Lefele
Van látogatóbarátabb galéria annál az udvari, ablaktalan, földszinti helységnél, melynek falaira tapasztva láthatók Vojnich Erzsébet új képei. Gombnyomás, az utcai kapu kinyílik, majd az udvaron át újabb gombnyomás, s maga Charon nyit ajtót. Látogató nincs, csak a képek, melyek remekül el vannak magukban. Lépcsők, lefele, ahonnan nincs vissza út. Akár félhetnénk is, de nem. Mindegyik képen van valami játékos, kacér, bohókás kis részlet, ami ha csábítóvá nem is, de elviselhetővé teszi az utat oda le. Mintha hívna, csábítana a mély, elvégre nem tarthat mindenki mindig felfele.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
Címkék: halál, mulandóság, Vojnich
február 26, 2010 @ 9:07 de. • válasz erre
A (halál megítélésének) két, régtől ismert szélső pontja közötti egyensúly, a közép megtalálása elvileg érdekes lehet intellektuálisan, de aligha a szélsőségek olyan kitakarásával, ami bohókásként sejteti őket. Gyakorlatilag persze lehet nemcsak érdekes, de sikeres is. Pusztán elvileg nekem rossz esetben inkább a giccs jut eszembe a leírtak alapján. Jó esetben Dosztojevszkij/Iván Karamazov vándora, aki elunja a mennybe vezető utat, és lefekszik. Ha már, akkor inkább itthon, és nem egy galériában, még ha üres is.
február 26, 2010 @ 9:46 de. • válasz erre
Képek, festmények a “lefeléről”
február 26, 2010 @ 11:15 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
A legújabb művek reprodukcióját nézve (hála a Lucifernek). Elsőre nekem olyan labirintusnak tűnik, amibe csak be (ki nem). Ez két ok miatt nem nagyon lehet a halál:
1/ Elvileg persze lehet, de a képek (csak ahhoz!) még viccnek is gyöngék, hogy a test börtönéből való szabadulás több ezer éves közhelyét nemhogy megkarcolják, de bármiféle (a kiállítás bezárása után) akár öt perccel megemlíthető nyomot hagyjanak rajta.
2/ A bejegyzésben említett játékosság meg… Amivel a müvésznő (sic!) játszogatni próbál, az nem lehet a halál. (Nemcsak azért, mert aki a halállal játszani tudott, az minimum Béjart. Volt. Nyugodjék békében.)
Nem lehet ugyanis bejutni a képen ábrázolt térbe (az, hogy onnan a kijutás csak illuzórikus, sincs egészen rendben, de ez hit és világnézet kérdése), aminek az eddig elhunytak elhunyásának puszta ténye mind-mind ellentmond.
Valamiféle (illuzórikus) privát börtön képei ezek, felcicomázva a halál néhány attribútumával, de ez (számomra) csak ahhoz hasonlatos, mintha valaki bizsuként viselné az igazi koronát egy lakodalomban, vagy egy délutáni zsúron. Nem a korona (egyesek által vélt) szentségén (vélt sérelem) okán nem lenne szerencsés, hanem csak és azért, mert röhejes (lenne).
február 26, 2010 @ 12:28 du. • válasz erre
Se ki, se be. Az élet halál, a halál élet. A kettő között mi van?
február 26, 2010 @ 12:35 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#4):
a kettő között pedig születés, olykor feltámadás, és pusztulás. Olykor, de a legtöbbször giccsé keverten.)
(Pontosabban ki is, be is,
február 27, 2010 @ 5:34 du. • válasz erre
Érdekes, itt a giccs nem működik, az előző nap meg milyen sikeres volt!
február 27, 2010 @ 6:50 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#6):
Talán mert a giccs ugyan mindig közhely, de nem minden közhely giccs, az előző, és ez is közhelyet tárgyalt), de az előző bejegyzés nem giccs(ről szólt). (Bueghel rájegyzése szerint egy logion megjelenítése a kép)