Nem adózunk
Napóleonnak rossz tanácsot adtak tanácsadói, amikor éppen 200 évvel ezelőtt azt ajánlották neki, hogy forduljon kiáltvánnyal a magyarokhoz, felajánlván nekik a függetlenséget és az elszakadást. Napóleon nem tartotta rossz ötletnek az ajánlatot, mivel nyilván emlékeztették arra, hogy Rákóczi milyen népszerű volt, amikor megpróbálkozott a függetlenség kivívásával, s az sem kerülhette el figyelmét, hogy pár évvel korábban a magyar értelmiség színe-javát hóhér nyakazta le az utóbb Vérmezőnek nevezett szabad téren. Börtönbe került Kazinczy, a magyar nyelv apostola. A franciák császára teljes joggal arra gondolhatott, hogy ellenségének ellenségei a barátai. Ám tévedett. A magyar nemesek egy testtel és lélekkel kitartottak véres kezű zsarnokuk mellett, aki iránt véghetetlen szeretettel eltelve meghirdették az utóbb nem túl sikeres inszurrekciót. A felkelő magyar nemesek gyaníthatták, hogy Napóleonnal a polgárosodás jön, azzal adózás, melytől irtóztak mint macska a víztől.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
május 15, 2009 @ 7:09 de. • válasz erre
Napóleon leckét kapott abból, hogy a cseppben csak egy fegyelmezetten végrehajtott reprezentatív mintavétel után található a tenger. Rögvest utána azon töprenghetett, hogy az, aki ajánlatából kihagyja partnere érdekérvényesítési stratégiáit, a meglévő helyett nem ajánl csábító újat, az először elutasításba, majd konfliktusba keveredik. Napóleon ezen, négy és fél másodpercig töprengett, majd lefricskázta a térképről az okvetetlenkedőket. A kudarcnak a magyarokat illetően igazából nem lett következménye. A világ egy Raab nevű városról beszélt, ahol a napóleoni hadak menetrendszerűen győztek. A struktúrák viszont maradtak, amik voltak. A csatavesztés után azt a háborút akkor a nemeseink nyerték.
május 15, 2009 @ 10:08 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Sőt – már csak az Aristóval való hídépítés okán is! – aki kettőnél többet gondol, azt meg kellene kövezni!) 
Hát… Gondolatmeneted első fele (számomra) a “négy és fél másodperc“-ig briliáns. (Bár határozottan állítom, az a négy és fél nem volt több másfélnél.
A kudarcnak a magyarokat illetően az lett – véleményem szerint – a következménye, hogy végül az eszelős Kossuth alaposan eltévedt. Pákozdra készült ugyan, de a csapatai Világosnál, ő maga pedig Torinóban kötött ki, és a történet azóta is furcsán inkább kanyarog semmint halad – immár Napóleon, Kossuth, és a többi eredeti szereplő nélkül, de – tovább.
május 15, 2009 @ 11:02 de. • válasz erre
Nincs új a nap alatt, vagy elegánsabban “örök visszatérés”. Bár a kópiák egyre halványabbak. Kossuth legalább tudott magyarul, a többiek meg vásárra vitték a bőrüket, egyesek bele is haltak. Ma….
május 15, 2009 @ 11:03 de. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#3):
Ma? Ma is tudunk magyarul, sőt többen, de nem elegen beszélnek idegen nyelveket is – és kivétel nélkül mindannyian belehalunk. Ki ebbe, ki abba, de a végeredmény szempontjából a konkrét okok elég érdektelenek.
május 15, 2009 @ 11:29 de. • válasz erre
Érdekes ez. Pár héttel ezelőtt volt egy beszélgetés, ahol a száz leggazdagabb magyarról volt szó. Valaki feltette a kérdést, hogy tessék mondani a száz leggazdagabb a száz legnagyobb adózó is egyben? Komoly emberek szerint a két halmaznak nincs közös része. Ebből arra lehet következtetni, hogy a történelem mostani ajánlatánál főnemeseinknek a rémítő adózós polgárosodást sikerült kezelniük. Nem kellett ellene vérüket ontani. Hogy ki és hogyan kezelte, ha kezelte azt én nem tudom. Kutatási téma.
május 15, 2009 @ 11:33 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#5):
Csak a főnemesek? Ahogy Aristo mondaná, “Lucifer barátom…“,
a többit ismerjük (bár én az ő eladásában jobban kedvelem). 
Amúgy a nemesség lecserélődött, a viselkedési minta szinte változatlan. Hogy is volt Csurka (mégsem) hallhatatlan fordulata? (Tényleg nem emlékszem már.) Magánemberként? Így kezdünk lenni az adózással is, illetve fordítva. Magánemberként – és kissé régiesen szólva: – lófaszt, de közemberként? Még fizetést sem kérünk, pontosabban kérnek.
május 15, 2009 @ 6:24 du. • válasz erre
A győri csata volt az adómentesség ára. A nemesek azért nem adóztak, mert kötelesek voltak háborúzni a király parancsára, sőt, vagyonuknak megfelelően, csapatokat is fegyverbe állítani.
Persze a világ “fejlődött” a francia forradalom – nagyon demokratikusan – mindenki számára kötelezővé tette a mészárlásban való részvételt, lásd: általános hadkötelezettség. A vandee-i felkelés pontosan ezért tört ki. Így azután az ölés és az hősi halál a nép jogává vált, mert hát “minden jogot a népnek”.
Sajnos sokkal jobb lenne ha többet adóznánk, hiszen akkor pl. lehetővé válna, hogy még kétszer ennyibe kerüljön a négyes metró, vagy az autósztráda, nem kéne garasoskodni és az ötös úton is lehetne völgyhíd, legfeljebb elhordanák alóla a földet… Dehát fegyelmezetlenek vagyunk.
Addig senki nem fog adót fizetni, amíg úgy érzi, hogy a pénzt amit befizet nem arra használják amire ő szeretné. Az adózás is jórészt bizalom kérdése, bármilyen meglepő.
május 15, 2009 @ 7:35 du. • válasz erre
Bizony, bizony mélyen igaz, az adómorál a bizalom függvénye. Igaz ez akkor is, ha azok a palik, meg ezek a palik nem a bizalom hiánya miatt nem fizettek adót. Nekik ez derogált. Ez az alsóbb rétegek kötelessége. Olyan kötelesség, amit vakon teljesíteni illik. Ezeknek. Ők többek, ők mások, nekik jár, hogy csak kapjanak. Hogy képzeli az, aki másképp képzeli?
május 15, 2009 @ 7:55 du. • válasz erre
Ha ugyanakkora költségvetési kiadás mellett válaszhatok, hogy völgyhidas metró
épüljön-e, vagy a haveroknak néhány száz fürdő, az előbbit választom. 
május 15, 2009 @ 7:57 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#9):
Elnézést, megint megnyitni kezdtem a melyik oldal lop többet – adatok híján abszolút értelmetlen, és mindenképpen ízléstelen, sehová sem vezető – vitát.
Ha így folytatom, a Dühöngőben végzem.
május 15, 2009 @ 9:34 du. • válasz erre
Berzsenyi szerintem tudott úgy magyarul mint TAW vagy Győzike. Latinul jóval többen tudtak, de az nem számított idegen nyelvnek. S ott volt még a német, a tót az oláh, a rác, a sokác. Tégely volt akkor Magyarország, mely nem olvasztott. Himfy szervezte a győri csatát, aki akkor már boldog szerelmes volt, meg is látszik akkor irt versein. Rút szibarita váz lettünk azóta.