Pályázat
Ha én lennék a dijoni akadémia ma bizonyosan azt a kérdést tenném fel, hogy „miért nem öljük meg egymást ahelyett, hogy élünk?” címmel írnék ki egy anti-Roussseau-ista pályázatot. Kíváncsi lennék a válaszokra, melyek segíthetnének megérteni az érthetetlent, az embert, aki lakja, uralja a földet, de nem uralja saját magát. Mindig vannak persze, akik jól járnak, többen, akik rosszul, de senki sem úszhatja meg szenvedés nélkül, akár az élet napos, akár viharos oldalán kapaszkodik a reménytelenségből faragott reménybe. Rajta, várom a válaszokat!
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
Címkék: emberölés
február 2, 2010 @ 9:14 de. • válasz erre
Az ezen a blogon szétszórt válaszaim összegzéseit kisebb részben a nevelésről, nagyobb részben a nevelődés közben keletkezett félelmekről írottakkal egészíteném ki, amit azonban nemcsak visszacsatolnék a bejegyzésnek arra a sorára, hogy “az embert, aki lakja, uralja a földet, de nem uralja saját magát” és uralóként a szülők (részben tudattalan) emlékét említeném, de azzal zárnám pályázatom, hogy: azonban a kígyó mind gyakrabban – és sokszor szó szerint – a saját farkába harap.
február 2, 2010 @ 9:37 de. • válasz erre
Hát miféle pályázat ez, amelyben nincs pályadíj kiírva?
Pályadíj, amely megmozgatja a fantáziát, amelyet majd emelni lehet, látva zseniális pályaművemet, amely nyomán Lucifer nyakamba hull, és cuppanó gratulát nyom a homlokomra, mint “költőtárs” és felüvölt: – Olvastam művedet!
Miféle pályázat ez, ahol nem csak pályadíj nincs, hanem zsűri sincs, kihült újságírókból, nyafka cafkákból a könnyű esti műsorok celebjei közül, másodlagos frissességű értelemmel és műveltséggel?
Miféle pályázat ez, ahol nem vörös szőnyegen vonulhatok majd a diadal, vagyis a díjkiosztó színterén az ünneplő, morajló nép sorai közt a gigászi jutalomért, a Nagy Gagyi elnevezésű trófeáért, hogy Aristo megszégyenülten sunnya le szemét, Lux lázas tekintettel mormoghassa: – Ő az én blogbarátom, azannyja, beteljesítette az álmát!
Márpedig ha nincs pályadíj, akkor nem lesz fejlődés a honban, hoppon maradnak a 10%-os Jánosok, Lászlók, Péterek, nem csusszan majd a pénz az utamat egyengetőknek s így kevesebb áru fogy majd a multik áruházaiban – egyenesen a világkereskedelmet fenyegeti így ez a kiírás, melyet jelenlegi formájában nem díjazhatok!
Csoda-e, ha megy bennem föl a pumpa, arcom vöröslik, gyilkolhatnékom támad – de még ahhoz is gyáva vagyok!
Persze, ha volna egy jó pályázat, akkor mindezt megírnám, s a pályadíjat felajánlanám – önmagamnak!
február 2, 2010 @ 9:55 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#2):
Ps:kétségtelen veszélyes ellenfél lennél akkor is, ha olyan komoly pályázat lenne, amire én sem csak azt küldeném el, hogy mit írnék, ha lenne komoly pályázat.
Érvénytelen! 
Ha kell ezt az álláspontom bíróságon érvényesítem!
Olvasva kommented, fogam csikorgott, kezem olyan görcsbe rándult, hogy sokáig még a klaviatúrát sem mertem ütlegelni, hogy szét ne verjem, és akkor a remélt pályadíj helyett még nekem lenne + költségem. Azonban görcsöm kiengedett, nem kívánlak sem pokolba, sem a halálodat, mert irigységem ugyan változatlan hevességű, de rájöttem, nem a kérdésre válaszoltál, szerintem tehát bár kommented – egye meg a fene! – remek. Nem felel meg a pályázat kritériumainak! Így kizárásod javaslom, ha mégsem zárnának ki, akkor is azzal vigasztalom magam, hogy szabálytalan, amit írtál!
február 2, 2010 @ 10:54 de. • válasz erre
Bognár Költőtárs a torkánál ragadta meg a kérdést rámutatva, hogy az ember eredendően jó. Elképzelhető ugyan, hogy a megállapítás ellenkezőjét várták, akik vártak valamit, nevezetesen, hogy az ember állat és a kultúra emelte ki a notórius gyilkos szerepből, de nem így van. Ha nincs díj, akkor az ember állat lesz és csak akkor öl, ha éhes. Ha van díj, ha működik a természeten kívüli motiváció, az más, akkor öl. Lelkesen. De mit tegyünk, amit az ember teremt az nem tökéletes. Ezért nem nyírjuk ki egymást. A tökéletlenségünk hasznát élvezzük.
február 2, 2010 @ 11:13 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Bognár költőtársként kategorizálásával mélyen egyetértek,
sőt köszönöm. 
A többit is köszönöm, de a díjra vonatkozó – mély értelműen költői 
– megállapításod kivételével nem értek velük egyet: 
1/ Legjobb tudomásom szerint az állat is (főként) akkor öl, ha éhes. (Nem főként, amiként az emberállat is, ha elborul.)
2/ Ugyan mivel mutatott rá Bognár, hogy az ember, és főként arra, hogy jó?!
3/ Szerintem, ha olyan a motiváció, akkor öl, ha az ellenkezője, és nem kopik fel közben az álla, akkor még a halálos ítéletet eltörlésének is lelkes támogatója.
február 2, 2010 @ 11:37 de. • válasz erre
Ha az ember állat; akkor fog ölni, ha éhes. Itt egy húron pendülünk. Bognár úr azzal mutatott rá az ember eredendő jóságára, állatiasságára!, hogy a díj nélkül meg se moccant. Vagy ha megmoccant, akkor a teljesíthetetlen kulturális célok okozta frusztrációját akarta csökkenteni. Bognár úr eredendően jó. Csak hát a kultúra, a díjak! A gyilkosságok zöme szerencsétlen kulturális szabályozások következményei. (Az én szememben szerencsétlen. Nincs puska gyáram!) Az pedig persze igaz, hogy a kultúra nem csak szerencsétlen, hanem boldogító menhely is. És az is nyilvánvaló, hogy nem mindenütt csak halálos fenyegetések hatására hajlandóak eltörölni a halálbüntetést.
február 2, 2010 @ 11:47 de. • válasz erre
Bognár úr jó és ember.
Annak külön is, hogy az emberek nemcsak halálos fenyegetések hatására képesek eltörölni a halálbüntetést. 
Az emberek tehát jók, értem.
Érdi Tamás látássérült, de kiváló zongorista és ember.
Az emberek tehát látássérültek, de kiváló zongoristák. Az utóbbinak örülök, az előbbinek kevésbé.
február 2, 2010 @ 1:41 du. • válasz erre
Költőtárs-Kollégák!
Rossz híremet keltitek azzal, hogy jónak tituláltok!
Amúgy a kérdés elhibázott. Mert bizony öljük mi egymást rendesen, naponta, sőt óráról-órára gyilkolunk, ha nem is fegyverrel, csak szóval, gesztusokkal, fals vagy igaznak vélt – esetleg szándékosan gonosz – média-mondatokkal.
február 2, 2010 @ 2:53 du. • válasz erre
Tisztelt Pályázók! Ha igy folytatjátok, kizárlak benneteket a pályázatból.
február 2, 2010 @ 3:14 du. • válasz erre
És akkor még a semmit is meg lehet spórolni!!!
február 2, 2010 @ 3:14 du. • válasz erre
A pályázat, egyetértek Lacival, díjazás nélkül nem annyira izgalmas, mint díjjal.
Javasolhatnám, hogy pályadíjként kerüljön felajánlásra egy ilyen poszt-Rousseau-ista kertecske? A kertecske lehetne mondjuk 30X30 méteres, valahol a magyar ugaron. Egyik sarkában madárijesztő, másikban öntözőcsatorna helye. Közepén kiszáradt tölgyfa, származásukra érzékeny pályázók esetén hét szilvafa-bonsai. E fa (fák) árnyékában a nyertes pályázó fejében további felejthetetlen művek születhetnének míg szeme megpihen birtokán, ő állát egyik tenyerébe támasztja, másik kezével pedig elhessegeti félautomata fegyveréről a döglegyeket.
február 2, 2010 @ 3:48 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#10):
Hát Luci, kockáztatva a kizárást is, gratula! Hogy ez mekkora szöveg 
Válasz ZinczyKa hozzászólására (#11):
Na, ez már eléggé magyaros díj! Mondhatnánk Pató Pál díjnak akár…
február 2, 2010 @ 6:46 du. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#12)
Kockáztatva?! Hogyan is hívta Makarenkó, bomlasztó, vagy milyen micsoda?
A blogbarátságra való tekintettel 
(csak) húsz Hiszek egy, tíz Miatyánk, és legalább 15 perc a sarokban (de térden és – minimum – kukoricán)!
február 2, 2010 @ 6:56 du. • válasz erre
Pályázni elméleti és gyakorlati pályművekkel lehet. Határidő folyamatos.