Ősbemutató
Pénteken ősbemutató tartottam hallgatóimnak. Arra gondoltam, hogy ha már tandíjat a nép és az Alkotmány 70/F/2 paragrafusa jóvoltából úgysem fizetnek, kapjanak emelt szintű szolgáltatást. Megrendeltem Amerikából Zimbardo 1971-es kísérletének dokumentum videoját, s saját szövegalámondásommal levetítettem. Nem volt hiábavaló óra. A kísérletet ma is lehetne végezni, az eredmények hasonlóak lennének. Itt Kelet-Európában nagyban, sokszor el is végezték. Kaliforniában csak egyszer, 20 diákkal. Nálunk egy-egy kísérlet évtizedekig is eltartott. Ott a diákok hat napig bírták. Egyik felük a sors szeszélyéből börtönőr, a másik felük rab lett. Mindkét csoport villámgyorsan beilleszkedett a szerepébe. Ami érdekes, hogy mindkét csoport megszerette azt, amire kényszerült. A rabok kiközösítették a deviáns lázadót, az éhségsztrájkolót, mert nem akartak konfliktust. Meg akarták úszni. Az őrök közül egyesek szadista módon élvezték a rabok megalázását, mások ha nem is szégyenkeztek, de igyekeztek normálisnak maradni. A börtönlelkész közhelyeket mondott vigaszul. Elégedetten nyilatkoztak a látogató szülők, akik tiszteletére rendbe hozták a börtönként működő tanszéki alagsort, eltűntették a mindent átható vizeletszagot. A hat nap nem múl el nyomtalanul. A diákok másfél évtized multán sem felejtették el a démonokat, akik akkor és ott életre keltek bennük. Korábban fogalmuk sem volt arról, hogy mi van bennük. Addig ugyanolyan kedves, nyílt, affluens stanfordi diákok voltak, mint a többiek. Nem bocsátottak meg sem maguknak, sem a többieknek.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található
december 8, 2008 @ 10:21 de. • válasz erre
Maga a “kísérlet” kettős módon volt hiba. Kétségtelen, hogy az “őrök” – beleélve magukat őr-szerepükbe -állatiasan viselkedtek, ez azonban annak következménye volt, hogy Zimbardo – beleélve magát az “objektív tudós” szerepébe – megengedte magának, hogy emberekkel kísérletezzen, megszegve azon kanti szabályt, miszerint sohasem tekinthetünk embertársunkra eszközként. A másik módon pedig hiba volt hiszen “kísérlet” résztvevői könnyedén adhatták fel morális gátlásaikat, miután – tévesen – azt hitték, hogy egy “kísérletben” vesznek részt a “tudomány” érdekében. Az ekképpen felfogott tudomány pedig a morál-mentes, “tudományos” objektivitás jelentésével bírt számukra. A “tudományba” és az egyházba vetett vakhit egyaránt eredményezhet autodafét.
Közép-európai történetünk valójában sok párhuzamot mutat a “kísérlettel”. Itt nem véletlenszerűen választódtak ki az őrök és a rabok. Őrnek jelentkezni kellett, próbákon kellett megfelelni, hogy kellően gonosz, ostoba, korrupt és rosszindulatú -e az alany, eleinte a kisz nevű átnevelő-táborban, később a pártban, majd – miután undorító természete többszörösen bizonyítást nyert – igazi őr lett belőle. Aki ezt nem vállalta az meg rab. Ez messze túlmutatott az idézett “kísérlet” bornírt ostobaságán is. a miénk, eredményében azért is emlékeztethet arra, mert ez is kísérlet volt, továbbá miután ama kísérlet kiagyalója ma is szaktekintélyként nyilatkozik, úgy a mi kísérletezőink is.
december 8, 2008 @ 10:23 de. • válasz erre
És az a helyzet, hogy ez nem a múlt, hanem a jövő! Azzal a különbséggel, hogy a válságban nem véletlenszerűen osztódnak majd le a szerepek. De ez a nem véletlen, véletlen lesz a sokaságnak, egyszerűen azért, mert a szabály nem lesz átlátható. Véletlennek nézik.
Mindig az nyer, akinek jobbak az alkalmazkodási képességei, akinek az adott viszonyok között nagyobb a teljesítménye. A siker tehát függ a környezettől, amihez alkalmazkodni kell, és az adottságoktól, a képességektől, amikkel alkalmazkodni lehet. Ha egy csoport belső viszonyai maga a káosz, akkor ott a kooperációt elutasító trükköző, harcos mentalitást ítélik sikerre, akkor ennek hordozói kerülnek kiválasztásra, azok a személyek lesznek fontosak, hatékonyak, akik trükköznek, és / vagy hadat viselnek. Aztán a helyzet szülte sikeres tagok, akár hangoztathatják is az együttműködést, de nem lesznek képesek ennek megteremtésére. Az ok egyszerű, mert már az első bensőjük vezérelte akciójukkal ellene hatnak és ezt követően csak arra képesek, hogy elmondják miért nincs itt az ideje annak, amire egyébként égető szükség lenne. Működésük lényege, hogy sarokba szorítják, ellehetetlenítik maguk körül a mást, a mást, amit nem kijátszani, legyőzni, hanem amivel kooperálni kellene, a mást, ami a csoport túlélése szempontjából fontos funkciók alapjait adhatnák. A holnap fontos emberei, holnap is “szelektálni” fognak, létre fogják hozni a rabok és az őrök táborát. Legalábbis a válság egyelőre ebbe az irányba hat. Hathatna más irányba is, de én úgy látom, hogy ebbe az irányba hat. És ha ez így marad, akkor a csoportminőségünk, az erre épülő csoporton belüli kiválasztás kiselejtezi magát a csoportot. A trükközők halálba trükközik, a harcosok halálba győzik csoportjukat. Így lesz ez, leszámítva, ha valakinek kell a csoport.
december 8, 2008 @ 10:44 de. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#1):
Személyes hozzáfűzés. Kamasz koromban azt énekelték, „ha te állnál ott ahol én álltam, ha te látnád azt, amit én láttam nem lennél már ártatlan”. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy az emberrel bármit meg lehet csinálni. Erre figyelmeztetett a kísérlet is. A kísérletnek egyébként nincs identitása.
december 8, 2008 @ 10:57 de. • válasz erre
Pedig ebből csak az a következtetést lehet levonni – tudományos megalapozottsággal – hogy hülye volt a szövegíró.
december 8, 2008 @ 11:18 de. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#1):
Értem, amit írsz, viszont abból következően a nem kisérleti helyzetben levő őrök állatias viselkedése meg annak lenne következménye, hogy a bírók, akik szabadságvesztést szabnak ki ítéletül, a börtön parancsnokok stb. stb. szintén nem megfelelő, és megfelelően kantiánus kiképzést kaptak?
Ps: rosszul emlékszem, hogy a KISZ-t Kómócsin elvtárs 1957-ben alapította, és ebből következően ahhoz képest ami a janicsárképző megalapítása után történt, ami azt megelőzte inkább volt leányálomnak nevezhető; vagy tehetséged láttató ereje megint a “jaj a tényeknek” állásponthoz közelítette gondolkodásod?
december 8, 2008 @ 11:48 de. • válasz erre
Én se időzíteném a kelet-európai verziót 1957-re. Előtte is volt bőven helyzet, mely hol ide, hol oda szortírozta az embereket. Nem is beszélve azokról az esetekről, amikor őrökből lettek rabok, s rabokból lettek őrök. A stanfordi kisérletben egy volt rabból börtönpszichológus lett, s szerinte hasznos volt a megelőző, kissé megalázó tréning.
december 8, 2008 @ 11:53 de. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#1):
Hozzászólásod második felében magad is felosztod a népet, hasonlóan, csak ellenkező előjellel, mint Rákosi tette, amikor azt mondta: nekem 9 millió fasisztával kell szocializmust építenem!
december 8, 2008 @ 12:17 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#7):
Dehogy! Csak egy emberiség- és magyarságellenes tevékenységet vizsgáló bizottságot kellene felállítani (az utóbbira nemcsak elméleti igény van, szinte a megvalósulás utjára lépett); vagy még egyszerűbben a 800.000 volt párttagtól megvonni a választhatóság jogát – és nem az idióta népre bízni, hogy csak úgy szabadon választgathasson.
Esetleg, hiszen idő van bőven, és az Aristonál felvetettnél fontosabb nincs (és elvileg sem lehet) 1-2 évtizedecskét annak megvitatásával tölteni, hogy hol húzzuk meg a határt. 800.000-nél, vagy valamivel többnél, esetleg kevesebbnél. És mire (ha sokat tökülünk) az utolsó kommunista/kollaboráns/volt MSZMP tag is békésen (vagy dühösen, ez ebből a szempontból irreleváns) megtér teremtőjéhez itt is lesz a Kánaán. (Minimum, de lehet, hogy egyenesen a mennyek országa. Persze szigorúan kantiánus alapon, még ha ennek jelentésével nem is egészen vagyok tisztában.)
december 8, 2008 @ 2:09 du. • válasz erre
Nyilván az Alkotmány létbiztonságra vonatkozó passzusaival összhangban, remélhetően kantiánus alapon: lincshangulat az esztergomi Suzukiban: autót rongáltak és a főnököket is szembe köpték!
december 8, 2008 @ 2:55 du. • válasz erre
Érdekes micsoda félreértésekre adott alkalmat egy rövid válasz.
Az első irány a kisz és vidéke. Magát a jeles szervezetet valóban 57′-ben alapították, de semmit sem változtatott a kimsz-hez képest, ami az elődje volt. Egyfajta kiképző és kiválogató szervezet volt, ahol a fent említett szempontok alapján, képezték és válogatták a párt-elitet.
Erik barátunk félreért. Én pontosan azt mondom, hogy ez IS kísérlet volt. Ami az őrök állatias viselkedését illeti, az nem kantiánus elvárás, hogy ne viselkedjünk állatiasan, az egyszerűen emberi elvárás, bár kétségtelen éppen Kantot idéztem, aki szerintem éppen ideillőt mondott. A magam részéről azt hiszem, hogy minden társadalomban vannak olyan emberek akik egyszerűen szeretnek hatalmaskodni és ezzel párhuzamosan, legalább annyira utálnak dolgozni. A kommunista párt sorait bőven töltötték fel az un. kisnyilasokkal, ragyogó “emberanyagot” adtak a pártnak, amint ismeretes Hitler híres utasítása arról, hogy a német kommunistákat – a kiskommunistákat – fel kell venni a náci pártba. Azt hiszem pontosan ő használta a “ragyogó emberanyag” kifejezést. Németországban is csak egy csőcselék van.
El Lobo, a “népet” nem én osztom fel, hanem ő osztja fel önmagát – a cselekedetei alapján. Rákosi és követői számára pedig mindenki fasiszta volt, aki nem értett egyet vele és bűntársaival. Ez, persze, arra logikai következményre vezet, hogy – miután épelméjű ember ne érthetett velük egyet – hogy minden épelméjű ember fasiszta, ami nem biztos, hogy igaz.
Ami a Suzuki gyárat illet, ha minden igaz, végre lesz olyan, aminek történetét oly lelkesen tanították nekünk, pedig nem volt: magyar munkásmozgalom.:))
december 8, 2008 @ 4:03 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#10):
Kedves Aristo!
1) Ma rápillantottam a politikusok népszerűségi listájára, amelyen első helyen egy volt KISZ-tag áll, bizonyos Orbán Viktor.
Ez a mondatom nem jelent semmit, pedig küllemét tekintve és a formállogika szabályai szerint kifogástalan.
2) Olvasva egykor például Kassák Lajos, Nagy Lajos prózáját, nekem volt egy olyan benyomásom, hogy létezett egykor magyar munkásmozgalom.
Az előbbi illető Egy ember élete c. önéletrajzi írása egyenesen tárháza a magyarországi – szociáldemokrata ihletettségű – munkásmozgalom ilyen-olyan, pl. kulturális vetületeinek.
Az általános választójog, a gyermekmunka korlátozása stb. nem a magyar kapitalizmus önkéntes adománya volt a derék munkásrétegnek, hanem véres tüntetések sorozatán át harcolta ki a munkásság…
december 8, 2008 @ 4:21 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#10):
Az egy csőcselékkel mélységesen egyetértek, ha ebbe aí kategóriában sorolod (másoök mellett) Horn Gyulát is és Medgyessy Pétert is(személyükről más alkalmakkor már bőséggel cseréltünk eszmét, ezért bátorkodom épp rájuk hivatkozni), akkor mélységesen nem értek egyet Veled, ha nem, aminek örülnék, akkor az “emberanyagra” vonatkozó fejtegetésd majdnem értelmetlen. Nem az, ha a politikus kritériumának azt tekintjük, hogy tud valamit az “emberanyaggal” kezdeni, de még ekkor is erős kételyewim vannak a definiálhatóságát illetően.
december 8, 2008 @ 4:27 du. • válasz erre
A kisz – mint említettem – a kiképzés és a kiválogatás színtere volt. Mindenki, kivétel nélkül kisz-tag volt. Azt figyelték, hogy ki az aki alkotó módon vesz részt az ott tomboló bornírt marhaságban. Akin látták, hogy alkalmas az tovább léphetett. Így azután OV kisz-tagsága nem igazán releváns, tekintettel arra, hogy mint említettem mindenki az volt.
Kassák egy pöffeszkedő, egocentrikus alak, az ő “prózája” semmiképpen sem tekinthető forrásértékűnek. Ugyan ez vonatkozik a méltán elefeledett Nagy Lajosra is. Most, hogy írod jutott egyáltalán eszembe, hogy léteztek. Magyarországon, néhány nép-barát fantasztán kívül, egy meglehetősen nyamvadt szociáldemokrata párt volt, melynek két emlékezetes történelmi fellépése ismert, az egyik a hatalom átengedése a kommunistáknak 19-ben, a másik a Bethlen-Payer paktum. Véres tüntesek sorozata… uram atyám. Visszaköszön a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom története című science fiction, az internacionálékkal meg Rosa Luxemburggal…Che Guevara pólód van már?
december 8, 2008 @ 4:37 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#13):
Értem, mindenki kollaboráns volt, de hogy ki volt igazán az, és kinél irreleváns azt utólag (félek változó szempontok alapján, és elfogultságtól sem mentesen) eldöntendő, és eldönthető.
Ha egy Che Guevara póló látása a tárgyszerűséghez segít, készséggel felveszek egyet.
december 8, 2008 @ 4:48 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#13):
Azt hiszem, felvilágosító soraid most tették helyre bennem a történelmet igaz valójában!
Az emberiség története osztálybékék története! Sőt, osztályok sem voltak, csak eltérő zsebpénzmennyiség.
Geyer Flórián tűzoltó volt, Dózsa György pedig katona, a géprombolók pedig bolondjai a népnek.
Angliában, ahogy Marx is írta, a szövőgyárak tulajdonosai nagyon megsajnálták a kisgyerekeket, kövér cipókkal látták el őket és szüleiket kötelezték iskoláztatásukra.
Később Magyarországon is jelentek meg fantaszták, pl. egy gróf, aki felosztotta a saját földjeit, szemben a kommunistákkal, akik a másokét osztották volna föl. De ezeket a szélsőséges eseteket leszámítva tényleg egyenes vonalú volt a fejlődés.
Bár, ha jól olvaslak, akkor azért a nép minden időben bunkó kicsit, mert hallgat a despotákra…
december 8, 2008 @ 4:54 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#14):
Az elfogultság bizonyára igaz, a változó szempontok már kevésbé. E tekintetben szerencsés módon a kommunista hatalom annyira bürokratikusan hierarchizált volt, hogy a szervezet hierarchiáján való előrehaladás pontosan alkalmas kollaboráció mérésére, olyannyira hogy a csehek – irigylésre méltó eszességgel – ennek alapján hoztak lusztrációs törvényt, meg is lehet nézni, hol tartanak hozzánk képest.
december 8, 2008 @ 5:16 du. • válasz erre
Zimbardo úr – még mindig azt hiszem – valami olyat jelez, olyan gondolatot indít el, hogy ha felkínálnak egy szerepet, azt valaki el is fogja fogadni. Ha neked kínálják, könnyen lehet, hogy te fogadod el és te töltöd be. Ez a szituációtól függ. Ha mindig ott, abban a körben éltél, ahol a kínálat történik, akkor szinte biztos. Ha megijedsz szinte biztos. Ha a lehetőség boldoggá tesz, szinte biztos. Stb. És ezt természetesnek fogod találni. Elmagyarázod magadnak, hogy ez így van rendben. Akkor is, ha az egyébként a kedves szomszédodat kell agyonütni. Nem az a kérdés, hogy neked mi tetszik, te mit akarsz választani, neked egyébként előbb-utóbb minden tetszeni fog hanem, hogy legyen olyan, ami tetszik. Nem választani, alkotni! Az a kérdés, hogy ki alkothat? És hogyan? (A te, általános te)
december 8, 2008 @ 5:37 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#16):
Akkor – ha jól értem a nem változó szempontjaid – Horn és Medgyessy alábbvaló a csőcseléknél, mert ők nagyot kollaboráltak?
Abban viszont egyetértünk, ha Horn nem rakja rendbe a gazdaságot (vö. Bokros csomag), akkor itt sem tartanánk.
december 8, 2008 @ 5:59 du. • válasz erre
Válasz El Lobo – A farkas hozzászólására (#15):
Hogy hányféle olvasta lehet egy történelmi eseménynek az igen érdekes kérdés. Tudtad -e, hogy Budapest 1945-ös védelmében a németek oldalán harcolt a “Florian Geyer” SS lovashadosztály? Florian Geyert egyébként valószínűleg maguk a parasztok verték agyon egy vesztes csata után.
Továbbá tudtad -e, hogy Marx és Engels “A munkásosztály helyzete Angliában” c. művéhez a statisztikai adatokat a parlament (a kapitalisták) által megbízott vizsgálóbizottság adataiból merítette? (Eléggé ..khm … szabadon használva azokat)
A derék gróf (parasztjai csak a “bolond gróf” ként emlegették) a magyar történelem egyik, ha nem a legkártékonyabb, alakja volt. nem kevésbé volt kártékony a sértett kurtanemes Dózsa György sem, aki a kertek alatt ólálkodó török ellenére polgárháborúba vezette a rémhírektől, babonáktól és rablásvágytól felhevült parasztok hordáit, hogy azután 150 évig igyuk a pártütés levét.
Nos a történelem – ha egyáltalán – a vérfürdők története melyek – ha hinni lehet Zimbardo kegyetlen játékának és Hobbes antropológiájának – az emberi természetbe és nem valamiféle “osztályharcba” gyökereznek.
december 8, 2008 @ 6:08 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#19):
Elnézést, hogy kéretlenül belekotyogok, de ha nem csal emlékezetem, 1514 polgárháborúja, és 1526 között eltelt 12 év, és 1526 és 1541 (Buda eleste) között is 15. (Mielőtt elkezdődött volna csakugyan a 150.)
Nehezen hinném, hogy Mohács idején a polgárháború réme bénította volna Zápolya/Szapolyai János hadait, amint az is enhezen hihető, hogy ugyanbő a paraszti pártütést ellensúlyozandó koronáztatta magát királynak…