Szépségverseny
Lezajlott az idei szépségverseny az állatoknál. A média nem tudósított róla, az Index különösen kiakadt, de az eredmény mélységes csalódással töltötte el a többi hírportált is. Inkább a hallgatást, semmint a tudósítást választották. A tézis, ami megbénította a tudósítókat az volt, hogy „az állatok nem lehetnek szépek”. Maga a kérdés felvetése kárhozatos, nem is beszélve a versenyekről, melyek sértik a kisebbeket, a nagyobbakat, a magasabbakat, az alacsonyabbakat, megfosztván őket a sajátosságaik adta méltóságtól. Sub rosa elárulhatom, hogy a hattyú győzött, nem a fekete, hanem a fehér. Utolsó lett az orrszarvú, aki depresszióba esett. Az állatkert igazgatója elrendelte, hogy a jövő évi versenyre az orrszarvút felzárkoztató képzésben kell felkészíteni. A felzárkoztatóra jelentkezett az orángután is, ki szintén nagyon lemaradt, de nem esett kétségbe, mert ő már embernek tartja magát, s legszívesebben a Mr.Universe versenyeken indulna feleségével együtt, aki a Ms Universe kategóriában véli magát nyerőnek…
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

február 12, 2009 @ 11:09 de. • válasz erre
Nos, én ehhez nem értek, de el tudok képzelni egy olyan forgatókönyvet, hogy az orrszarvú felépülve depressziójából úgy dönt ő a legszebb és mindenkit jól felpofoz, aki másképp gondolja. És mert erős, én rájövök, hogy igaza van, sőt szívemből fogom hinni, hogy orrom helyén egy szarv előnyösen módosítaná megjelenésemet és beilleszkedésemet az új világba. Felkeresek egy plasztikai sebészt, aki a család vagyonáért kiigazítja a természet tévedését. Ezt követően állást vállalok az orrszarvúak egyik átalakító táborában, mint agitprop-os, mint a fejlődés hirdetője.
február 12, 2009 @ 1:17 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Teljes osztom álláspontod!
Hol lehet jelentkezni?