a régi paradigmáktól. (Utalás Klára 6-ra)
szeptember 25, 2008 @ 12:13 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#12):
Hát… …nekem úgy dereng, mintha a reneszánsz előtt is lettek volna hitviták is, eretnekek is…
Más kérdés, hogy a hitviták eldöntésének volt legitim fóruma. Ismét más kérdés, hogy a legitim fórumokkal oda is eljutottak, ahol az egyház is szakadt, és oda is, ahol Locke nézetei váltak legitimmé ezzel kapcsolatban.
Ismét más kérdés, hogy Locke nézetei mennyire – és főként hogyan – felelnek meg az iszlám által (újra)teremtett helyzetnek.
Amit az igazságról írsz… Egyrészt tudja, a fene. Másrészt talán az gyanítható, hogy egy része hatalommá lett, a másik része, amit az előző (a politikaivá is lett rész) tart össze, hogy ne essék (szét kaotikussá, de ezzel az összetartással alakítja is (de a legtöbbször nem szándékai szerint, hanem sokszor homlokegyenest ellenkező irányba) talán konszenzuális(sá lett, ami tudományosra, és a fene tudja még milyenekre ágazik szét). Végül a harmadik rész talán (nagyjából Locke-nak is, de főként hatásának köszönhetően) személyessé, de ez nagyjából a lényegtelen szinonímája is. Ám ezen a ponton a kígyó akár termékeny módon haraphat a saját farkába (ha jól emlékszem Beckerrel, a teniszezővel történt egy erre távolról hasonlító eset, aminek a végén sikeresen perelték apaságért egy csak orális aktust követően).
A személyes igazságokkal való handabandázás ugyanis, és a fentiekből következően csak handabandázás, üres fontoskodás. Kivéve, ha nem telik meg politikai tartalommal.
szeptember 25, 2008 @ 4:08 de. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#9):
Hogy mindnyájan közvetítők lennénk? Egyrészt, hát persze! Ezzel (nem) azt mondom, hogy (közhelyet, hanem) (már megint) igazat szóltál. Másrészt (nem csak mert Szent Pál annak nevezi Jézust, meszitésznek, és ebből lejöhet, hogy ha a Krisztuis követését stb. stb.) talán érdemes megkülönböztetni a közvetítés tényét a közvetítésről való vélekedéstől (annak ön-, és másoktól származó interpretációjától), és megkockáztatni, hogy a kettő elvileg sem (kantiánus módon sem
) eshet ugyan egybe, de a kettő közelíthető egymáshoz. (Ha mi magunk közeledünk, és nem másokat akarunk a közelítésre rákényszeríteni. Egyszerűen mert az utóbbi a legtöbbször kontraproduktívvá válik.) Hát ilyesmik (meg amivel a fentebb Lucifernek írottakat kiegészítettem) járnak a fejemben éppen, köszönhetően kommentednek, melyre hivatkozom.
Kösz, hogy benéztél!
szeptember 25, 2008 @ 7:44 de. • válasz erre
Az autoritások nem beszélgetnek, okoskodnak, hanem igazságot birtokolnak és kényszersoroznak, no meg gyomlálnak. Ez rendjén volt a reneszánsz előtt. Ma is ezt teszik, de ezt már kevesebben, sőt kevesen tartják rendjén valónak. Ma nem kell feltétlenül igazságot választani és ezen szabadság alapján lehetnek közösségek, identitások. Ma lehetnek igazságok. Bár ki tudja? Lehet, hogy valaki beugrasztott.
szeptember 25, 2008 @ 8:57 de. • válasz erre
Az autoritásnak nem lehet igazsága? Másként: az autoritás igazsága elképzelhető-e, hogy csak egy olyan dimenzióban van, amit egy másik autoritás, csak, mint vele azonost lényeget lát, s nem az előbbinek igazságát? Másrészt az igazságot szerintem az a közmegegyezés “hozza létre”, amibe az autoritás ugyanúgy beletartozik. Ő is közvetítő. Talán az igazság(ha van olyan) erőteljesebb közvetítője az autoriter személyiség? Lehet, hogy csak a saját igazságával tenné ezt? Szabadságunkban áll ezt nem elfogadni, visszautasítani, de nem a tartalmát, hanem a működésének módját.Sokféleképpen tehetjük ezt. Leghatékonyabb módjának vélem a saját igazság érvényre juttatását. Ez természetesen soha nem fog sikerülni, ha a működési módra koncentrálunk. Az még szerencsétlenebbnek tűnik, ha a működési mód támadását használjuk a saját igazság hiányának elfedésére.
szeptember 25, 2008 @ 9:19 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#17):
Az igazság nem közmegegyezés kérdése, amit a közmegegyezés hoz létre az, az érvényesség. Akinek Igazsága van az, az Igazságát az agresszorral való azonosulás útján terjeszti. Persze van, aki szerint más el sem képzelhető. Ha ez igaz, pechem van. A működési mód nem öncél. Az eljárási szabályok biztosítják a kívánt cél – az érvényességek – elérését. A gondolatok érvényesítésének is meg vannak a technológiai előírásai. Ha nem tartjuk be Igazság születik és kiiktatódnak az igazságok. Bármikor előfordulhat.
szeptember 25, 2008 @ 9:53 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#18):
Az igazságot és az érvényességet nem állítanám ilyen élesen szembe, sőt el sem választanám. Lucifer példáinál maradva:
az igaz volt, hogy minden 18 év feletti, egészségügyileg alkalmas férfinak katonának kell lennie.
Ma nem igaz, mert kifogyott “alóla” az “érvényessége”.
Az Igazságot és az igazságot pedig részben épp az érvényességük, részben pedig az igazsággal való (lehetséges) bánásmód(ok)ra (így a “kötelesség” fogalmának változó tartalmaira) vonatkozó igazság és azok érvényessége alapján vélem megkülönböztethetőnek.
szeptember 25, 2008 @ 10:24 de. • válasz erre
Azért talán kéne valamiféle rendet tenni ebben az “igazság” kérdésben. Mindenek előtt, amit írtam az egy és oszthatatlan igazság fogalmáról azt továbbra is fenntartom. Nincs az a “közmegeggyezés”, ami 2+2 -t 5-nek gondolhatja. A gond az egyes kijelentések összetett, vagy egyszerű voltából fakad.
Ha azt mondom: “a macska a fán van” – ez egy egyszerű kijelentés, gyorsan meg is győződhetek helyességéről, ha felnézek és a fán egy szőrös négy lábú nyávogó állatot látok, biztos lehetek benne, hogy a kijelentés igaz. (Eltekintve az álomtól, a hallucinációtól, túlzott vörösbor fogyasztástól, de ezeket most hagyjuk.) Más a helyzet a “Pisti jó ember” kijelentéssel. Ez – szintaktikailag – szintén igen egyszerű kijelentésnek tűnik, azonban igaz voltáról sokkal nehezebb – ha nem lehetetlen – meggyőződni. A gondot a “jó” predikátum tartalma jelenti. Miután “a” jó fogalmának meghatározása a filozófiatörténet permanens kudarc-története – egyesek szerint maga a vállalkozás ostobaság – így egy meghatározatlan tulajdonság Pistiről való állítása könnyen vezethet vitákhoz. A nyelvtanilag helyes kijelentés nem visz közel a megegyezéshez – nem tudjuk mit is állítottunk. Számos érv hozható Pisti “jósága” mellet (pénzt ad a koldusoknak) és ellen (veri a feleségét) – és bárki aki Pisti szofisztikált lényének csak egyes vonásait ismeri, könnyen másokkal ellentétes álláspontra juthat. Ez azonban ne tévesszen meg bennünket. A Pistire vonatkozó kijelentés – innen az “ugyanabból szempontból” megszorítás – vagy igaz vagy nem, amennyiben meghatározzuk a “jó” kritériumait. Az un. konszenzuális igazság, vagy a deflációs igazságelméletek, mind-mind rossz kísérletek az alapvetően arisztokratikus és autoriter tudomány “demokratizálására”.