Szociális Népköztársaság
Milyen nagyszerű is lenne egy köztársaság, ahol mindenki biztonságban lenne, nem fázna, nem éhezne, joga lenne üdülésre, utazásra, művelődésre, egészségügyi és egyéb ellátásokra. Ha bárki szembe szállna ezekkel a célokkal, elég lenne egy népszavazás, s menne minden a régi kerékvágás mentén. Nem lenne akkorra verseny, oly sok kutatás és újítás mint másutt, de senki nem kellene, hogy a valaki farkasa legyen. Egyetlen apró probléma marad csak, nevezetesen az, hogy ki szponzorálná az egészet. De majd azt is megoldja a nép kollektív bölcsessége.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található
november 17, 2008 @ 9:44 de. • válasz erre
Ha nem is pont ilyen, de hasonló köztársaságok/királyságok azért vannak. Igaz a Kárpátok alatt eleddig még csak az álom szintjén jöttek elő, de ettől másutt és mások még élhetnek ilyesformán. Ezekről a köztársaságokról/királyságokról az a hír járja, hogy értenek a piacgazdasághoz. Van kollektív bölcsességük és ebben a bölcsességben komoly helyet foglal el az üzleti kultúra és annak tisztelete. Nem keverik össze az útonállót az üzletemberrel, az gazdasági vezető ismeri és betartja szakmája szabályait, a menedzser típusú állami vezető nem hiszi azt, hogy azt hisz, amit akar. A hírverés szerint ezeknek a népeknek a kollektív bölcsessége kiterjed arra, hogy a belássák, aki a kapitalizmusban a kapitalista kultúrában alulképzett az finoman fogalmazva is pórul jár. A porul járást is ő fogja szponzorálni.
november 17, 2008 @ 10:06 de. • válasz erre
Megértem ama hazámfiait, akik húsz évvel a szocializmus bukása után lázas igyekezettel akarják kigyomlálni a közgondolkodásból a szocializmus tarthatatlan örökségét, példának okáért a mindenek felett álló állam gondoskodásáról vallott nézeteket.
Igazuk van, de engem szerfelett nyugtalanít a félmunka látványa, a bölcsesség korlátozott jelenléte, amely talán a népbarátok örökségének túlzott elhárításából adódik és minden empátia nélkül akar népboldogítani!
Ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ennek a társadalomnak a jelentős része a szocializmusban szocializálódott, hogy a nép fele digitális analfabéta, s Kókát idézve a nép háromnegyede pénzügyi analfabéta…
A sokkot okozó nagy duma nem elég!!! A be- és ráolvasás elégtelen.
Empátiával, türelmes párbeszéddel többre vihetné a magyar értelmiség (és annak politikai részlege*).
* Az elit szó rettenetesen nehezen jön a klaviatúrámra (elnézést ezért a kivétel néhány fős kis csapatától, ide értve a digitalizálásban élen járókat).
november 17, 2008 @ 10:09 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
Mint Kant írja, a teória példák nélkül vak…
Ps: nem vitatkozva; kifejtést, pontosabban példákat kérve írtam a fentieket.
Válasz El Lobo - A farkas hozzászólására (#2):
és elitünk szerinted hogyan áll a két említett analfabétizmus területén? Szinitén nem vitatkozva, a véleményed irántiu őszinte kíváncsisággal kérdezem.
november 17, 2008 @ 10:29 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#3):
Nem elit, hanem részleg! - kedves Erik. És ebben benne van a válasz a kérdésedre.
november 17, 2008 @ 11:11 de. • válasz erre
Amit írtam, abban egy hang, ami nem sok annyi teória nem volt.
- egy kvázi elit vita volt. Akkor azon az állásponton voltam, hogy ahhoz, hogy valaki elit kegyen ahhoz kell egy értékközösség és egy ezen alapuló kiválasztás. Én ezt nem láttam. Most se. A fent - 1-ben - jelzettek mentén kik nálunk az elit? A döntéshozók?
1. Köztársaságok/királyságok lásd például Finno-tól, Svédországon át Luxemburgig. De a fő zászlóshajó Németország. Ott a kultúra része az üzlet, a precizitás, a fegyelem, a kalkuláció, a rentabilitás elvének a követése, a projektekben való gondolkodás, a magas kooperációs készség, a szerepképzés, a hasznossá válni igénye, stb., stb.. Egyénnél, családnál, társaságnál, államnál. A bölcsőtől a sírig. Ezek ott nem szitokszavak, hanem a kollektív bölcsesség pillérei. Nem tündérországok ezek, de életképes minták.
2. Nálunk összekeverik az üzletembert az útonállóval. Ne menjünk messze, itt az én kedvenc bátyám Aristo.
3. A gazdasági vezető ismeri és betartja szakmája szabályait. A kereskedelmi bankoknál a pénzügyi vezetők a kockázatos devizahitelezéshez nem képeztek tartalékokat.
4. Menedzsertípusú vezető hiszékenysége. Minden határon túl lehet élni a pénzbőséggel, ami sohase múlik el, mert nem szépség. Vagy büntetlenül be lehet engedni a devizában való kereskedést. stb. Esetleg lehet béremelést csinálni reform nélkül. És ezek csak a legismertebbek.
Erik! Az első vitánk - 1433-ban
november 17, 2008 @ 11:41 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#5):
Ezt bátorkodtam teoórinának (de OK, legyen hipotézis
) nevezni: “Ha nem is pont ilyen, de hasonló köztársaságok/királyságok azért vannak.” A példáid is, és az ahhoz írt kommenjei azt sejtetik, hogy szerinted a piacgazdaságnak az elvei rendben, csak nálunk (mint már a szocializmus építésének időszakában is) a végrehajtásba csúsznak (sajnos durva) hibák.
a/ jól értelek?
b/ mi a megoldás (szerinted)?
Sajnos igen. Azt sejtem, hogy funkciójukat tekintve a döntéshozók (és azok előkészítői) nevezhetőek elitnek. Más kérdés, hogy mindkettőnek (hozásnak, előkészítésnek) számos attributuma vált hagyományossá, és ezen attribútumok megléte alapján ennél bővebb kört szokás elitnek nevezni. És egy harmadik, nagyon szomorú, nem kérdés, hanem tény, hogy ezen attribútumok nemcsak hiányoznak, hanem fogyatkozni tűnnek a nálunk az elit funkcióját ellátó egyedeknél.
Negyedik, hogy ez nem biztos, hogy a legnagyobb baj. Jobb, ha (szinte) semmit sem csinálnak, mintha hülyeségeket. Ismét más kérdés, hogy a legjobb az lenne, ha tennék, és tudnák a dolgukat.
Válasz El Lobo - A farkas hozzászólására (#4):
Sajnos egyezik a véleményünk… Néha a nézetazonosság sem (felhőtlen) öröm.
november 17, 2008 @ 12:55 du. • válasz erre
Ha valaki képtelen egy krumplifőzeléket összehozni, abból nem következik, hogy ezentúl mindent nyersen kell enni. És ha ez a szerencsétlen amellett kezd agitálni, hogy nem jó a főtt étel, az pedig kifejezetten visszás. Nem lesz vele sikere. Ma Magyarországon a kapitalizmus elveit bírálni jóindulattal is maximum szabadidős tevékenységként megy el. A feladat az, hogy megértsük, és megtanuljunk jól élni benne, mert nincs más. Ha nem tetszik, akkor sincs. Ráadásul vannak, akiknek sikerült. Tény, volt, aki már tudott krumplifőzeléket csinálni! Egyébként nem olyan bonyolult.
november 17, 2008 @ 1:04 du. • válasz erre
Lucifer barátom nagyszerűen illusztrálta ama tézisemet - Max Webwer után szabadon - hogy a kapitalizmus csak a protestáns országokban működik kielégítően. Luxemburg ebből a szempontból kakukktojás, igazi útonálló volt, lévén adóparadicsom, ahová még most is sokan síbolják a pénzüket, lásd a legutóbbi németországi megvesztegetési botrányt, ők meg - tudva mindezt - vígan gazdagszanak. Mert, ahogyan Brecht örökbecsű
A fentiekből kiindulva, a skandináv országok nemigen lehetnek példák számunkra. Kivéve, ha a klímaváltozás kapcsán nálunk is nem lesz hideg, sötét és depresszió.
november 17, 2008 @ 1:10 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#7):
Tehát (avagy mi a teendő)?
Válasz Aristo hozzászólására (#8):
Érdekes! Az (egyházzal) intézményesített gondviselésbe vetett hit kései hátrányai, avagy az örülj, ha lyuk van a seggeden (de Kálvinnál az is csak a végén deül ki) felfogás előnyei? (Persze ha az derül ki, hogy lyuk van, akkor minden más is van!) (Tehát megkésett szellemi szélgörcsök kínjai?
)
Csak akkor nálunk miért az inkább katolikus Dunántúlon döcög inkább a szekér, a protestáns Alföld meg, bár Kecskemét kezd ellenpéda lenni, illetve a teóriádnak megfelelően festeni!
És - egy pillanatra visszatérve a bejegyzés kérdéséhez (ki fizeti a muzsikát?) - vajh az Uniótól kapható-e támogatás egy bekerítés projektre, Angliában bevált, igaz régen, és elég drasztikus volt.
november 17, 2008 @ 1:50 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#8):
+ Ausztria, Szlovénia, Spanyolország. Nem is beszélve Japánról! De ez biztos nem lesz jó, ott sokszor vannak nagy viharok.
Válasz Lux Erik hozzászólására (#9):
Mi a teendő? Meg kell tanulni a kapitalizmust. (5) Kalkuláció, rentabilitás, tervezés, kooperáció, fegyelmezettség, piacérzékenység, akarni hasznossá válni, stb., de mindenekelőtt az üzlet szó rehabilitációját, jó hírnevének visszaállítását kell megtenni. És ezt tesszük. Vannak Gegenspielerek, de ez nem ügy. Így legalább szórakoztatóbb!
november 17, 2008 @ 3:13 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#7):
Azt írod: “Ma Magyarországon a kapitalizmus elveit bírálni jóindulattal is maximum szabadidős tevékenységként megy el.”
Vitatom. Pontosítom.
A magyar lakosság egy része kifejezetten antikapitalista. A poszt is erről szól (nagyjából), hiszen éppen, hogy kritikája vagy még inkább görbe tükre akar lenni a kádári hagyománynak (a Szociális Népköztársaságnak.)
Továbbá. Egy dolog a szerelem, amely vakká tesz és egy másik dolog a kapitalizmus, amelyet jobb nem lévén fogadunk el a nagyon is súlyos ellentmondásaival, de az előnyeiért.
(V.ö. “Szeretjük Marxot, de az igazságot Marxnál is jobban szeretjük!”)
A Szociális Népköztársaság konzerválásáért sokat tesz a FIDESZ is, ha nem a legtöbbet, (meg kell védeni az embereket, az ősi jusst, a vármegyét az apámfülét stb.), azaz a korszerűség megjelenítésének (a haladó kapitalizmus megjelenítésének) nem letéteményese.
Szóval összefoglalva: nálunk antikapitalista kapitalizmus épül, és ebben, ha erősen magamba nézek, hát, jómagam is … De ezt nyilván nem fogom elismerni!
november 17, 2008 @ 6:21 du. • válasz erre
Ha Aristonak igaza van, a global warming halálos fenyegetés lesz a skandináv lélekre!
november 17, 2008 @ 7:57 du. • válasz erre
Elsöpri a salsa forradalom!