Németh Rudolf: Tudósítás az izlandi zenei fesztiválról

melyet az észak-urmus időszámítás szerint
12.222 év 14-ik holdhónap 28-án tartottak
KATMANDUBAN, NEPÁL FŐVÁROSÁBAN.

A múlt év nagy eseménye Nepálban az izlandi harmadkori folklór és gergu-ének, valamint a kissé későbbi ó-skandináv latanc rigmusok hedul és xuxu kíséretes előadása volt. Mindkettő egyfajta jégfuvola, magasabb illetve mélyebb hangolással, a sajátos izlandi hangsorokon, melyek a mi hangolásunk szerint megközelítően a 3 és 4 vonalas oktáv d-esz-gisz – h, illetve a kontra oktáv hasonló hangjaira épül..
A repülőtéren fogadásukra megjelent Satu Csanradcsasuta nepáli államelnök és felesége Kivikova asszony is. Az üdvözletek után a delegáció vezetője Tuwien Hollsten Thorxendam válaszolt, kiemelve a zenei és földrajzi rokonságot a két szomszédos állam kapcsolatában.
Maga a fesztivál egy himnikus halász-imával kezdődött,mellyel az izlandi halisten, Tenniszhall tiszteletére adtak elő természeten oktáv párhuzamban. Ezután ajándékképen felszolgáltak fagyasztott rozmártalpat ,amely a hosszú úton kissé ugyan megbüdösödött, de a nézők udvariasságból megízlelték. Viszonzásul az államelnök tevehúgyból nyert erjesztett komisz sörrel hálálta a nemes gesztust. Gusztus dolga ,de a nagy melegben jól esett .A műsor folytatódott, az együttes most egy táncot adott elő, két jégfuvola kísérettel, ez a tánc egy ősrégi kmintfiz harci tánc, férfiak és nők egymás ellen. A nézők és a hangszerek olvadoztak a gyönyörűségtől a nagy melegben.
A folytatás egy nepáli bemutatkozás volt ,.melyben Hiranjalocsána történetét táncolták el, aki ellensége volt az isteneknek és a világot az óceán mélyére vonszolta volna, de ellene összefogván ez nem sikerült .Végezetül még egyszer a vendégek jöttek akik énekkel, tánccal és hangszerekkel előadták TJÁLFI történetét, aki Tór isten szolgája volt és útitársa az óriások országába ,Hrungnirhoz és Utgard-Lokihoz. Büntetésből kellett vele menjen, mivel lerágta Tór Isten kedvenc kecskéjének csontját és a kecske emiatt nyomorék lett. Gyönyörű produkció volt
A bemutatkozó előadás végeztével az előadók, nézők, a királyi felségek ruhát cseréltek és maga az elnök egy divatos rozmárbundában, felesége pingvin-bugyiban lejtette a xoxovarisxho táncot, míg az izlandiak szinte pucéron, csak egy aloé-levéllel takargatva szemérmüket mutatták meg ,hogy a hideg éghajlat sem hat károsan a méretekre .Felejthetetlen ünnep volt.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.

Leave a Reply