Mackó úr
Senki nem írta meg Mackó úrék történetét, melynek kezdete belenyúlik a tizenkilencedik század végébe. A téli szünetben esténként gyermekeimnek róluk olvastam a róla szóló könyvek egyikében, melyeket gyermekkoromban annyira szerettem magam is. A gyerekek tágra nyílt szemmel és füllel hallgatták, miként kerekedik fel a tekintetes úr és két rokonbocsa, Dorka meg Zebulon, hogy a messzi Retyezátról megnézzék a Balatont. Tihany most is áll, Siófokról Balaton-Füred éjjelente éppen úgy ragyog, mint annak idején. A gyerekek élvezték, ahogyan a furcsa család téblábol az emberek között. A történetet a magyarországi asszimiláció saga-jaként is felfoghatjuk, hiszen ámulatra méltó, ahogyan Mackó úr, aki mégis csak egy állat, miként változik át a szemünk előtt emberré és magyarrá, átesvén mindazon kalandokon, melyek nélkül nincs tökéletes beilleszkedés. Mackó úr persze annak idején nem tudhatta, hogy végső soron nincs tökéletes beilleszkedés. A huszadik század erről bőven tanúságot tett, de ez már kevésbé derűs, s végképp nem gyermekeknek való történet.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
január 6, 2009 @ 9:50 de. • válasz erre
Ahogy olvastam a bejegyzést, egyszeriben világos lett (mint a 2×2), hogy nemcsak tömeghisztéria van, hanem tömegpszichózis is: magyarul csakugyan vannak (időnként) hülye nemzetek.
A tömegpszichózis egyik alapesete a tömegparanoia (és annak leggyakoribbi változata, miként az egyéneknél is, az üldöztetéses téveszme). Csak szemben az individuális esetekkel, itt a gógyulás biztosab, de fájdalmasabb: a lehasadt részt a kór elhatalmasodásával elpusztítja a szervezet, de Rotterdam muszlim főpolgármestere azt sejteti, esetleg lehet fordítva is.
január 6, 2009 @ 10:10 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#1):
Sőt, ennek a(z individuálishoz képest) fordított lefutásnak, mintha az oka is látszanék: a hasadás – csak tömeg szinten – pontosan a paranoid/skizofrén tengely mentén is bekövetkezhet, és ilyenkor az agresszió – csak tömeg szinten! – szinte csak az egyik oldalra kerül(het), és ez – csak tömeg szinten – bármelyik oldal lehet.
Ebből – sok más mellett – két dolog következik:
a/ Szondi Lipótnak igaza volt, amikor a skizoidot (csak emberre jellemző) alapösztönnek tekintette.
b/ Nem volt igaza, amikor azt állította, hogy az ösztönenergiákból több is van, és ezek nem konvertálódhatnak egymásba.
január 6, 2009 @ 11:40 de. • válasz erre
Mackó úr oda akart beilleszkedni, ahol kevés volt a hely. Ez így nem igaz, volt hely, meg csinált is, meg szükség is lett volna rá csak nem illett a miliőbe. A miliőbe, ami nem tudott beilleszkedni egy másik miliőbe.
január 6, 2009 @ 11:47 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#3):
Egyrészt persze. Másrészt nem egy Millő, hanem Mackó úr, nem beilleszkedni próbált (ezzé csak mi absztraháljuk azt, hogy:). Sikertelenül próbált másokkal közös álláspontot kialakítani.
Igyekezetétől talán függetlenül, talán nem függetlenül az álláspontok nem közeledtek, hanem távolodtak. Egészen addig (hogy nem a könyvben) a távolodók kölcsönösen kívül látták a másikat (az egyik előbb, a másik inkább utólag) azon a határon, amelyen belül (szerintük) emberi létezik.
január 6, 2009 @ 12:24 du. • válasz erre
A lényegen nem változtat, de én arra gondoltam, hogy az a millió, amibe Mackó úr be kívánt illeszkedni az nem tudott egy másik miliőbe beilleszkedni. Ha ez az utóbbi beilleszkedési zavar kisebb, tán a történet is vidámabb.
január 6, 2009 @ 12:36 du. • válasz erre
Bővített válasz lucifer hozzászólására (#5):
Dehogy nem változtat!
Azt sejteted, hogy a belilleszkedési zavarnak (a beilleszkedés módjára vonatkozó közös álláspont elsődlegesen kudarcának, majd másodlagosan az erre vonatkozó konzenzus hiányának) az a következménye, hogy ezt a vélt vagy valós zavart (hiányt), amiként az egyén interiorizálja, úgy a csoport önmaga megosztásával hárítja (azaz a maga módján interiorizálja). Az egész csoportot sujtó hátrányt (egy emiatt) lehasított részre vetíti, és ezzel csak őket teszi felelőssé a közös bajért/hátrányért… (A közös problémából az ő problémájukat fabrikál/transzformál, és ezzel álmegoldások és pótcselekvések egész sorát generálja.)
– bár lenne!)
Príma!
Mindebből az is következik, hogy nem az utcán randalírozó csürhe az igazi veszély a társadalomra, hanem a konszensus lehetőségének az elutsítása. Azok az értetlen és ebből következően felelőtlen seggfejek, akik saját idiotizmusuk, így a világgazdasági válsággal (és általában a globális folymatokkal szembeni) tehetetlenségük okát másokban vélik fölfedezni. (Ha csak Aristónak nincs jobb ötlete.
január 7, 2009 @ 2:41 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#1):
Ps: Sőt tartok attól, hogy a ballibek (részben leíró, részben a jog labirintusából kiutat kereső) fasiszta képe tulajdonképpen a fasiszták zsidóképének (csak intellektuális színvonalát tekintve!) a(z eredetihez mérhetően lapos) visszafordítása, és az utóbbi (a “forrás”) primitivitása – és az idő előrehaladta – okán (meglehetősen) hatástalanok (egyre hatástalanabbak) az antifasiszta megmozdulások.
Mindkettőben ( a fasiszták zsidó, és a ballibek fasiszta képében) közös, hogy megszemélyesülni véli a gonosz(ságo)t, amit a fasizmustól a világért sem vitatnék el, csak nem ebben – valamiféle morális minőség hiányában – vélem megtalálni sem a végső okát, amiként – bármennyire is korszerű – nem a megfelelő minőségbiztosítás kidolgozásában vélem meglátni/-találni hatékony kezelésének módját sem.
január 7, 2009 @ 9:24 de. • válasz erre
Ezzel bőven egyet lehet érteni. Amit – az ügyet továbbgondolva – hozzátennék az, az érdek. Ha az összefogás lenne az érdekünk, vagy valaki jelentős tényezőnek, akinek szüksége van a teljesítményünkre, a feladat megoldódna. De mi nem kellünk. Magunknak se.
január 7, 2009 @ 10:03 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#8):
Ha lenne konszenzus arról, hogy miért (milyen konkrét célért) érdemes összefogni (valamint és főként arról, hogy az a cél miként érhető el), akkor maga az összefogás nem lenne kérdés. Így (az) önmagáért (való összefogás) túlségosan absztrakt, és ezért kevéssé vonzzó.
január 7, 2009 @ 10:54 de. • válasz erre
Az érdek – és az élet – egyik lényeges eleme az anyagi előnyszerzés. Ha itt csak egymás kárára tudjuk elképzelni céljaink elérését, akkor ehhez fogunk igazságokat, világképeket gyártani. Ha az előnyszerzéshez kellünk egymásnak, nem fogunk „rohadt szemetezni”, vagy legalábbis visszafogottan. Szerintem az előnyszerzés lehetséges, elfogadott módjain áll, vagy bukik az egész. Ha a kooperatív stratégiák több előnyt ígérnek, és gyökeret vernek, akkor a probléma megoldódik. Ha a társadalom jelentős részében marad a harcot, a simlisséget, depressziót szülő beszorított bizonytalanság élménye, akkor a célok, a világképek, a szövegek ehhez fognak alkalmazkodni. Ez mintha nemzet szinten senkit se érdekelne.
január 7, 2009 @ 11:03 de. • válasz erre
Mackó úr – az eredeti – derék vidéki magyar, nemes medve, személyzettel, birtokkal, tiszttartóval – ami kell. Utálja a románokat, ősei a honfoglaló magyarokkal jöttek be és Zalán csordáit dézsmálták, ük-öregapjából maga Árpád vezér csinált kucsmát, amire végtelenül büszke, nem beilleszkedni akar, hanem világot látni. Elégedett a sorsával, csak – vesztére – kíváncsi. Ami azt illeti, helyzete pontosan fordítottja a beilleszkedési problémák paradigmatikus példájaként használt hangos kisebbségekének. Talán nem kellet volna kíváncsinak lennünk.
Lucifer barátunk figyelmét – aki hajlamos túllelkesedni a dolgokat – felhívnám arra, hogy a „hatékonyság” – önmagában – nem érték. Milyen jó például, ha valaki hatékonyan gyilkol? Ha valami rosszat teszünk, jobb, ha nem vagyunk hatékonyak, csak az agyalágyult „újbeszély” tette önértékké a hatékonyságot, amint a pénzt, a demokráciát, a beilleszkedést, az alkalmazkodást, meg még annyi minden mást, amik egyként lehetnek rossz és jó célok szolgálói.
január 7, 2009 @ 11:55 de. • válasz erre
Aha
január 7, 2009 @ 1:24 du. • válasz erre
De mégis csak egy medve, nemis beszélve Zebulonról és Dorkáról.
január 7, 2009 @ 3:06 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#11):
Ami a medvéket illeti – ilyen sem sokszor, de azért talán már volt – a-tól z-ig egyetértek Veled!
január 7, 2009 @ 3:21 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#11):
Ps: ami a medveség lehetséges áthallásait, a metaforikus tartalmat illeti, hát, azért kisebb problémáim/fenntartásaim akadnak.
Legalább látta Napóleon hátát, akinek metaforikus utódja a magáért mutatta, mint tudjuk Győrnél.
Nagyjából még metaforikusan is csakugyan úgy volt/lehetett, ahogy írtad.
Úgy volt/lehetett.
Ma azonban! Hol van már a birtok, és a tiszttartó meg! Hol a minisztérumban lopja a napot, hol meg – amikor épp kiteszik azt a szűrt, amit visel, gazdaköröktől kezdve nagykereskedésekig mindenfélét szervez.
Ennek megfelelően a kivácsiság, ha meg is maradt, eleinte nem tudott, ma meg már nem is akar világot látni. Sorsával kibaszottul elégedetlen, az utakon blokádozik üres óráiban, és mása sincs, mint üres órája, meg – már akinek visszakárpótolták a birtoka töredékét, és nem a papirt próbálta meg fialtatni, annakt traktora is, de arra blokádkor táblát akaszt, hogy a BANKÉ, és sok más mellett azt is követeli, hogy ne kelljen törlesztenie, mert minden évban vagy aszály van, vagy árvíz. (Ami őt teljességgel kiszámíthatatlan módon, de minden évben tönkreteszi. Mivel kiszámíthatatlan módon, nem is készül egyikre sem. Lesz, ahogy lesz. Az állam, majd fizet.)
Köztünk legyen mondva, de úgy elhülyült szegény, hogy már nem az ősiségre, de nem is Werbőczyre, vagy a magyar alkotmányra, kiváltságaira hivatkozik, hogy ne kelljen adóznia, hanem arra, hogy őstermelő. Hogy paraszt… (Mi tagadás, van benne valami. Mert:)
Olykor uigyan felruccan (de sosem külföldre, hanem legfeljebb) Pestre, de oda is kizárólag traktorral, de ez nagyon kevés. Még ahhoz is, hogy felfogja, alapvető beilleszkedési problémái vannak. Egész kazalnyi. A múlt álomviloágában él, de már azt is elfelejtette, hogy kacagányos. Mármint a múlt. Ő meg szegény… Jobban járt az öregapja, ha csakugyan, mkint a rege tartja kucsma lett belőle. Még akkor is, ha muszka.