Lux Erik: Az élet mint speciális keresztrejtvény

Ezen a hétvégén nem írtam bejegyzést. Elszámítottam magam. Azt tudtam előre, hogy Sorstánc táborban leszek, arra viszont nem számítottam, hogy úgy besűrűsödik a program, hogy két bejegyzés megírására – azt túlzás lenne mondanom – sem jut időm, de az történt, hogy az élmény- és problémazuhatagot rendeztem ugyan, de nem annyira, hogy azokból bejegyzés szülessen (vagy más témájú bejegyzések témáján törhettem volna a fejem.
Mindezt csak azért írom meg, mert egy nagyszerű komment várt itthon a gépemen (pontosabban olvastam is a táborban, de hogy annyi időre kiszakadjak az ottani kontextusból, fől sem merült. Amikor mégis, akkor viszont nem újabb problémán, így például az említett kommenten törtem a fejem, hanem vagy az ott adódó problémákon – vagy aludtam), amire már meg is írtam (és közzé is tettem) a válaszom.

Az ott, a válaszomban elmondottakhoz illeszkedik, és érthetőbbé teszi talán a filozófiatörténetéről kifejtett álláspontom, hogy a táborban egy beszélgetés egy adott pontján megkérdezte tőlem valaki, hogy mi a lélek (ha már ennyit beszélek róla, és annyit vitatkozom erről másokkal).
A válasz készen volt a fejemben, hogy egy gondolatrendszer, de nem voltam biztos benne, hogy a választom mindenki számára érthető lesz különösen amiatt, hogy azon gondolkodtam, hogy lazát, vagy képlékenyt tegyem-e jelzőként hozzá (hiszen a tábor résztvevőinek foglalkozása a bírótól a bolti eladón keresztül a műfordítóig terjedt. A kérdést feltevője például küldősport oktató volt). Úgy gondolatrendszer, ahogyan egy keresztrejtvény annak mondható ám, egy olyan keresztrejtvényhez hasonlítható, aminek a szerkezete is, és maguk a kérdések is változnak a rész megfejtésektől, de ahogyan haladunk a megfejtéssel a főmondat is változik ugyan, me mindjobban olvasható.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.

Leave a Reply