Life long learning
1920 július 4-én volt Moszkvában a Komintern III. kongresszusa, amely a radikálisok vereségét hozta a nemzetközi proletariátus színe előtt. Lenin rájuk utalt, amikor Xerxeshez hasonlította őket: „Nem vagyunk Xerxesek, hogy megkorbácsoltassuk a tengert. De vajon a tények leszögezése és figyelembevétele azt jelenti-e, hogy tétlenek vagyunk, vagyis lemondunk a harcról? Semmi esetre sem. Tanulni, tanulni, tanulni! Cselekedni, cselekedni, cselekedni!” Clara Zetkin ezen a napon lett 64 éves.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
január 20, 2009 @ 5:38 de. • válasz erre
Ócskává koptatott, és - egyéb, érthető okok miatt - útált közhely lett az idézetnek abból a részéből, amire egyáltalán emlékezni szokás, de azt mutatja, hogy Lenin életfelfogásában is, és ezáltal személyében is csakugyan korszerű volt. Annyira, hogy életfelfogását (annak egyik elemét) csak a század végén kezdték (személyétől függetlenül, tehát újra)felfedezni.
Ami a második felét illeti, nem éppen Pató Pál-i. Ebből is sejthetjük tehát, amit eddig is tudtunk: Lenin nem magyar volt, de nem származása okán. Attól lehetett volna, és a politikai értelemben katatónnak/depresszívnek tekinthető Széchenyi, és a politikailag paranoid/mániás tüneteket produkáló Kossuth és követői között lett volna egy reálpolitikusunk is. Nem a legjobb, de legalább politikus.
Ránk férne.
január 20, 2009 @ 8:57 de. • válasz erre
Hát igen a dolgok, az üzenetek karrierje változatos. A tanulni, tanulni, tanulni itt azt hiszem a világ megértésére és nem a kussolva a padban ülni forradalmi tettére buzdít. A cselekedni, cselekedni, cselekedni pedig nem a vak parancsvégrehajtást, hanem az ésszel a célok szolgálatába tevékenykedni-t jelentette. Clara asszonynak – a Zetkinnek – valami ilyet magyarázhatott Lenin.
A tanács a munkásmozgalmon túl is hasznos. Nem árt, ha az ember tanul és a megtanultak alapján cselekszik. Kíváncsi lennék, mit mondana Lenin, amikor útmutatásának bizonyos felületességére célozva arra hívnám fel a figyelmét, hogy vannak, akik tanulnak, de amit megtanulnak, az csak a valóság azon szegmensére vonatkozik, amely megértése alapján úgy viselkedhetnek, hogy az megnyugtatóan tessék a hatalmasoknak legyen az a hatalmas a zsarnok, vagy éppen a tömeg. Ha ezek tanulnak, tanulnak, tanulnak, majd az elsajátított, rendkívül hatékony ismereteik alapján cselekszenek, cselekszenek, cselekszenek, hova jut szerinte a világ. Kíváncsi lettem volna, hogy eltalálja-e? Egyébként szerintem igen. Aztán, ha még lenne ideje, arról kérdezném, hogy ez más történelmi szituációban is elképzelhető-e? Az erre a kérdésre adandó válaszlehetőségek valószínűleg nem érdekelnék. Az epizódokkal foglakozzanak az epizodisták. Mindegy, hogy mire jutnak. Itt – fájdalom – nem értenénk egyet.
január 20, 2009 @ 10:44 de. • válasz erre
Óh a Komintern III. kongresszusa… azok a régi szép idők! Bár nekem az V. volt a legszimpatikusabb, ami arról emlékezetes, hogy akkor ítélték a szociáldemokráciát a fasizmus egyik válfajának. Ekkor még él a baloldali feminizmus buldogképű messiása Clara Zetkin is, Radeket éppen nem választják újjá KB-ben - később a gulágon kapja meg méltó jutalmát - Kun Béla még vígan konspirál ellene, nem tudva, hogy a Ljubjankán már készülnek a fogadására…Landler Jenő még nem menekül a távoli imperialista Cannesba, hogy ott - igazságtalanul - ágyban párnák között haljon meg, Szamuelyt már utolérte a megérdemelt büntetés… Készül már azonban az új ember is. Rákosit ezidőtájt csukják le Magyarországon és a tragikus magyar balvégzet iskolapéldájaként nem akasztják fel, hanem majd 40.-ben kiadják a Szovjetuniónak, éppen időben, hogy benyalja magát Sztálinnál és 45.-ben diadalmasan visszatérjen, mindannyiunk?, őszinte bánatára…Münnich elvtárs a Szovjetunióban tevékenykedik, lelkesen jelentgeti föl emigránstársait, hogy majd - ennek jutalmául - Gerő elvtárssal együtt részt vegyenek a katalánok tömeges lemészárlásában, felkészülendő a szép új világ magyarországi bevezetésére. Velük van az író és hadvezér, “Lukács tábornok”, Zalka Máté (született :Frenkl) az orosz nyelven publikáló prózaíró óriás, akiről oly szép, megható és igaz életrajzot írt a magyar független újságírás nagy alakja Árkus József “Tűztengerben” címmel - ha jól emlékszem. Csermanek elvtárs ekkor még nem mutogatja oroszlánkörmeit, ipari tanuló, írógépműszerésznek tanul, 27.-ben szabadul, de az írógépipar - és egy ország - őszinte bánatára pályaelhagyó lesz, kommunistának áll és később a haza megmentője, nemzete atyja lesz - mit nem tesz az írógép-olaj…Több név és sors hirtelen nem jut eszembe, de ennyi is elég, hogy jól kezdődjön a nap.
És hát igen, maga a nagy Lenin és az ő megszívlelendő tanácsai. A tanulással nincs nagy baj két jó tanítványa egy Sztálin és egy Dzserzsinszkij nevűek, éppen ekkoriban sajátítják el a tömeges emberirtás leghaladóbb - és leghatékonyabb, hogy valami pozitívat is mondjunk - módszereit, szorgosan alapítva a gulagokat, melyeket majd egy másik éltanuló, egy Hitler nevű, elirigyel tőlük, mert a tudásvágy az ember legsajátabb tulajdonsága és hát a cselekvéssel sincs baj, pezseg a munka, a modernizáció gyors léptekkel halad, emberek százezrei halnak éhen, miután cselekvőleg elveszik tőlük az ennivalót, hogy az élcsapatnak ne kelljen nélkülözni. Azok a boldog baloldali idők! A köz-boldogság maximalizálására tett heroikus erőfeszítések kora ez. Fényük - mint a világítótoronyé - máig világol - csak mi nem akarjuk észrevenni.
január 20, 2009 @ 11:39 de. • válasz erre
Óh, Aristo, drága barátom, micsoda szép névsor Lenin magyar elvtársaiból…
De hát az ellenoldal, a derék magyarok, hol maradnak? Azon derekak, akik az ellentenger partján az ellentengernagy feneke alá fehér lovat gyömöszöltek, Prókayról sem zengsz dicső ódát s más fehér kesztyűs vitézekről a különítményekből, nem zeng a dalod a frankhamisító urakról sem, Sallai és Fürst gyilkosait sem méltatod szóra, s a tengely köszörűseit, a győri program előkészítőit, meghirdetőit, akikkel majd a Donnál le lehet gyilkolni százezer magyar bakát, aztán a zsidótörvények megalkotói is írásod homályában bújnak…
január 20, 2009 @ 12:21 du. • válasz erre
A “megalázottak és megszomorítottak”-nak jó esélyt jelentett volna ez a korszerű gondolat Lenin idejében. Ma ez a változáshoz való viszonyunknak a kifejezője. A fejlődés felgyorsultsága szükségessé teszi ezen szemlélet érvényre jutását, valamint a modern társadalmakban megváltozott az idősek szerepe, ez a szemlélet lehetőség arra, hogy a változások áramában maradhassanak, s így éljenek teljes életet.
január 20, 2009 @ 12:43 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#3):
Elismerve, sőt tisztelve jártasságod a Rövid (sőt a hosszabb) párttörténetben, a legnagyobb tisztelettel felhívom a figyelmed, hogy Lenin elvtárs iránymutató mondatának/mondatainak a bejegyzésben szereplő az autentikus fordítása, nem pedig az, amire feltehetően momndandód alapoztad, miszerint: “gyűlölni, gyűlölni, gyűlölni“.
Ps: unter uns gesagt: Csermanek elvtárs pályaelhagyása - természetesen nem vitatva a hazai és a nemzetközi munkásmozgalomban, valamint a szocializmus alapjai lerakása befejezésében betöltött jelentős, sőt kiemelkedő szerepét - engem is, ha nem is tölt el felemás érzésekkel, de el-elgondolkodtat. Mert egyrészt persze, mindaz, - sőt sokkal-sokkal több, mint - amit jeleztem vele kapcsolatban; másrészt Münich elvtárs, de akár még Biszku elvtárs is talán megfelelőbb lett volna az ellenforradalom ellen vívott harc vezetésére.
Nekem ebben is Lenin elvtárs vonatkozó sorai az iránymutatóak. Az ember - különösen nehéz, és kiélezett helyzetekben, az ismert okok miatt - ne Apassionátát hallgasson! Vagy ha nem is hallgatja, hát ne is viselkedjék úgy! Elvtársi üdvözlettel: E
január 20, 2009 @ 1:18 du. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#5):
Kicsit tyúk/tojás probléma. Mert valóban, az életformánk átalakulása megváltoztatta az öregséghez való viszonyunkat, amiként mondható az is, hogy a halálhoz való - már Szókratész korában/korára általánossá váló - viszonyulásunk módsította az életformánkat; mintegy “zsúfoltabbá” tette az öregség előtti szakaszokat, ami az életformánk változását vonta maga után.
Valószűnüleg mindkét állítás igaz, és a két faktor (külön-külön is más összetevőkből is táplálkozva) kölcsönösen erősítette egymás hatását.
január 20, 2009 @ 1:32 du. • válasz erre
PS.
1) A fenti véleményemet kiegészítentő:
történelem csak egy van!
Még a magyar történelemből is csak egy van, tehát sem Aristo megközelítése, sem az enyém nem “fedheti” a két világháború közötti Magyarország történelmét
Ha aktualizálni akarom ezt a mai magyar történésekre, akkor ideálisabb terep volna ma a cselekedni, cselekedni, cselekedni jótanácsnak, még ha a “kettészakítottság” hagyománya erősen jelen is van.
Mert magyar társadalom is csak egy van, s ebben az egyben kell szót értenünk, tanulnunk és cselekednünk.
2) Lenin magyar pártvezér-megfelelőiről az akkori magyar baloldali értelmiség is lesújtó véleménnyel volt.
(Kassák, Károlyi Mihály egyértelműen dícsérték Lenin intellektusát, Kun Béláékról viszont jót nem mondtak.
Nagyon homályosan emlékszem Kassák olyan verssoraira, amelyben valahogy így ír: de hol volt a mi Leninünk… Sajnos, most nem tudok utána nézni.)
január 20, 2009 @ 1:41 du. • válasz erre
Válasz El Lobo - A farkas hozzászólására (#8):
Egy.
Az ördögi árulók, és az elárult (valóságos és metaforikus) végvárainket védelmezők története. Legalábbis Aristo is ezt “pengeti, pengeti sírván”. (Ha jól idézem, mert én sem néztem meg.) 
január 20, 2009 @ 1:57 du. • válasz erre
Hát én eddig úgy gondoltam, hogy történelem sok van. Vagy ha egy van akkor azt nem ismerhetjük. De ez mellékszál.
január 20, 2009 @ 2:29 du. • válasz erre
Igen, igazad van. A nem ismeretet értelmezzük rengetegféleképpen.
január 20, 2009 @ 4:10 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#10):
)
Kedves Lucifer!
Kérlek, mondd meg, mi itt a fő szál!
(Clara Zetkinnek kellett volna virágot hoznom a szülinapján?
január 20, 2009 @ 4:14 du. • válasz erre
Pusztán arra szerettem volna rámutatni, hogy a “cselekedni” és “tanulni” önmagában semmitmondó, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy mit cselekszünk és mit tanulunk. Lenin és magyar tettestársai tanulni és cselekedni nem voltak restek. Meg is nézhettük magunkat.
Ez a Sallai és Fürst ügy, önmagában is, megérne egy misét. Elég talán annyi, hogy Sallai pl. orosz kém volt, 31.-ben illegálisan jött az országba, hivatalosan a proletariátus ügyét támogatni, valójában kémkedni. A statáriális bíráskodást az érvényes magyar törvények alapján rendelték el, mert azt hitték egy lázadás nyitánya. Sallait és Fürstöt több más, köztörvényes bűnözővel együtt, kivégezték, a vicc az, hogy Matuska megúszta, mert osztrák állampolgár volt és ott nem volt halálbüntetés, így csak életfogytiglant kapott. Ami azt illeti a győri program szerzője, Gömbös Gyula volt az, aki eltörölte a biatorbágyi merénylet utáni statáriális bíráskodást.
Amúgy nem gyűlölöm ezeket az embereket, véreskezű, gyilkos pszichopaták voltak, meg néhány álmodozó holdkóros, ott is végezték, többnyire, ahová valók voltak: egy részük, elvtársaik kínzókamráiban, a másik a történelem szemétdombján. Sajátsága a mai magyar gondolkodásnak, hogy ha valamit a nevén nevezünk, az gyűlölet. Pedig nem. A véreskezű gyilkost, véreskezű gyilkosnak szokták nevezni, különösebb érzelem nélkül, pusztán deskriptív módon, nyilván szimpátia nélkül - de hát, ki érez szimpátiát egy ilyen iránt?
Ami a történelem narratív voltát illeti, valóban ahányan vagyunk annyiféle történelem lehetséges. Ez azonban nem jelent korlátoknélküliséget. A gyilkosságok ténye - narratívától függetlenül - el kéne, hogy riasszon bennünket a gyilkosok “megértésétől” is, nem hogy az apológiájuktól és ebben a helyzetben nem érv az, hogy ellenfeleik sem voltak különbek.
január 20, 2009 @ 4:51 du. • válasz erre
Kedves Aristo!
Egy általánosan vett humánum és erkölcs oldaláról igazad volna.
De sajnos, az általad is tisztelt dialektika felöl igen összetett helyzetkép bontakozik ki. A mindenféle gyilkosok nem összevissza tünnek fel, hanem a történelem valamilyen rendszerben mozgatja őket.
Ha nincs imperializmus, ha nincs első világháború sokmillió holttal és brutális elszegényedéssel, nyomorral - akkor bolsevik gyilkosok sincsenek, mert nincs számukra igazi talaj.
Ha nincs proletárforradalom akkor nincs rá fehérterror válasz és így tovább. De mindez volt és éppen ezért így történtek a dolgok.
Csak a “gyilkosok” egyik felét látni és láttatni - hiba! A ma értékeit visszavetíteni az egymást bunkóval ütögető őseinkre - szintúgy.
Ezek aligha segítenek a MA kérdéseinek megválaszolásában.
Abban persze egyetértünk: nem mindegy, hogy mit tanulunk és mit cselekszünk, mai magyarok!
január 20, 2009 @ 4:53 du. • válasz erre
Válasz El Lobo - A farkas hozzászólására (#12):
Én úgy gondoltam a bejegyzés nem arra akar kifutni, amit én utánatok a 10-ben hozzáfűztem, nevezetesen, hogy színes és megismerhetetlen a múlt, hanem, hogy a jelen eseményei sok mindenre tanítanak és sok mindent meg kéne tanulni belőle. Itt vannak lehetőségek. Van, aki megérti, megtanulja a hisztériát és csinál belőle egy remek zsarnokságot, vagy éppen hozzájárul ennek szárba szökéséhez, van, aki szintén megérti, de csillapítja és épít belőle egy normális világot. Elképzelhető, hogy 19-ben még mindkettőre volt lehetőség. Ez az eredményből nem ítélhető meg.
Válasz Aristo hozzászólására (#13):
Aristo, mi lesz az utcanevekkel? Jönnek a Pöttyös utcák? Nekem tetszene!
január 20, 2009 @ 5:48 du. • válasz erre
Válasz El Lobo - A farkas hozzászólására (#14):
A helyzet az, hogy az első világháború nem tudjuk miért tört ki. Talán leginkább az általános hülyesége és alkalmatlansága az akkori országok irányítóinak - ez volt a baj gyökere. De az “imperializmus” miatt, ahogyan szerte k. Európában tanították semmiképpen.
Érdemes elolvasni John Lukács kitűnő könyvét a témáról. Ő, több más történészhez hasonlóan, hajlik arra, hogy tulajdonképpen véletlenül.
január 20, 2009 @ 5:53 du. • válasz erre
- Lenint vitatjuk vagy amit mondott?
- Ugyanolyan szép-e egy Faludi vers azok után, ahogy hazatért és élvezte utolsó éveit, egyesek megrökönyödésére!?
- vagy most utáljuk Galileit, mert nem is a világ közepe a Nap! - emberek millióit tévesztette meg!
vhol elvész az értelmezés, az aktuális értelmezés, és egyesek azt hiszik, feltalálták a spanyolviaszt
szerintem itt ebben a régióban a 3L után mindenki Leninre fog asszociálni, és hogy mennyi ebben a ferdítés, ami minden “zsinat” után rárakódik, már oly mindegy. Egy biztos, abból még nem lett baj, ha a tanyáról faluba költözött kölök vmire odafigyelt az iskolában….
január 20, 2009 @ 6:11 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#16):
Kedves Aristo!
Ha a kapitalizmus ekkora véletlenekre képes, mint egy világháború, akkor inkább Lenin mellé állok!
január 20, 2009 @ 6:25 du. • válasz erre
El Lobo,
nem csak a kapitalizmus, hanem minden emberi társadalom - eleddig - képes ilyesmikre. Lenin mellett - egyébként illusztris társaságban találod magad, mint Sztálin, Mao, Pol Pot vagy Che…
Danka,
Az, hogy valaki jó, vagy rossz - szerintem előtte és utána is rossz - verseket ír, avagy feltételezésekbe bocsátkozik az univerzumról nem egészen ugyanaz, mint amikor embereket irt/irtat ki.
Amúgy, ha van “aktuális” értelmezés, úgy - nyilván - később az változni fog, akkor meg minek a mostani?
január 20, 2009 @ 6:37 du. • válasz erre
Osztanám Aristo&Lukács álláspontját, a világ véletlenszerű. Vannak okok, meg lehet belőle ezt azt érteni stb., de véletlenszerű. Egyébként ez adja a szereplők felelősségét is.