Tanácsadók

A legfelső politikai pozíció birtokosának különleges terhe, hogy nap mint nap a szükségszerű és a lehetetlen közötti mezsgyén kell lennie, ahol végtelen számú lehetőségek közül kell kiválasztania azt, amelyik a legvalószínűbb és a legkívánatosabb egyben. Ez a két szempont persze ritkán találkozik, ezért a választás kész gyötrelem. A kínok enyhítésére vállalkoznak a tanácsadók, akikből többféle van. Mindig az a fajta kerül előtérbe, akire igény. Vannak politikusok, akik gyenge akaratúak, haboznak, tétováznak, még ha esetleg tudnák is mit kell dönteni, nem merik kimondani az elhatározó szót. Körülöttük agresszív senkiháziak hemzsegnek, s aki a legnyüzsgőbb, legszemtelenebb, legerőszakosabb, az dönt majd. Az ő bábja lesz a politikus, de csak addig, amíg nem jön egy még erőszakosabb, még gátlástalanabb fráter. Vannak politikusok, akiknek erős az akaratuk, de nem tudják, hogy mit akarjanak. Körülöttük hízelgők, talpnyalók, gerinctelenek tolonganak. Azé lesz a végső szó, aki a legtökéletesebben tud beilleszkedni az angyalok kórusába, s a legszebb hangon képes dicsőíteni urát. Végül van egy harmadik típus, akinek van akarata, s van ötlete is is, de az ötlet avitt, nincs benne semmi olyan, ami a jövő felé nyitná az utat. Az ilyen politikusok körül a nem kreatív szürke senkik hemzsegnek, rágcsálják főnökük másodlagos frissességű eszmécskéit, nyáladzva, köpködve visszhangozzák a sok közhelyet, melynek generálására az önmagát géniusznak képező vezető korlátlanul képes.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg, vagy csak abban az esetben, ha írójuk újra elküldi azt a Dühöngőbe (vagy a felület jobb oldalán, de csak a Dühöngő és a Magasztaló között találhatóak közül valamelyik másik, általa választott rovatba).
A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) a kommment megjelenése (és csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirat) jelzi. El nem fogadást értelemszerűen az, hogy nem jelenik meg. Minderről valamivel bővebben itt olvashatnak.

Bookmark and Share

2 vélemény ide: “Tanácsadók”

  1. 1
    lucifer szerint:

    Az döntések vélhetően nem akkor születnek, amikor meghozzák őket, az már csak technikai kivitelezés, úgymond a kialakult helyzet következménye, hanem amikor a tanácsadó és a tanácsokat fogadók egymásra találnak. Akkor, amikor az ülep megtalálja a kényeztető nyelvet, amikor az alkotó rálel az alakítható lágy anyagra, és hogy ne csak negatív forgatókönyvekben gondolkodjunk, amikor társadalomba ágyazott ráció, a társadalomba ágyazott akaratra. Akkor választódnak ki az alternatívák, amikor ők csapatot alkotnak, hogy később egymást erősítve fogalmazzák meg a kívánatos jövőt. Ha szerencsénk van a reálisan kívánatos jövőt, ha pechünk van, akkor Chirac szép szavával élve egymást hülyítik, aminek eredménye a színtiszta hülyeség. A korrekció viszont a beszámolók szerint mindenütt nehéz feladat.

  2. 2
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#1):

    Az ülep és a kényeztető nyelv találkozása a tanácsadás egyik formája, a másikat, amit a bejegyzés ettől megkülönböztet (anális metaforádnál maradva) seggre pacsinak lehet talán nevezni.

    A kettőt különbségét azért érdemes (akár és legalább az anális metaforák dimenziójában is!) fenntartani, mert ráció és akarat önmagában is homályos (“társadalomba ágyazott“-ként pedig egyenesen a kaotikus határáig parttalanná tett) fogalmainak és főként viszonyuk tisztázását (inkább csak elvileg) (akár fogalomcserék árán) segíthetné.

Leave a Reply