Saint-Simon Pasaréten
Ortutay Gyula életében a magyar politikai és tudományos paletta nem túl érdekes figurája volt, akiről senki nem hitte, hogy maradandó marad utána. Most feltámadt. Saint-Simon herceghez hasonlóan naplót írt, mely persze nem annyira jó, mint a hercegé, de hát Kádár sem a Napkirály, s a Parlament-Pártközpont-Hazafias Népfront székház háromszög Budapesten sem Versailles. Portréi attól függően pozitívak vagy negatívak, hogy eredetijeik a naplóíróhoz hogyan viszonyulnak. A negatív portrék aránya messze meghaladja az elismerő, baráti portrék arányát. A szociálpszichológiából ismert egyensúlyelv klasszikus példája lenne ez a napló, ha paradox módon a szerző elégedett lenne magával. De meghasonlott. Érzi és tudja, hogy vállalhatatlan, amit tett és tesz, de mégis teszi, ha iszonyodik is magától. Mentsége, hogy nem véres a keze, s mint a jó úttörő, ahol tud, segít. Saint-Simonhhoz képest döntő különbség, hogy míg a herceg sértődöttségének egy szilárd (habár idejét múlt) értékrend volt az alapja, addig Ortutayból minden hiányzik, ami transzcendens. Semmi sem számít neki, csak az, ami számára jó vagy rossz. Moralizmusa mélyen amorális. Ortutay is kegyvesztett, de nem azért, mert másban hisz, mint az udvar, hanem azért, mert szeretői vannak, nagy lábon él, sérti a puritán mércéket. Bűne valójában csak egy. Nincs már rá szükség. Mint mór megtette kötelességét az egyházi iskolák államosításával. Az egykori kisgazdapárt Dobi István körül csoportosuló csonkjával nem szakít. Dobi egyébként a napló egyik nagy meglepetése. Aki csak kívülállóként szemlélte a kis budapesti Versailles-t, azt hihette volna, hogy az elnök akarat nélküli, ostoba báb. Kiderült azokban, hogy okos, érdekes, színes egyéniség, aki ha nem is mert sokat tenni életében, nyitott szemmel és gondolkodó ember módjára élt.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
Címkék: amorális, Dobi István, Kádár, moralizmus, Napkirály, Ortutay Gyula, Saint-Simon
február 1, 2010 @ 9:20 de. • válasz erre
Keveset beszélgettem igazán nagy emberekkel, hatalmasokkal, prominensekkel, és főleg nem olyanokkal, akik relatíve jól éltek. De amikor beszélgettem velük az amoralitás gyanúja mindig felmerült bennem. Persze lehet, hogy ezt az irigység fogalmaztatta meg bennem. Mindenesetre, amikor erre gondoltam és nem magammal foglalkoztam, az volt a következő, lépés, hogy felvessem; egy kaotikus, szerencsétlenül összevissza strukturált „ideiglenes” társadalomban ez magától értetődő. A morál itt a lúzerek vigasza. Ezen kívül nincs szerepe. Aki sikeresen üzletel – hasznosságával – az nem szorul vigaszra, az túllép ezen. Az ambíció és a szabálykövetés nem járhatnak együtt. Aztán, amikor veszít, kikerül a körből, és vigaszra szorul, akkor letisztességtelenezi azokat, akik olyanok, amilyen ő is, csak még nem veszítettek. A vesztés morális győzelemmé transzformálódik. Ez így persze el van nagyolva, mindenesetre a sikervágy, a szuperego működési deficitjei és a társadalom szerkezete, mozgása közötti kapcsolatok eléggé nyilvánvalóak. Ortutay meghasonlott. Nem volt hézagmentes a deficit. Valami maradt a szuperegoból.
február 1, 2010 @ 10:02 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Namajdaristoerre!
A lúzerek vigasza igazi gyöngyszem és telitalálat!