Polgármesterek
A polgármester személyében a különös szubjektivitás teljesen mértéktelen valóságot kapott. A szellem egészen magánkívül jutott, mivel a lét és az akarás végessége korlátlanná lett. A császár akaratának nincs határa, csak az, hogy ember volt. Önkényének tehát csak egy határa van, minden emberinek határa, a halál, s még a halál is színjáték lett. Számára nem volt se jog, se kötelesség, se erkölcsiség, önkény és szenvedély irányították, mindenki sorsa ő. A polgármesterek képviselik a szellem magán-kívül-jutottságát, a tudó, akaró, korlátlan végességet. A különös szubjektivitásnak a maga teljes szabadosságában nincs bensősége, nem néz sem előre, sem hátra, nincs megbánása, se reménye, se félelme, se gondolata-mert mindez szilárd meghatározásokat és célokat foglal magában, itt azonban minden meghatározás teljesen véletlen. Ez a vágy, a gyönyör, a szenvedély, az ötlet, egyszóval az önkény a maga teljes korlátlanságában. Mások akarata éppoly kevéssé jelent korlátot a számára, hogy inkább az akarat viszonya az akarathoz ugyanaz, mint a korlátlan uralom és szolgaság viszonya. Amennyire az emberek tudják, az ismert földön nincs akarat, amely kívül esnék az imperátor akaratán. A magyar polgármesterek állása páratlan a maga nemében. Nekik minden lehetséges, minden ötletüket végrehajtják, minden élvezetük csak múló, s új élvezeteket keresnek, hogy újakat ébresszenek.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
október 28, 2009 @ 7:46 de. • válasz erre
Polgármestert közelről nem sokat láttam. Kis túlzással egy kezemen meg tudom számolni. Így a gondolatsort a gondolatok sorába illesztve igyekszem követni. A magam kispolgári szempontjai szerint. Kiindulópontul a politikai mező antropológiai állandóiról írottak kínálkoznak. Innen indulva körvonalazódik, a politikus elkerülhetetlen magánya, a magányhoz – a hatalomhoz – vezető kényszerpályák – csábítások, élvezetek és erőszak rendszere – és kényszerpályákra adott reménytelen válaszok. Egy ív tűnik kirajzolódni, amely koronként a maguk maskaráival felcicomázhatók ugyan, de ezek a cicomák a lényegen nem igen változtatnak. A száműzöttség állandó.
október 28, 2009 @ 10:32 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Csepeli György: A politikai mező antropológiai állandói (Kritika, 2008/9) letölthető ezen a linken át.
október 28, 2009 @ 9:26 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Lehet, hogy a hiányzó láncszem a tűzcsiholó ősgazember és a homo oeconomicus között, a polgármester, meg a házmester.
október 28, 2009 @ 9:28 du. • válasz erre
október 28, 2009 @ 9:34 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#4):
egészen addig, amíg gyújtogatni nem kezd…
október 28, 2009 @ 10:34 du. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#5):
október 28, 2009 @ 10:36 du. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#5):
Ps: ja, hogy gyújtogatni kezd… OK. Nyilván nem gyújtogatási célból, hanem fényt, és melegséget akart. Másoknak! Sajnos az új technológia kellő ismerete – és megfelelő hatástanulmányok – nélkül.
október 28, 2009 @ 11:01 du. • válasz erre
2 perc és eljuttok Nérohoz, aki az eredeti szövegben benne volt, de kivettem, s most mintha visszakívánkozna.
október 29, 2009 @ 6:59 de. • válasz erre
október 29, 2009 @ 11:19 de. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#9):
október 29, 2009 @ 11:41 de. • válasz erre
Válasz Véndiák hozzászólására (#9):
Jobb, mint gondolod,
ha csak nem arra gondolsz, 
hogy csakugyan polgármester(ek) volt(ak a császárok)!
Egy városállam struktúráját húzták a(z általuk meghódított) világra: a dolognak tekintett rabszolgák és a római polgárok közötti átmenetként inkább kényszerűségből, semmint működőképes struktúra részeként jöttek létre köztes kategóriák: hospes, cliens, latinus, de az utóbbi kivételével nem birodalmi, hanem városállami logika mentén.
október 29, 2009 @ 6:23 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#11):
Inkább arra gondolok, hogy a mint egyfajta hiányzó láncszemként önmaga szerepét is keresve, a „Homo historicus” és a „Homo oeconomicus” közötti szerep-önmeghasonulás következése képen talán “Homo Narcissus”- ba torkollhat kétségbeesett szerepvállalásuk.
október 29, 2009 @ 6:29 du. • válasz erre
Nem látom a kapcsolatot, mert nem tudom, a törzsfejlődésben a homo historicus hol helyezendő el? Jól sejtem, hogy a homo eticus és a oeconomicus között?
október 29, 2009 @ 6:39 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#13):
Az individualizmus és a szociális érzék együttes megléte fellelhető benne, azonban a kettő nem ellentétté, hanem éppen fordítva: ideális együttessé alakult benne, mint ahogy a néhai Baranyai L. úr mondaná…