Látható nemzeti tudat
Kedden hallgatóimmal látogatást tettünk a Nemzeti Galéria első emeletén. A Magyar Tudomány Napja alkalmából fél áron mehettünk be, ráadásul megnézhettük a müncheni iskola magyar festőinek képeit, amelyeket ugyanazon épületen belül pár száz méterrel arrébb állítottak ki ahhoz a helyhez képest, ahol egyébként láthatók. A Galéria különleges hely, mint egy hatvanas évekbeli vasútállomás, se ott, se itt nem változott semmi, csak minden kopottabb lett. Az épület várja vissza a királyt, akit a kormányzó dobott ki onnan 79 évvel ezelőtt. A képek össze-vissza vannak kiállítva, pedig volna mód a rendezésre. Ha a magyar nemzeti tudat jellemző témái szempontjából nézzük a képeket, első kategória a búcsúzás, ahol valaki, többnyire férfi, búcsút int hazájának, s megy a távolba, az ismeretlenbe. Más képek az öngyilkosság témája köré csoportosíthatóak. Mindegyik esetben az öngyilkos az áldozatot a nemzetért hozza, a különbség csak annyi, hogy a török vagy a német az ok. Harmadik kategória a kivégzés. Gyakori képtéma a csatavesztés. Pozitív, sikeres esemény a vérszerződés, a honfoglalás, és Vajk megkeresztelése Istvánná. Sajnos ez a kép most éppen Olaszországban van, ezért nem látható.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
november 5, 2009 @ 10:12 de. • válasz erre
Észlelünk, hogy viszonylag stabil, a valóságnak megfelelő, megbízható képet nyerjünk a környezetünkről, hogy abban eligazodhassunk, hogy abban élhessünk, szerényebb igények esetében életbe maradhassunk. Az észlelés azonban köztudottan nem független az észlelőtől, annak élményei, vágyai, tapasztalatai, tanult módszerei függvényében válogat a felkínált észlelendők között. De itt nincs vége az ügynek, a valóság szemezgetése mellett igényt tart az értékelés szabadságára is. A hír szent, a vélemény szabad.
Vegyük észre, a fentiek a közösség számára több utat kínálnak. Nem mindegy, hogy ki, mikor mondja mit és hogyan lássunk ki adja a meg a kor hangját, hangulatát. Példaként vegyük gyermekkorom egyik kedvencét Fülest az öreg csacsit, aki az erdő árnyékos sarkában lógatta a fejét és kérdezte „miért”, mondta, „minekutána”, majd hozzátette, „amennyiben”. Búslakodott, búslakodott és, ha még volt egy kis ideje búslakodott. Közben eltűnt a farka. A csacsi nemzeti vagyonának jelentős része. És az eltűnést észre sem vette. Mert emelkedett küldetését gyakorolta búslakodott. A búsongáshoz pedig nem kell farok. Egy kicsi se. Az örömteli teljes élethez kell, ahogy Micimackó élte az életét. Csekély értelem ide, csekély értelem oda felfedezte a kellemetlen hiányosságot és nem hagyta annyiban a dolgot, elindult megkeresni és meg is találta. Ezzel helyére tolta a kizökkent időt. Aznap délután mindenkinek jó kedve volt. Ott voltak – mint megkerülhetetlen tények – a megalázó farok mentes napok, de most farokkal másképp látták. A múltat is és a jövőt is.
november 5, 2009 @ 11:32 de. • válasz erre
Vajk utáni pozitív eseményeket kutatva jutott eszembe, hogy persze Világos, és újra elvesztett nemzeti függetlenség, de így is érdekes, hogy Nándorfehérvár és a még Kölcseynek is feltűnő “nyögte Mátyás” között sikerült Hunyadi László elsiratását kiválasztani mögfestésre.
november 5, 2009 @ 1:51 du. • válasz erre
Van Hunyady búcsuja c. kép is, mely élve mutatja, csak másnap vették fejét.
november 5, 2009 @ 2:11 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#3):
És Zrínyi és Frangepán búcsúja. Mintha a nemzeti búbánatban még a halál intimitása/személyessége is (meg)sérülne.
november 5, 2009 @ 2:18 du. • válasz erre
Az említett képeken kívül nemcsak én, az Google képkeresője sem ismer (az első 200 találat között) más témát, amit (az európai reneszánszban sem jelentéktelen, nemzeti történetünkben pedig még jelentősebb család életéből) festményen megörökítésre talált volna méltónak festészetünk.
november 5, 2009 @ 3:53 du. • válasz erre
Igen pár év hatásos termése dominálja / reprezentálja a nemzeti tudatot. Kb. ötven évvel korábban született a Lúdas Matyi. Kiváló magyarrá tett történet, amellyel csatlakozni lehet Európához.
Nem kap szerepet. Mintha nem is lenne. Pedig akkor siker volt. És tényleg szellemes.
november 5, 2009 @ 4:32 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#6):
Mármint a Ludas M mint a nemzeti busongás ellendarabja?
november 5, 2009 @ 4:51 du. • válasz erre
Nem Sacher-Masoch gróf szelleme lengi a Ludas Matyi történetét át?
november 5, 2009 @ 4:51 du. • válasz erre
Igen. És amikor a szekér menni látszott hatott. Igaz szekeret nem indított.( ’49-es mozifilm. )
november 5, 2009 @ 5:05 du. • válasz erre
Ó bocsánat, a 9 Erik 7-re válasz.
***
Válasz Csepeli György hozzászólására (#8):
Mire gondolsz? Hogy egy parasztról szól, vagy hogy Döbrögi mazochista lett volna?
november 5, 2009 @ 7:08 du. • válasz erre
Te mondád!
november 5, 2009 @ 10:06 du. • válasz erre
Ha szabad én még protezsálnám Lúdas Matyit, hogy szeretett nemzetem vegye fel a tudatát alkotó minták közé. Kérésem indoklásául előadom, hogy a nevezett, mint vándormotívum folyamatosan szolgálja a polgárosodni vágyókat. A polgárosodni vágyó paraszti társadalmakat. (Nincs az olyan messze!) A történet magyarítását elvégző bizonyos Fazekas Mihály úr – kiváló botanikus = szakember! – magyarrá téve ezt a figurát fergetegesen jó munkát végzett. Ember nincs e honban, aki ne gondolná, hogy Lúdas Matyi nem magyar, és nem csak magyar. Pedig ez nem igaz. Lúdas Matyi európai minta, Lúdas Matyi Európa, sőt maga Európa. Ő a ráció, a tudás, az öntudat, az ezen alapuló magabiztosság, érdekérvényesítés, önérvényesítés, a közösség által támogatta egyéni teljesítmény, a stb. Ebbe persze nálunk némileg belezavar a Nádasdy egyébként remek – némileg osztályharcosra hangolt – filmje, és e filmben Soós Imre megrendítő alakítása. Az alakítás megrendítő volta ma(!) abban található, hogy a tehetség bukik. Itt, a tökéletes – Soós Imre – a tökéletesség pusztulását hozza. Soós Imre megöli magát. De nem Lúdas Matyit!
november 6, 2009 @ 2:06 de. • válasz erre
Ezzel a Mátyás a Ludas történetével csak az a bökkenő, hogy valahogy mégsem vált a magyarság kedvencévé. Helyette van az a sztori, hogy Domina Szkeptika a bőrszerkójában, meg a tűsarkú csizmájában nap mint nap elfenekeli a tohonya magyar öntudatot (=Döbrögi). Mátyás meg mindeközben Angliában csinált karriert DJ Max néven.
november 6, 2009 @ 9:26 de. • válasz erre
Válasz ZinczyKa hozzászólására (#13):
november 6, 2009 @ 9:34 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#12):
Hogy magyarnak magyar lett, nem vitatom, de talán túlságosan is, és talán ezért – és hála Istennek – szorult a nemzettudat perifériájára.
Mert milyen hatékonyság – és miket szoktál még emlegetni/hiányolni? – az, ami három egyoldalú seggre pacsiban manifesztálódik?! – egyébként minden marad a régiben. Döbrögi Döbrögi, legfeljebb most nem úgy hülyeként, ahogy addig, hanem frusztrált/paranoid idegroncsként. Ez nekem közösségi teljesítményként is, hogy ismét Téged idézzelek, és polgárosodásként is sovány, noha Döbrögi dagadt, és valószínűleg még dagadtabb lesz, mert a frusztráció okán még többet fog zabálni.
Nekem ez – felvilágosodás ide, botanika oda – Aristo, akárom mondani igazságtétel illatú.
Némi ideológiával lelöttyintett szado-mazo, mert az utóbbit itt nem illik, az előzőben meg itt kb. ennyi telik azóta is.
november 6, 2009 @ 10:21 de. • válasz erre
Szabadjon megjegyeznem, hogy Lúdas Matyi nem egyszerűen elnáspángolta Döbrögit, hanem tele volt ambícióval, kiművelte magát, sokat tanult és ezek adta lehetőségek mentén állt bosszút. Egyébként nem tragikus bosszút. Utána pedig elment, csak a mintát hagyta maga után. Tanulj, legyenek teljesítményeid, légy szabad, a Döbrögik diktálta életnek van alternatívája. Lúdas Matyi nem a szórakozó csőcselék példája. A XIX század első felében ez nem került elutasításra. Ők ott el tudták képzelni, hogy egy ilyen stratégia eredményes lehet. Ma szemmel láthatólag más a helyzet. Döbrögi áll jobban. Bár ő is elég rozoga.
november 6, 2009 @ 10:24 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#16):
Verd meg a főnökeid, és húzz el! – értem. Ez valóban abszolút európai paradigma.
november 6, 2009 @ 11:07 de. • válasz erre
Szerintem se Fazekas, se én nem ezt mondtuk, hanem, hogy egy tudáson, teljesítményen alapuló stratégia lehet sikeres és kialakulhat egy a fennálló, a Döbrögik által vezérelt struktúrának az alternatívája. Közben mellékesen az önkény elfenekelődik. Szerényebb, mint hogy akasszuk fel a királyokat. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy ez a történet és ehhez hasonló történetek a XIX század első felében elfogadottak voltak. Nem hiszem, hogy a kor szado-mazo irányultsága lenne mögötte.
november 6, 2009 @ 11:32 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#18):
Értem. A tudáson és teljesítményen alapuló stratégia = kimész, karriert csinálsz, hazatérsz, és itthon elvered az uraságot, újra kimész. Azt nem értem, hogy az itthoni részt illetően: a/ mi ebben a (nem) “mellesleg”, b/ ha a mazo vitatható is, mi ebben ami nem szado?
november 6, 2009 @ 1:13 du. • válasz erre
Az ember azért vállalhat felelősséget, amit leírt, amit kiolvasnak belőle, azért nem. Na, de Lúdas Matyi nem a „B” közép igazságosztója volt. Nem a fenekelésről szól a történet, de hogy nem csak arról az biztos. Ha karriert csinál valaki külföldön abban mi a baj? Ő ezzel eljátszaná annak a lehetőségét, hogy az itthoni dolgokba beleszólhasson? A külföldi tanulás a hazai ügyekbe való beleszólást illetően jogvesztő? Ezt jelenti az itt élned, halnod kell? De tényleg érdekelne miért futott be karriert ez a történet annak a kornak a környékén, amire irigykedve nézünk? Amikor tettek az emberek és tenni akartak? Miért passzolhattak ezek a gondolatok az akkori nemzeti tudathoz? Az, hogy ma miért lázadozol ellene az világos, de ők miért nem?