Bort tölt a “rideg kupába”. Vereset, ha a vörösökről esik szó. És olykor-olykor akár fel( ha el nem is )borul. És ilyenkor nem a hajfodrász tavasz, hanem a gyógysör ideje közelg.

Ha az a nem véletlen, aminek az oka a célja, és az ok az elkerülhetetlenhez vezet, ami azonos az okkal és egyben a cél is, akkor lehet.
Egyébként – más megközelítésben – véletlennek tűnhez az, aminek céljáról és okáról (így pláne arról, hogy ezek azonosak-e vagy nem, és hogy azonos módon vagy másként elkerülhetetlenek-e) nincs még vél-eledésünk sem, ennek hiányában vél-etlenek.
Persze csak magyarul, de ezen a nyelven cserélünk eszmét. Amíg nemhogy okáról, és céljáról, der esetleg magáról a dologról sincs fogalmunk, addig elkerülhetetlen is, mert jön (vagy megy, keletkezik, vagy épp eltünik) és kész. Vagy el tudunk ugrani vagy nem, vagy jól tesszük, ha az egyiket tesszük, vagy rosszul, ha másikat, vagy fordítva.

Nem Te vagy az első, és valószínűleg nem én leszek az utolsó, akinek kauzalitás és teleológia és más, ezekhez kapcsolodó kérdésekről nem sikerül kristálytiszta vélekedést kialakítania, vagy ha mégis, azt nem sikerül mások számára is meggyőzően kifejeznie. Vélekedésd kissé sommásnak vélem, amiként a sajátommal sem vagyok elégedett.

Ráadásként meg még a halál és mellesleg az öregedés. Hát ez számomra nem egy kommentnyi, hanem a (születés mellett) egy egész blognyi téma.

Már hogy lenne véletlen, ha célom kialakulása is, módosulása is, és megvalósulása is (vagy megvalósításának kudarca is) legalább elvileg szociológiailag megközelíthető, pszichológiailag legalább elvileg magyarázható (a kialakulása), és legalább elvileg szociálpszichológiailag megérthető (a modosulása)?!
A megvalósulásról, vagy annak kudarcáról pedig a három diszciplina nélkül is, a legtröbbször egészen jó magyarázattal szolgálnak ismerőseim is, én is, a három diszciplina ismeretében pedig olykor még jobbakkal.

Lenin, és a történelem összes többi “vezére” mindig csak egyet felejt el.
Hogy a harc háborút jelent.
És egytelen háborúban sem lehetnek győztesek.
Mindenki veszít.
Harcból sosem szültehet béke. Más a gyökerük.

Persze, ez a világ csatatér. Nincs olyan szereplője, aki csak jó vagy csak rossz lenne. Mindig attól függ, ki néz rá a történetre. Egyikünk így ítéli, másikunk úgy. Mi is benne vagyunk, ezért a történelem mindig nagyon is szubjektív.
Vannak azonban akik mégis szélsőségesen a “rosszat” vagy épp a “jót” képviselik. És igen, ki kell mondani: ezek szörnyetegek. Aristoval kell egyetértenem, megint. A megkülönböztető bölcsesség hiánya az mindig, ami miatt a történelem véres mészárszékre emlékeztet. A megkülönböztetés képessége tesz objektívvé.
Konrad Lorenznek igaza volt. (Az emberiség nyolc legnagyobb bűne)

Válasz Csepeli György hozzászólására (#24):
A Lenin nő volt c. poszt nekem igen kedves emlék

Akkor talán pihenjünk! Kár tervezni, valami véletlen úgyis beüt.