Ressentiment
Hazánkban forradalmi helyzet jött létre, mely torz ideológiával egy tarthatatlan társadalmi állapotra reagál. Nem állítható, hogy a rendszerváltás óta eltelt 20 év teljesen eredménytelenül múlt volna el, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a legdöntőbb területen kudarc az ez eredmény. A magyar társadalmat oly mértékben darabolta szét a társadalmi egyenlőtlenség, melyre nincs más válasz, mint a forradalom, mely persze semmiben sem emlékeztet genotípusára, de fenotípusa annnál inkább hasonló lesz. Az egyenlőtlenségek, mint arról e blogban már sokszor, sok szó esett, szükséges és elkerülhetetlen velejárói egy dinamizmusra törő társadalomnak, hiszen az alul lévőt felemelkedésre ösztönözheti a felül lévő, s őt pedig további teljesítményre sarkallhatja az alul lévő felemelkedésének látványa. Ha azonban az egyenlőtlenségek rendszeréből hiányzik a teljesítményre ösztönző erő, akkor a társadalmi egyenlőtlenségek megmerevednek, s az osztályok kasztokká válnak, miközben megmarad az egyenlőség akarása, melynek nincs konstruktív kifutási tere. Marad a destrukció, melyet jobb szó híján forradalomnak neveztem, de nevezhetném a ressentiment politikájának Volt már erre példa a magyar történelemben. A politikai köntösbe öltözött ressentimenttel szemben csak alapvető társadalmi változtatásokkal lehet esélyesen szembe szállni.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
március 10, 2010 @ 8:50 de. • válasz erre
Van-e a társadalmi állapotra nem torz reakció (általában is, de főként itt és most)?
Ps: Bokros tegnap nyilatkozata (nem baj, hogy megszűnt másfél millió munkahely, újrateremtése nem állami feladat, majd a piac, ha vállalkozóbarát környezet) és Beckett főműve jár a fejemben, egyrészt.
március 10, 2010 @ 7:23 du. • válasz erre
Különös, hogy a haruspex oly élénk visszhangot váltott ki, ez meg, itt ahol magam gyakorlom a szakmát, Lux kivételével nulla fogadtatást váltott ki. Kérdés, hogy nem is olvasták, vagy olvasták, de nem reagálnak rá?
március 10, 2010 @ 7:32 du. • válasz erre
Olvassák. (Sőt, látogatottsága - ahogy ezt ilyen helyzetben mondani szokás időarányosan - valamivel magasabb, mint egy átlagos bejegyzés látogatottsága.)
Az ok másutt rejlik.
Lucifer aki (azóta is szorgalmas, ám passzív látogatója maradt a blognak) az összes addigi hozzászólás mintegy 21%-át írta, és ezekkel újabb (a kommentjeire való reflexiókkal) forgalmat generált (összesen 43.4%-nyit), (némi szeretetteljes zárótűzzel nyomatékosítva) megsértődött, ami az általános érdeklődés hiányának látszatát kelti, és ez tovább ritkítja a kommentelő kedv egyébként sem dús lombját.
A Haruspex szak (remélhetően nem átmenetileg) visszasegítette humorához aristot, amire abognár
is vevő volt, sőt! 
március 11, 2010 @ 11:10 de. • válasz erre
Lucifer, nem sértődhetsz meg, mert arra csak emberek képesek, te meg erő vagy, aki ha szembe megy Istennek, ha ellene, nem tagadhatja meg eredetét. Kérek, térj vissza közénk.
március 11, 2010 @ 11:35 de. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#4):
Hát igen. Vagy “szembe“, vagy “ellene”
(ironikus megjegyzésektől az isteni cél megvalósulásának érdekében - nem általában, csak - most a Dühöngőben is tartózkodom, 
pedig… 
március 11, 2010 @ 10:47 du. • válasz erre
Uraim! Zavarba hoztok. Bocsánat, de nem azért – nem csak azért – lettem pipa, mert sértett valami, hanem mert be is szűkített. Ellene ment annak, amit gondolok. + Tehetetlenné tett. Ez egy társasjáték. Egy olyan társasjáték, ahol ki kell hozni a Másikból a maximumot. Az nyer, aki kihozza. Nem az, aki kigyomlálja a rosszat, hanem aki kihozza a jót. Mert a jótól lesz vonzó a blog. Nem a rossz hiányától! Ha csak mutogatjuk egymásnak a Dühöngőt, az nem növeli a blog vonzerejét, az unalmas. Ha nőnapkor az egyébként kedves és jókat mondó lányokat lazán elküldjük a Vikipédiába, akkor derűs színektől, poénoktól fosztjuk meg magunkat = a blogot. Elszürkítjük magunkat. Nem gazdagodunk tőle, nem nő a vonzerőnk, hanem beszűkülünk. Miközben a blog remek. Igazi csemege. És kizárt, hogy ezt egyedül én gondoljam így.
Egyik este már fáradtan mondtam három mondatot a másnapról. Egy profi menedzser odaszólt: ugyanezt pozitívan. Röhögött, de komolyan gondolta. És nyert, mert elmondtam pozitívan.
március 12, 2010 @ 10:23 de. • válasz erre
Egyéb okok miatt újraolvastam az Új antropológia bejegyzést. Azt hiszem, az abban érintettek kiegészítik a fenti bejegyzésben foglaltakat. Az egyenlőtlenség robbanássá növekedésének szerkezetét teszik az eddigieknél láthatóbbá.
Valami olyasmi derengett fel, hogy a javak meglétének van/lehet egy kritikus mennyisége, ami a javakból való részesülést (a normarendszer tudattalan módosulása révén) legitimálja egyrészt, másrészt a javak korlátozott száma, és főként elosztási módja a legitimált igényt kielégíthetetlen szükségletté transzformálja, és ezáltal nemcsak az elosztási viszonyok módosulását kényszeríti ki, de megteremti ennek egyik feltételét is.
Maguk az (addigi) elosztók is “igazságtalannak” érzik (és ennek következtében vélik) az addigi elosztási módot, ami (és az ezt fenntartó hatalmi viszonyok) az azt (mások mellett) összetartó, annak igazságos voltába vetetett hit meggyöngülése következtében az addigi hatalmi viszonyokkal együtt - mint tapasztaljuk - szétporlad.