Liska
Most, hogy a csoda óta eltelt húsz év, s megszokottá vált, elvesztette hamvát, báját, egyre inkább láthatóak azok a konstansok, melyek hiánya sok tekintetben magyarázzák az előző, a csoda által felváltott formáció tartósságát, s akkori eszemmel felfoghatatlan népszerűségét. Mert nem volt, ami lett. Több millióan vannak, akik kasztszerűen elkülönülnek, kirekesztődnek, alatta maradnak mindennek, aminek kicsit is köze van a középosztályi vagy afeletti léthez. Ha hideg van, megfagynak, ha meleg van, hőgutát kapnak, ha tíz kilométerre lakhelyüktől történik valami jó, arról éppen úgy nem értesülnek, mintha Charles Simonyi a holdra lépett volna. Jogi értelemben élnek, de Silenos csak gúnyosan kacag, ha meglátja őket. A többiek javarészét nem érdeklik, pedig most nagy az esély arra, hogy létszámuk a többség rovására gyarapodni fog, hiszen a nyomor pestise terjed. Újra kellene gombolnunk a kabátot. Liska Tibor jut az eszembe, aki ha nem közöttünk él Hortobágy közgazdász-poétájaként, akkor megbecsült közgazdasági Nobel-díjasa lehetett volna a világnak. Az ő elgondolását kellene megvitatnunk a vállalkozói szocializmusról, mely egyszerre inspirálja a versenyt, s az együttműködést. A meglévő globális kapitalizmus lokális verziója mellett miért ne lehetne a nyomor rendszere helyett egy szocialista rendszert működtetni Liska Tibor elvei alapján? A puszta kísérlettel felkelthetnénk a világ figyelmét, mert a probléma, mely bánt bennünket, nem hungaricum.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
január 31, 2009 @ 4:07 de. • válasz erre
Negyedig ki van találva. Elvileg a fogyatékossággal élőket (főként állami támagatás segítségével) fogalakoztatók itthon is, tőlünk nyugatra is előnyt élveznek a közbeszerzéseknél. Így az állam önmagának és nem raktárra termeltet. Nyugatabbra tőlünk a gyakorlatban is működik a rendszer.
Majd. 
Talán. Valamikor, de lehet, hogy unokáink sem fogják látni.
Ha nálunk is és gyakorlatban is működni fog, akkor már csak a rehabilitációs célok, és főként azok elérésének protokollját kell kialakítani, és más úton is biztosítani, hogy – jóindulattal fogalmazva – ne dilettánsok döntsenek dilettáns ötletek támogatásáról, és főként ne kutassák azt, ami köztudott.
Ha a rehabiltáció és a termelő tevékenység olyan zárt kört alkot (majd), ahol a termelékenység és/vagy a profit növekedésének nem a támogatás csökkenése, hanem a rehabilitációs források bővülése lesz a következménye, azaz az ágazat nem önmaga eredményességének lesz az ellenérdekeltje, akkor lehet gondolkozni ennek (ami jelenleg nyomokban is alig-alig létezik) a szociálisan hátrányos helyzetűkere való kiterjesztésén.
Sőt, akár Liska elvei is jöhetnek!
Sok más mellett ugyanis határozottan úgy tűnik, hogy mind a szegénységipar, mind a szociálisipar, sőt az ezekre éppen jelenleg kiépülő oktatási/átképzési iparág haszonélvezetőinek jobb az érdekérvényesítő képességük, mint akár a fogyatékossággal élőknek, akár a szociális okok miatt hátrányos helyzetűeknek.
És a pofájukon is vastagabb a bőr. Sokkal.
A pénztárcájukról már nem is beszélve. Nem véletlenül: a legelesettebbeken – lehet úgy is mondani, hogy – segítenek.
január 31, 2009 @ 9:00 de. • válasz erre
Liska Tibor a rendszerváltás után megkapta az első Széchenyi díjak egyikét. Soha többé nem hallottam róla, illetve csak akkor, amikor meghalt szegény. A díj átadása után a díjazottak nyilatkoztak. Mindenki mondta a kötelezőnek véltet, egyedül ő kezdte magyarázni jellegzetes szavaival és még jellegzetesebb lendületével, hogy mit kéne tenni. A lendület azért egy picit megtört benne. Amerikában nem sokakat érdekelt, amit mondott. Keserűen értetlenkedett e felett.
Liska azt törte meg, amit megtörhetetlennek hittünk, a pesszimizmust. Hátha most is sikerül!
Ma Magyarország szerintem Liska kérdésben felcsatlakoztunk Amerikához, alig érdekel valakit. A szocializmus kényszerpályájáról menekülni kívánó reformerek még használták. Engedtek egy kísérletet, aztán a periférián bevezették az „új üzemeltetési formákat”, nem nagy rendszerként, hanem vállalati érdekeltségi modellként. Liska elképzelése ott bejött, rendszere eredményt hozott. Persze elmondhatjuk, hogy ott és akkor még úgy tűnt van társadalmi tőke, van társadalmi örökség, vannak piacok, piacképes szerepek, és vannak a piacképes szerepeknek megfelelő tudások. Ma mindegyikből hiányt szenvedünk. Akkor az volt a kérdés, hogy nem elég hatékonyan használjuk ki a lehetőségeinket, a rendelkezésre álló tőkét. Ma az, az élményünk, hogy nincsenek lehetőségeink és nincs tőke. (Mert nem voltunk hatékonyak!) Mire licitálna ma egy magyar? Kinek érdeke ma Magyarországon a verseny? Ha jól értem Eriket mindenki abban érdekelt, hogy így maradjon minden, ahogy van. De Liska pont az ilyen érveket söpörte le. És nem csak szöveggel, mert ott Szentesen a Tsz-ben mégis elindult valami. Egy hóvirág neki lendült.
január 31, 2009 @ 1:20 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Részben érted jól. Nem mindenről, cvak a szociális foglalkoztatásról írtam, mert ha nem értettem félre, a bejegyzés is erre vonatkozott.
És erről sem azt írtam, hogy “mindenki abban érdekelt, hogy így maradjon minden, ahogy van”.
Az érintettek kimondottan ellenérdekeltek. A rendszer működtetőnek egy része (és haszonélvezői) érdekelt(ek) abban, hogy ne legyen változás, a másik része sem a változatlanságban érdekelt, csak ez a kisebbik ellenállás – konfliktusmentesebb – iránya.
január 31, 2009 @ 3:14 du. • válasz erre
Világos.
És akkor a Liska modell, vagy valami mutációja lenne a segítő eszköz a nyomor felszámolásában, mint tréning, mint a perem gazdálkodási modellje, vagy valami. De e blog írója annak idején keserű igazságként azzal szembesített, hogy az emberek nagy része nem alkalmas a vállalkozásra. És ez ott a közgázon igaznak tűnt. A vállalkozó személyisége a vonások meglétének tekintetében nem a leggyakoribb képlet, sőt ritka. (A vállalkozók személyiségében hangsúlyozottabban van jelen az autonómia-, a teljesítményigény, a kreativitás, az ambíció stb.) A nyomorgók nem egyszerűen azért vannak peremen, mert nincs bent hely, hanem mert nem képesek vállalkozni, helyet találni maguknak a nap alatt. A kérdést komolyan gondolom, nem csak nosztalgiázom.
január 31, 2009 @ 3:19 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Világos,
de: 
Hanem a szocializmus legprimitívebb osztogató módjának (ahol ráadásul az osztogatott javak az uzsorásokat is gazdagítják) a lehetőségekhez képesti “liskásításáról“.
Nem is vállalkozásról van – pontosabban lenne – ezen a területen szó.
január 31, 2009 @ 5:09 du. • válasz erre
Érdekes a Liska gondolatok, a modell pályája. A szocializmusban egy halom ösztönző rendszert ihletett. Nem kevés be is vezetődött (
) és jól működött. Nem rajta múlt a rendszer kimúlása, ő hozta a teljesítményt. (A hatékonyságnak egyébként nincs identitása, csak feltételrendszere.)
Liskában sok volt az igazi újdonság. Ezt a rendszerváltás után tapasztaltam meg igazán. Egyszer egy amerikai/magyar menedzser azzal cukkolt, hogy a kommunizmusban – értsd Magyarországon – minden úgy volt rossz és használhatatlan, ahogy volt. A közös feladatunk az volt, hogy egy cég érdekeltségi rendszeréhez hozzászóljunk, mondjunk valami perspektivikusat. Mi a Liska modell segítségével felvázoltunk egy lehetséges jövőt. Nem került másfél órámba, hogy csudálkozzanak. Az adaptációra nem került sor, de csudálkoztak. És csöndbe maradtak. Liska ott megmentette a magyarok becsületét. Nem rajta múlt/múlik, hogy nem többször.
február 1, 2009 @ 1:55 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#6):
Jó napod lehetett.
Gratulálok.
február 2, 2009 @ 8:08 de. • válasz erre
Jó memóriád van Lucifer!
május 9, 2009 @ 2:21 de. • válasz erre
Regisztrálva
Kedves posztoló!
Interneten keresgélve akadtam a blogodra, és nagyon megörültem, mikor pozitívan beszéltél Liska Tiborról. Én magam csak néhány hónapja ismertem meg az elveit, a BME-n ugyanis csatlakoztam a Liska Tibor Szakkollégiumhoz.
LisKaLand néven, amelyben 8 napon keresztül szimuláljuk majd a modellt. 100 résztvevő lesz, még vannak helyek. Ha érdekel, jelentkezz, hirdesd, ami jólesik! Fogjunk össze, hátha tényleg működik, hátha fejlődhetünk általa.
Üdvözlettel:
Tóth Levente