Látogatás a börtönben
Dosztojevszkij négy évig volt az omszki fogolytáborban, mely beszámolója szerint figyelemre méltóan hasonlít későbbi utódaira, Jegyzetei előre vetítik a más nyelvekre lefordíthatatlan című regényének alapgondolatát, miszerint nincs bűn, nincs bűnhődés, maximum egy hely van, ahova összegyűjtenek egyeseket, akik nem voltak elég szerencsések ahhoz, hogy eltűnjenek a hatóságok szeme elöl. Ami van vagy nincs, az csak a lelkiismeretfurdalás, de ahhoz nem kell semmit sem elkövetni. Álmélkodva olvasták ezt a könyvet a kortársak, s nem is sejtették, hogy valójában mit mond.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
december 15, 2009 @ 11:13 de. • válasz erre
Az elsődleges és másodlagos szocializáció variábilis következményei, avagy a szociálpszichológiailag leírható működési mód individuál pszichológiai megalapozása és kialakítása? – (nem a regényben, a valóságban) persze szigorúan tudattalanul, hagyományos módokon.
december 15, 2009 @ 6:00 du. • válasz erre
A lelkiismeret furdalás az élet, az élet feldolgozhatatlanságának is lehet a következménye. Ez nem mindenkit ér utol. A bűntelen érzékenyek terhe.
december 15, 2009 @ 8:12 du. • válasz erre
Kicsit sarkított számomra, hogy akinek lelkiismeret furdalása van az bűntelen érzékeny, amiként az utóbbiak létének puszta feltételezése is.
december 15, 2009 @ 9:57 du. • válasz erre
A bűntudathoz tényleg nem kell bűn. Ezt az érzést kiválthatják az elfojtások is, a mélyen depressziós ember is vádolja magát olyan dolgokért, aminek a bekövetkeztéhez semmi köze. Az értelmetlen alap nélküli önvádakra a szeretett ember elvesztésétől, vagy a koncentrációs táborok túlélésén át – Dosztojevszkijnél a kényszermunkatábor – sok példa van forgalomban. Azért vádolják magukat, mert túlélők. Ez a bűnük. Hogy élnek. De akit ártatlanul büntetnek, az is azonosulhat a váddal. Keresi a maga bűnét. És megtalálja! De sok esetben elég a fenyegetettség érzete is. A puszta fenyegetettség is kelthet bűntudatot. Sőt a büntetés igénylését, hogy a kíván szót kerüljem. De az lenne az igazi. Dosztojevszkij ezeket élményei, átélései útján közli. Hátborzongató pontossággal.
december 16, 2009 @ 11:49 de. • válasz erre
Lehet, hogy maga az élet a bűn és az őrület? Ez esetben a börtön, a tébolyda csak egy verzió, mely elvileg nem lehet más, mint egy minisztérum, egy egyetem vagy egy kisvállalkozás?
december 16, 2009 @ 12:02 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#5):
Őrületnek elég őrület, de csak ha – mint a legtöbbször – csak logikus, és nem racionális. A logikus a kollektív tébolyok (melyek csak másoknak, nem a tébolyultnak hasznosak, és ezzel racionálisak) gyűjtőneve.
A bűn pedig a kollektív tébolytól való nem kollektív eltérés – így a racionalizálásának – gyűjtőneve, és akkor igen. A vállalkozás nem, mert az (most épp/még) legitimnek tekintett formája a téboly racionalizálásának, így aztán valósággal a bűnök melegágya.