Szerelem menete
Megérkezett Lombardiából Szentendrére a Szerelem menete. Bembo csodálatos festményén a reneszánsz város társadalmának minden rétege és jellegadó csoportja ott van, egyénietve, eltökélt arccal, menetelnek előre, ahol a szerelem várja őket. Sosem érnek oda, de mennek, mert remélnek. Az egyik szentendrei múzeumban látható a menet, sok más reneszánsz kép társaságában, melyeket Leonardo is láthatott. Őrök, jegyszedők, takarítók őrzik a képeket, nézők nincsenek. A világ minden országában szenzáció lenne ez a kiállítás, de nálunk üresek a termek, egymást nézik a Madonnák, szerelmesek, szentek és császárok. Jó társaságban vannak.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
március 26, 2009 @ 8:13 de. • válasz erre
Csak azokat a fásult arcokat tudnám feledni, amivel az ismeretlen firenzei festő képén a menet résztvevő vonulnak…
De lehet, hogy ez az igazság.
Ugyanez a fásult unalom látható a jegyszedők, a takarítók, sőt a teremőrök arcán is. Pedig ők, főként az utóbbiak, elvileg a képek szerelmesei. Ők már nem is vonulnak, a képszeretet felé. Az unalom semmijében sodorja őket – talán arra – az idő.
Talán, ha egyszer Tiziano kiállítást felügyelnek, pír ül az arcukra. Talán, de egyik sem valószínű.
Az is megeshet, hogy az ismeretlen firencei fesőt és épp ezzel a képével korszerűbbet alkotott, mint azok, akiknek képeit inkább emlegetni és csodálni szokás?
március 26, 2009 @ 9:08 de. • válasz erre
Fogalmam sincs, hogy mi van Szentendrén, hogyan jött létre ez a kiállítás, stb. De!
De, sokszor lehet találkozni olyan projektekkel, amelyet valaki finanszíroz, valaki, akinek igazából nem érdeke ez az egész. Az, az érdeke, hogy legyenek projektek, és azokra források. A megvalósulás, a hasznosulás már nem érdekli. Legjobban annak örülne, ha semmi se lenne. Csak az állom és a forrás. Ez persze ma még nem megy, ezt még bevallani sem lehet, valamit tehát kell csinálni. Annyit, amennyit nagyon muszáj. Egy kiállítás esetében ide kell hozni a képeket és a jegyszedőt fel kell venni. A jegyárust is. Aztán megkönnyebbülten lehet nekikeseredni. Nem jönnek! Menjünk tévézni.
Nos, ha a projekt mögött lenne egy piaci szereplő, egy úgynevezett szponzor akkor az, az üres termek láttán infarktust kapna, és miután levették az infúzióról olyan reklámot csapna, hogy még a vakok is sorban állnának jegyért. Az akció kedvező mellékhatásai szinte felsorolhatatlanok. Aki nem hiszi, az emlékezzék, a Van Goghra.
március 26, 2009 @ 3:01 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
álláspontod igazolja, azt gondolom, hogy igazad lenne, ha Magyaroszgon valóban és tisztán fogyasztói társadalom lenne (és maga a képzőművészet is ennek lenne csak a terméke).
Bár a kommentek burjánzása
március 26, 2009 @ 7:26 du. • válasz erre
Miért kéne ehhez nekünk tisztán fogyasztói társadalomnak lenni? A fogyasztási hajlandósággal egyébként itt nincs gond. Gondolom a reklámok is jó hatásfokon teljesítenek. A reneszánsz ugyan nem a fogyasztói társadalom terméke ez világos, de bemutatkozásukat, érvényesülésüket miért ne segíthetné? Ez nem ördögtől való gondolat. Ráadásul ott a megvalósult példa. Legalábbis így kívülről. De hát ez legyen a legnagyobb gondunk.
március 26, 2009 @ 10:56 du. • válasz erre
Nem két fillérbe kerülhetett ez a kiállítás! Egyenest Bergamoból jöttek a képek, fizetni kellett a biztosítást, szállítást. Igy kidobott pénz. De a többi múzeum is tök üres volt, leszámítva persze a személyzetet, melynek tagjai minden múzeumban riadt izgalommal fogadtak bennünket, megzavarva ebédjüket, kvaterkájukat. Boldogok a lelki szegények!
március 27, 2009 @ 9:18 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Mert így minek, és miért a marketing eszözök, és miért ezzel vennék át a köznevelés és közoktatás funkcióját?
Ha valami kortárs produkálta volna ezt a színvonalat, nyilván más eszközrendszerrel, esetleg, de ez is csak értékalapon, mert szerintem megérdemelné, ami ilyen csatornán esetleg eljutna hozzá, mint részesedés. Mert a nézők… …a képek fényében ebédelők/kvaterkázók fényében jól látható, hogy mi a képek hatása. Pedig a katalógus is nagyszerű.
március 27, 2009 @ 9:51 de. • válasz erre
Én nem értek a marketinghez se, meg semmihez se, de abba azt hiszem, beletartozik, hogy felépítik a terméket. Megtanítják nekem, a célközönségnek, hogy hogyan használjam, miért örüljek neki, miért gondoljam azt, hogy attól hogy én ezt megvettem – a kiállítás, vagy a mosópor – ember lettem, sőt értékes ember. Jól érezhetem magam. stb. Miért nem lehet ezt a szemléletet használni? Add el az ismeretet, az értéket! Akár a köznevelés és közoktatás terén is? Miért kapcsolódik az értékhez az érdektelenség, az unalom? Itt az emberek nagy része el sem tudja képzelni, hogy egy kiállítás buli lehet. Nem tudja, hogyan lehet ott bulizni.
március 27, 2009 @ 10:10 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#7):
A marketingbe – én sem értek hozzá – beletartozik, de a kiállítást nem marketingesek rendezték, hanem muzeológusok, akiknek a múzeumának vagy van marketing osztálya, akkor ilyen, vagy nincs, akkor meg pénz kellene hozzá, és én be nem látom, hogy miért pont egy vidéki múzeum költségvetését kellene közpénzből növelni.
Abban egyetérthetünk, hogy az egész múzeumi rendszerünk is szar, de egyikünk sem kulturális miniszter. Abban viszont eltér az álláspontunk, hogy mivel szerintem a fejétől (nem a miniszter a fej, hanem az általa konzervált struktúra) bűzlik a hal, nem a (hal!) lábszagának elmulasztásával oldható meg a probléma, ami egyébként szerintem sem a múzeum szerint, sem a miniszter szerint nem is probléma.
Mi itt a gond, egy magyar kisvárosba egy fantasztikus kiállítás látható, még ezekben a megszorításos időkben is! Nem kell a kákán is csomót keresni, mert olyanok leszünk, mint Aristo.
március 27, 2009 @ 10:39 de. • válasz erre
De miért kellene növelni? Mármint a költségvetést. El kellene adni a kiállítást! Fel kellene adni egy hirdetést! Kedves milliomos, ha Ön lombardiai illetékességű és kapcsolatot akar velünk, el akar adni ezt, azt nálunk, jót tenne magának, ha szponzorálna egy kiállítást Budapesttől kb. 22,4 Km-re. A kiállítás az Önök remek művészetét mutatja be. A pályázatokat kérjük Hév van jeligére a kiadóba. Mi ebben a csoda? Meg az új struktúra?
Különben a nem látogatott kiállításra fordított összeg kidobott pénz. Nem kákán csomókeresés annak az igénynek a megfogalmazása, ha n millió adópénz elköltésre kerül, az látszódjon meg az adófizetőkön is. Legyen jó kedvük, legyenek pallérozottabbak stb., vagy legalább próbáljuk meg, hogy azok legyenek. De ezt általában mondom, mert tényleg fogalmam sincs erről a konkrét ügyről.
március 27, 2009 @ 10:56 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#9):
Költségek (miközben a múzeum igy is gazdaságilag agonizál):
1/ hirdetési és/vagy
2/ postaköltség
3/ milliomoshoz (ha jelentkezik, de így nem jelentkezik, tehát az első kettő kidobott pénz) utazási vagy:
3/a fogadásához reprezentációs költség.
Valóban nem kákán csomókeresés, hanem pusztába kiáltott szó.
március 27, 2009 @ 3:48 du. • válasz erre
Jó nyilván nem arra gondoltam, hogy az Expresszben feladnak egy hirdetést, hogy keresnek egy lombard milliomost. De annyira magától értetődő, hogy vannak kulturális kapcsolatok, vannak üzletiek és hogy ezek összekapcsolhatóak, hogy megengedtem magamnak ezt a viccet. De ami nem vicc, hanem megtörtént; a Van Gogh példa. Át ne csusszanjunk már rajta. Remek reklám volt a támogató banknak, hihetetlen hány bőrt húztak le róla. Egymás után szervezték a tárlatvezetéssel egybekötött termékbemutatókat. Mellé egy kis csipegetni való, stb. Remek estéket szerveztek. Szerintem üzletileg is. Közben a hollandok bevitték egyik legnagyobb értéküket a magyar köztudatba. Vincentről beszéltek az emberek! Győzike hetekre leszorult az első helyről! Aki megnézte a kiállítást pár óráig csodásan érezhette magát. Itt mindenki nyert! Siker volt az a javából. Miért nem kopírozható? Szentendre a világ közepe! Jó neve van. Az olaszok ne lennének erre alkalmasak? Milánó nem a sóherek szigete! Ne akarnának bemutatkozni Magyarországon? Nehéz elképzelni. De tényleg nem tudok a dologról semmit, lehet, hogy ennek így kellett megtörténnie. Mindenesetre kár.
március 27, 2009 @ 5:21 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#11):
Én azt hallottam, hogy a kiállításról a szokásos módokon értesítették a sajtót, a különböző hirdető felületeket. A kiállítás megszervezésekor már előre megtervezték (ahogyan az szokásos) a hirdetésre szánt költségeket, nem jutott ennél több. Manapság, amikor mindenki a válság miatt kedvetlen, s talán félti megélhetését, talán nehezebben fizet egy kevésbé ismert nevű alkotó munkáját bemutató kiállítás belépőjére, mint az Van Gogh esetében történt.
Én olyasmiket is olvastam, hogy eléggé megosztott a múzeumi szakma. Egyik oldalon állnak, akiknél a művészeti múzeumok sikerességéének fokmérője a látogatószám növelése. Ez a szemlélet a menedzseré, aki el akar adni valamit, (gyakran mindegy, hogy mit) az emberek sznobizmusára alapozva a reklámkampányokat. A másik “oldal” úgy gondolja, hogy a hagyományos múzeumi felfogás, (amelyhez szervesen hozzátartozik a művészettörténet, régészet, művelődéstörténet, néprajztudomány évszázadokon át kifejlesztett tudományos kutatási, közlési módszertana, tartalma, s az állagmegóvás) alapján a felsorolt tudományterületek eredményeit összegezze szükségszerűen, lehet kiállításokat rendezni. Ezen múzeumi tevékenység nélkül nem is lehetne a látványos kiállításokat sem megrendezni. Erre az alapra kell épülniük a kiállításoknak. Természetesen szükségesek a reklám eszközei, s talán igazad van, hogy szponzorral ez sikeresebb lenne, de lássuk be a nagynevekre könnyebb szponzort is találni.
március 27, 2009 @ 6:24 du. • válasz erre
A művészettörténeti, restaurátori és így tovább munkát el kell végezni. Enélkül semmi sincs. Bőven igaz. De itt nincs befejezve a dolog! A produkciót el kell juttatni a közönségéhez. A festő se azért festett, hogy valaki restaurálja. Ez az egész nem megy úgy, mint akár ötven éve. Kiírjuk Múzeum, aztán jönnek. A kiállítást el kell adni. Nem el kellene, nem jó lenne, hanem el kell. Miközben a kulturális kínálat lenyűgöző. Akkor van elvégezve a munka, ha ott vannak a látogatók. A Múzeum nem csak a muzeológusoké. A látogató pedig nem köteles látogatni. Ez felejtendő. Azt meg végképp nem hiszem el, hogy Milánóban ezeknek a mestereknek ne csengne jól a nevük, ne lennének olyan palik, akik fantáziát látnának ezek bemutatásában. Biztos vagyok benne, hogy ott vannak kulturált milliomosak, akik szívesen kapcsolódnának a projekthez. Akik használni tudnának egy ilyen projektet.
március 28, 2009 @ 10:47 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#11):
Mindenben igazad van, csak épp nem jött össze, tehát? Talán mégis csak a struktúra.
március 28, 2009 @ 10:57 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#13):
Részben adok igazat Neked, a munka nemhogy nem ott fejeződik be, hanem ott kezdődik az önálló intézményi lét, mert értéknek természetesen értékek, amiket restaurálni kell (de nem feltétlenül külön-külön és szétszórtan, és nem múzeumnak álcázott formában).