Örök visszatérés

A filozófiában az a jó, hogy nem kell hozzá infrastruktúra, elég hozzá a test, meg az agy. A budapesti filozófiai intézet kétségtelenül eleget tesz ennek a minimál feltételnek. Messze van a városközponttól, a környéken csavargók, lakástalanok, lakótelepek hol didergő, hol forróságtól izzadó lepusztult lakói, mind megannyi potenciális Diogénész. Itt tartottunk előadást szerzőtársammal új könyvünk két témájáról. Mindkét téma az internet és a szellem viszonyát feszegette, az egyik a kultúra, a másik az értékek oldaláról. Először találkoztunk értő közönséggel, melynek tagjai komolyan vették, ami hallottak tőlünk, s amit mondtak nekünk. Azt mondtuk, hogy csak annak van esélye a jövőre, akik tudja, hogy mit keres és mit talál az interneten, s ez a képesség az internettől független módon alakul ki. Az értékek és az internethasználat között erős kapcsolatot találtunk, mely ráadásul Európában aszerint alakul, hogy hol volt a Karoling Birodalom. Szűcs Jenő boldog (vagy szomorú) lenne, ha látná, hogy milyen mereven követik a napi internethasználók az általa leírt európai regionális határokat. A változás csak annyi, hogy Észak-Európa leelőzte Nyugat-Európát, de mindkettő előtte jár Kelet-Európának, melyen belül alig-alig látszik a közép-európai árnyalat. Legközelebb a Millenárison lépük föl, addigra már a könyv is kézbe vehető lesz. A címe: Örök visszatérés.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

7 vélemény ide: “Örök visszatérés”

  1. 1
    Lux Erik szerint:

    Újra jön Nagy Károly, :-) vagy itt is van? :-D Az avarokra újra nehéz idők jönnek.

  2. 2
    lucifer szerint:

    Ha az avarokra nem is, de azoknak, akik itt vannak a helyükön, nem sok jót jósolhatunk. Leszámítva, ha az elmúlt ötszáz év tetszett nekik. Azoknak most jön a Kánaán java. Ezzel nehéz vitatkozni, és azt is belátom, hogy most a nagy visszatérések az idejét éljük. Visszatérünk és illúziókat veszítünk. De azért talán mégis csak van remény. Vannak kvázi előzmények nélküli szereplők, akik merőben újat hoznak létre. Petőfitől, Széchenyitől kezdve, ha tetszik Nagy Imréig voltak csodák. Belátom, hogy az urak sorsa nem túl biztató. És az is lehet, hogy az ő berobbanásuk és bukásuk, nem más, mint az örök visszatérés része. De mégiscsak. Hoppá! Itt van Szűcs Jenő. Ő maradandót alkotott. És semmi nyomorúság. :)

  3. 3
    Csepeli György szerint:

    V 1, V 2, V 3. Ezek voltak a csodák.

  4. 4
    lucifer szerint:

    A pusztításra gondolsz?

  5. 5
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#4):

    Én inkább arra (gondolnék) (bár nem engem kérdeztél, de a szfinx hallgat), :-) ami nemcsak absztakció és/vagy fantázia.

  6. 6
    lucifer szerint:

    Olyan, mint a skandináv nyugdíjasok üdülési szokásai? :)

  7. 7
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#6):

    Nem. A (nemcsak) skandináv népek üdülési szokásai épp úgy absztrakciók, ahogyan a háborúzó népek fegyverei, amelyek közül a szfinx szerint három volt csoda, a V1, a V2 és a V3, amik - és ebben igazad van - részben szintén absztrakciók, és ennyiben a szfinx állításával ellentétben nem csodák. Részben azonban fegyverek nevei, és ezek (mármint az ezekkel) a (nevekkel megjelölt) fegyverek - a szfinx állítása szerint - csodák.

Leave a Reply