Pánik

Magyarországra jönnek a pánik turisták. A látogatás előtt a magyar konzulátusokon létesített oltó pontokat beoltatják magukat. A sikeres oltást követően érkezik a repülőgépük Ferihegyen, s ha éppen nincs sztrájk, vagy nem tartóztatnak le valakit, akkor meg is érkeznek a fővárosba. Tapasztalt pánik guide-ok fogadják őket, akik végig kísérik a látogatókat a teljes érték lánc mentén. A rémhírkeltő laboratóriumokat éppen úgy megmutatják, mint a közvetítőket, a cinikus lebeszélőket, s a végén a temetőket, ahol a becsapott áldozatok landolnak.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

29 vélemény ide: “Pánik”

Oldalak: [1] 2 » Show All

  1. 1
    Lux Erik szerint:

    Egyrészt a leírt csak egy melléküzemág, ami azért jött létre, mert – mint azt talán maga a Gazda észrevette, sőt el is árulta -: “ahol gyalulnak, ott hullik a forgács“.

  2. 2
    lucifer szerint:

    Ez tényleg hajmeresztő. Tegnap láttam egy Kudlik&Koko klipet. A két jobbsorsra érdemes ember elmondta, hogy ők strammok, és nem oltani kell, hanem gyógyszert szedni azoknak, akik megkapják a bajt. Mögöttük gyógyszerhegyek, jól olvashatóan a gyógyszerek nevével. A profitmentes jóakarat.

  3. 3
    Lux Erik szerint:

    Másrészt (a teljes érték láncról:)

    Aaron T Beck a depressziót kiemelkedő eredményességgel gyógyító kognitív terápia kialakítója a szorongásos és fóbiás zavarok forrásaként a(z általa is atavisztikusnak vélt) pánikreakciót azonosította.

    Harmadrészt feltehető azonban, hogy a pánikreakció nem(csak) a depresszióként készít és talál mentális betegségként nyugalmi pontot. Amiként belátható, hogy a katatóniáig ívelhető depresszív szál “csak” a sorsvonal egyik – a tetszhalál imitáció felé mélyülő – szakadási iránya. A másik, a “mozgásvihar” felé mutató irány betegségként a hisztérián, majd paranoián át az indulati, és sorozat gyilkosságokig “emelkedhet”.

    Negyedrészt. de nem végül, feltehető és valószínű, hogy a fenti lehetőségek nemcsak az individuál pszichológiában hanem (az ebből – ha nem is lineárisan összerakódó/álló) a csoport-, sőt tömeglélektanban is igazak, mert kategóriaként relevánsak és időnként, de meg-megvalósulnak. Tehát az influenza – a fertőzötteken jóval túlmutató – pánikként való mentalizációja egy nagyobb értéklánc része.

  4. 4
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#2):

    Jézus Mária! A szellem ki-, a téboly elszabadult.

    Ps: nem hinném, hogy (a jelenleginél is) jobb sorsra lennének érdemesek. Kiderült a reklámból, hogy ki a gyártója/megrendelője? Ja, és melyik TV-n?

  5. 5
    lucifer szerint:

    Az Inedxen van: Kokó nem hisz az oltásban címmel. (A lap alján)

  6. 6
    ZinczyKa szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#5):
    Már érdemes volt felkelnem. Új kifejezéssel gazdagodtam: oltás-szkeptikusok. Nagyon morbid, bocsánat, de majd poszthumusz válogatást kiadhatnak a mozgalom nagy bölcseitől.
    Különben meg nem látom át, de jól gondolom, hogy ez valami politikai kérdéssé változott??? Esetleg tömeges megtérésről van szó, és a neofiták az örök életet szó szerint az ittenire vonatkoztatták.
    MIndenesetre varázslatos, hogy mindent lehet kétfelé osztani. Még a halált is.

  7. 7
    lucifer szerint:

    Válasz ZinczyKa hozzászólására (#6):
    :)

  8. 8
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#5):

    Linket nem tudsz adni? Szívesen olvasnám, és tenném közzé a bizonyítékát, hogy az angyalföldi parasztot nemcsak hülyére, de Chacon felelőtlenre verte…

  9. 9
    lucifer szerint:

    http://index.hu/video/2009/12/10/h1n1/

  10. 10
    Lux Erik szerint:

    Válasz ZinczyKa hozzászólására (#6):

    Az, hogy Kokó nem egy Hume, tudható, de a szkepticizmus és a szimpla hülyeség között nem árt különbséget tenni (nem Rád, az cikk írójáról mondom Neked), amiként a műveletlenséget sem ártana a szimpla gazemberséggel határos felelőtlen ostobaságtól megkülönböztetni tudni.

  11. 11
    ZinczyKa szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#10):
    Így van. :) Különben meg nem is értem, hogy hamár, akkor miért nem az agybajuttatott chip összeesküvéselméletével hozakodtak elő? Viszont a dolog kezd emlékeztetni a Darwin-díjasokra. A természetes szelekció is egy elmélet, ugyebár. :D

  12. 12
    Lux Erik szerint:

    Válasz ZinczyKa hozzászólására (#11):

    :-D

    Igazad is lenne, csak az a baj, hogy a sertésinfluenza nem egy jó kis, ütős pestis.

    Hanem – és most jövök rá, Pistának és Juliskának némi igaza is van, csak nem a farkasra lőnek, hanem a farkas bundájából előugró – főként általuk vélt – bolhákra lövöldöznek, és közben (eddig) néhány (száz) nyomorultnak lövik ki (nemcsak) a szemét.
    Mert ezek ellen a – lassan már évente kitörő – világjárványok elleni védekezés valóban óriási (de az egészségipar óriási) üzlet(ei).
    Ez a két nyomorult hülye jó néhány – nemcsak tucat – másikkal meg mutatis mutandis az egészségipar árjásítását követelnék, ha legalább annyi eszük lenne, hogy annyit felfognának, hogy van egészségipar, amiként van és meghatározó a szegénység- és a szociális iparág, amelyek legutóbb majdnem megakadályozták, hogy a fogyatékossággal élőkről adatbázis kezdhessen kialakulni. Mert úgymond sérti a fogyatékossággal a emberi jogait, hogy a népszámláláskor rákérdezzenek, hogy csakugyan eggyel, vagy kettő-hárommal kevesebb végtagjuk van-e, vagy egyéb okokból segélyre jogosultak-e.

    Lett is kompromisszum. Rákérdeznek, de erre nem kötelező válaszolni…

    Ps: pánikba mindezektől nem kell ugyan esni, mert az csak mozgásviharhoz, vagy lebénuláshoz vezet, de mindazonáltal elég kétségbeejtő.

  13. 13
    aristo szerint:

    A H1N1 tündöklése iskolapéldája annak, hogy mire képes a média és az emberi hülyeség együtt. (Most és itt eltekintenék annak elemzésétől, miszerint a médiát is az emberi hülyeség hozta létre, ezáltal az elmebaj az abszolút prius, a világegyetem gyémánt-tengelye)
    Ami a tényeket illeti, azok két csoportba sorolhatóak:

    1. Virológia
    - A nevezett vírus és a hozzá hasonló vírusok minden évben járványt okoznak, eléggé régóta.
    -A járványokban emberek halnak meg. Általában a nagyon idősek, nagyon fiatalok és a krónikus betegek. Miután biológiai jelenségről van szó, természetesen kivételek is adódnak és meghalnak fiatal, amúgy egészséges emberek is.
    -A H1N1 egy enyhe lefolyású megbetegedést okozó vírus. Jóval kevesebben halnak bele, mint az un. “szezonális” influenzába. Kitűnik ez abból, hogy a kirobbanás helyén Mexikóban – emberalatti közegészségügyi, higiéniai és egyéb, az egészségi állapot szempontjából releváns körülmények között, egy 2-3 milliós nyomornegyedben – néhány tucat halálesetet okozott, töredékét annak ahányan meghaltak azért, mert nem köszöntek előre a drogbárónak.
    - Az influenza vírusok, gyors terjedésükön túl, nagy mutagenitásukkal tűnnek ki, ebből kifolyólag az ellenük való vakcinázás igen rossz hatásfokú és megbízhatatlan. Ami nem jelenti azt, hogy ne oltassa be magát az aki veszélyeztetett, csak ne legyenek illúziói.

    2. Hülyeség+pénz
    - Az átkozott madárinfluenza – minden várakozás ellenére – nem volt hajlandó kiirtani az emberiséget, ezáltal, szégyenletes módon csökkentette a gyógyszergyárak profitját. ( Bennragadt irdatlan mennyiségű antiviriális gyógyszer)
    - A madárinfluenza során a média megszerezte a kellő rutint.(emlékezzünk Ferenc testvérre, amint a rá jellemtő, metszően okos tekintettel szemléli a feltrancsírozott hattyút! Gumicsizmában!) Továbbá a járványból nagy hatékonysággal, olcsón lehetett szenzációt csinálni.
    - A két dolog interakciójából, plusz az emberek természetes érdeklődéséből az apokalipszis iránt, egy világméretű médiajárványnak kellett kisülnie és – természetesen – ki is sült.
    - Megteltek tehát a headline-ok komor tekintetű orvosokkal, kórházi nagytotálokkal és zokogó hozzátartozókkal, kiszorítva a kétfejű borjakat, Ufo-észleléseket és Obama béke Nobel-díját.

    Eddig rendben is voltak a dolgok, a világ forgott tovább a pénz és a hülyeség kettős tengelye körül, ahogyan szokott, eladdig, míg a járvány be nem lovagolt kis hazánkba. Itt azután elszabadult a pokol. A vírus – egy mutatio hungaricus révén – offshore vírussá alakult és eme megrázó esemény után semmi sem lehetett úgy mint másutt, ahol a hülyítés békésen csordogál évszázados rutin szerint. Itt – “nálunk” mondom szerény büszkeséggel – szökőárrá változott. Kiderült, hogy van egy rejtélyes, tulajdonosok nélküli cég, amely folyamatosan milliárdokat kap azért, hogy kőkorszaki technikával, oltóanyagot állítson elő. Hogy milyet az titkos, hogy mennyiért az titkos, hogy miért titkos az titkos. Megszólal maga Gyurgyány és genocídiummal vádolja a Fideszt, megszólal a Fidesz és gyurcsánysággal vádolja Gyurcsányt, a jobb sorsra érdemes szakértők interjúit megvágják, hogy önellentmondó marhaságok süljenek ki belőlük, “médiaszemélyiségek” nyilatkoznak, a hülyeségtől elkerekedő szemmel, hogy miről, arról szemmel láthatóan fogalmuk sincs. A kormány oltásra bíztat, az emberek, reflexszerűen az ellenkezőjét teszik. (Ez mondjuk érthető) A vírus közben, annak rendje-módja szerint, teszi a dolgát, sajnálatos tragédiákat okoz – ahogyan az vírusok között mindennapos. Az emberek taknyosak lesznek, belázasodnak, otthon maradnak – az okosabbja pálinkát iszik, a butábbja orvoshoz megy, hogy tényleg elkaphasson valamit, ami igazán árt – azután pár nap múlva a halál torkából megmenekültek üdvözült mosolyával folytatják mindennapos életüket. Mesterházy pedig leborotválja a szakállát.

    Testvéreim! Vonuljunk kolostorba!

  14. 14
    lucifer szerint:

    Nehéz helyzetbe hozott Aristo. Ha folytatom a kolostorturizmust kiváltó okokat, könnyen úgy tűnhet, mintha védeni akarnám azt, ami védhetetlen, illetve helyesbítek, amit nincs értelme védeni. Mert silány. És itt nem a vakcináról beszélek, mert annak minőségéről fogalmam sincs. Az hogy egy ilyen cégnek nem tudjuk, hogy kik a tulajdonosai az botrány, akkor is, ha tömegével vannak gyógyszergyárak, amelyeknek a termékeit a most fenntartásaival élő T Körzeti Orvos felírja és a T Beteg meg megeszi, miközben egyiknek sincs fogalma a gyártó cég tulajdonosi köréről. És ha nem hat egyik se reklamál. Felír egy másikat! Na, de! Nem a tulajdonos felel azért, ha a T. Beteg placebót kap, vagy valamit, amitől elpatkol, hanem a menedzsment, no meg aki engedélyezte azt, amit engedélyezni kell. A tulaj örül, vagy búslakodik aszerint, hogy keres, vagy veszít. A tulaj nem minőségellenőriz.

  15. 15
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#14):

    Attól tartok nincs igazad. Mint Te magad írod, van egy globálisan botrányos helyzet, amiből Magyarországon lett botrány. A botrányos helyzet az egyik összetevő, hogy itt Magyarországon lett épp belőle botrány az a másik összetevőt mutatja fel Magyarországként. Mert az meg szintén, de nem globalice, hanem, hogy úgy mondjam lokálisan botrányos, és:

    (Válasz aristo hozzászólására (#13) csak azért zárójelben örülök, hogy újra írtál, hogy ne törjön meg még jobban a gondolatmenetem, ha ez egyáltalán gondolatmenet) :)

    röhejes, hogy a globálisan botrányos helyzet (honi vonatkozásai) ellen egy kiöregedett bokszoló, és egy még kivénhedtebb műsorvezető- két celeb (még Gyözike hiányzik a sorból, de úgy látszik benne több a józan ész is, és a jó ízlés is) – vezetésével indul még csak nem is keresztesháború, hanem felvilágosító kampány (mintegy az elmúlt szűk háromszáz év paródiájaként, ahol a felvilágosításnak néphülyítés az eredménye), amibe nem annyian, mint a pestisbe, de belehalnak néhányan, mert, hogy a védőoltás hat, vagy nem hat, azt inkább nem itt és nem én vitatnám meg Veled. Hanem vitassa meg nyilvánosan Győzikével Mesterházy A, de úgy, hogy Te, Aristo legyél a műsorvezető. :-) Orbán Viktor és Lucifer pedig SMS-ben szavazzanak közben a nép képviseletében, hogy éppen kinek van igaza szerintük. Persze, és szigorúan tudományosan mérlegelve a szigorúan tudományos érvek és a szigorúan tudományos ellenérvek csatáját.

  16. 16
    ZinczyKa szerint:

    Válasz aristo hozzászólására (#13):
    Nagyon remélem, hogy a világegyetem gyémánt-tengelye nem a hülyeség. :)
    Azon gondolkodtam, hogy mit is mond a vírusról a mexikói közegészségügyi helyzet. Arra jutottam, hogy a természethez közelebb és a médiától távolabb élő népek bölcsessége példamutató. Vagyis az általunk nagyrabecsült miféle higiéniánk nem feltétlenül a betegségmegelőzés csúcsa. Mint ahogy Te is rámutattál, a pélinka és a rendelők összefüggésével.
    Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy attól, hogy nem haltak bele Mexikóban 80 millióan, még lehet a vírus egy közegészségügyi veszélyforrás. A mutatio hungaricus pedig egy különösen veszélyes változat, ami ellen oltás sem véd, hacsak szemfüles gyógyszercégek elő nem állnak a józan paraszti ész-oltással. Egyébként ez lehetne hungarikum, de feltétlenül kötelezővé tenném minden állampolgár számára.

    Nem tudom, hogyan kell ide rakni, hogy ez most a 15-ös hozzászólásra vonatkozik Lux Eriknek:
    Kivénhedt műsorvezető? Mi baj az öregséggel önmagában?

  17. 17
    aristo szerint:

    Nem vagyok bűntelen, nagyok az én vétkeim. De ezt azért nem érdemlem. :) )

  18. 18
    Lux Erik szerint:

    Válasz aristo hozzászólására (#17):

    :-) Bűneid, amennyire ez rajtam múlik :-( – bár a nyafogást :-) nem szeretem – meg bocsáttattak.

  19. 19
    Lux Erik szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#18):

    De csak – amennyire ez rajtam múlik – az alábbi, viszont általad választható penitencia (feltételek) teljesülése esetén: általad készített interjúkötet:
    a/ Győzikével, Én és a világ, amilyennek látom címmel és tartalommal.
    b/ Mesterházy Attilával A negyedik út, avagy a baloldal megújulása címmel és tartalommal Lendvai Ildikó kommentárjaival az általad elkészített interjúk formájában
    c/ A felcsúti jelenés és üzenete címmel Orbán Viktorral a magyar történelemről, de (ez LI jobboldali variánsa:) az ország Szent István által Szűz Máriának Felcsúton történt felajánlása tükrében.

  20. 20
    Lux Erik szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#19):

    Jó munkát Aristo! (Mindhárom elkészülte esetén a keresztény üdvözülés iszlám paradicsomra cserélhető, már amennyire ez rajtam múlik.) :-D

Oldalak: [1] 2 » Show All

Leave a Reply