Tézisek az információs társadalomról
1.
Mint latin közmondás is mondja, tempora mutantur et nos mutamur in illis. Az idők változnak és mi is változunk bennük. A XX. század végén és a XXI. század elején bekövetkezett gazdasági, társadalmi és technológiai változások elsöpörték a korábbi társasági formákat, de az emberek megmaradtak. Most az ő dolguk, hogy újra teremtsék a közösségi kereteket maguknak.
2.
Az internetes oldalakon létrejövő virtuális közösségek első sorban azok számára hasznosak, akiket élethelyzetük egyébként megakadályoz a fizikai közelségen alapuló társas kapcsolatok létrehozásában. Távoli településeken élők, idősek, mozgáskorlátozottak, lelki problémákkal küszködők, stigmatizáltak számára a virtuális közösségek képezik az egyetlen lehetőséget arra, hogy mások tükrében megpillanthassák önmagukat. A többiek számára a virtuális közösségek kiterjesztik a létezést olyan terepekre, ahová egyébként nemigen juthatnának el a való életben.
3
A kollektív felelőtlenség óhatatlanul jellemzi a web 2.0 kommunikációt. Miként a fizikai közelségen alapuló tömegben, a virtuális tömegben sem azok vagyunk, akiknek egyébként ismerjük magunkat. A szívünk hevesebben dobog, s az eszünk lassabban jár. A közösségből nyáj vagy csorda lesz.
4.
Az, hogy annak adhatjuk ki magunkat, akiknek akarjuk, addikciót eredményezhet, ugyanúgy mint a rulett, a szex, az alkohol vagy a kábítószer. A virtuális álarcosbálban magunk is elhisszük, hogy azok vagyunk, akik nem vagyunk, de szeretnénk, ha azok lehetnénk. Az álarc az arcunkra ég.
5.
Az interneten nyilvánosságra kerülő tartalmak megkönnyítik a nyilvános ellenőrzést, megnehezítik a ténybeli hazugságok terjedését, elveszik a hírközlés monopóliumát az államtól és más nagy hatalmú szervezetektől. Globális kiterjedésük révén megsemmisítik a határokat, kiszabadítják a közösségek tagjait a szokványos tér és idő fogságából. Megnövekedik a szabadság, annak minden áldásával és átkával együtt.
6.
Az interneten felnőtt gyermekek digitális bennszülöttek, akik alig-alig értenek szót a digitális bevándoroltakkal. A nemzedékek közötti megértés sosem volt problémátlan a modern társadalomban, de az információs társadalomban lehetetlen lesz. Turgenyev teljesen új regényt írhatna az Apák és fiúk helyett.
8.
A közösségi oldalak népszerűsége előbb-utóbb visszahat, mivel a résztvevők rá fognak jönni, hogy kiszolgáltatják maguk az üzleti és a titkos szolgálati intelligencia számára.
szeptember 6, 2010 @ 6:36 de. • válasz erre
Hát könnyen lehet, hogy a felsorolás nem csak felsorolás, hanem egy irány is, egy megváltoztathatatlan forgatókönyv újraírása, egy történelmi remake. Új út az új kiszolgáltatottság felé. Könnyen lehet, hogy ez a forradalom is csak olyan lesz, mint a többi. Nagy felfordulás, nagy álmokkal, okosságokkal, csalódásokkal, soha meg nem valósuló lehetőségekkel, hogy a végén minden maradjon úgy, ahogy volt; a nyers hatalom és a nyers érdek kedvére rajcsúrozhasson. Miközben én ábrándozom egyet. Amit majd észreveszek, de későn. A farkasok szórakoztatják bárányaikat. Benne van a pakliban. Ez is benne van a pakliban. De ma még a téziseket gyűjtjük, finomítjuk. Ma még minden lehet. Az is, ami sose volt. Nem tehetünk mást. Hisszük.
szeptember 6, 2010 @ 8:04 de. • válasz erre
Javaslat a 9. pontra:
Az információs társadalomban gyökeresen megváltozik a munka világa. A termelés szervezésének új útjai (v.ö. pl. a Manuel Castells által leírt “toyotizmussal”) tovább erősítik a munka termelékenységét. Az oktatás világában ezekhez az új formákhoz kell idomítani-korszerűsíteni az eszközöket, eljárásmódokat, mentalitást, hogy a magas követelményeknek eleget tehessen a munkaerő.
Azok az országok, amelyek nem ezt teszik (hanem mondjuk vissza akarnak térni a poroszos jellegű oktatáshoz) – végképp lemaradnak. Ugyanis kezdetben az információs társadalom a kapitalista társadalmi formát erősíti, mélyíti a különbségeket, miközben persze a dialektikájából következően egységesíti is a világot. (Globalizáció.)
A tőke és a munka közötti harc új formákat ölt.
***
A tudás világa, a tudomány világa is átformálódik. Az együttes munka, az együttes gondolkozás még inkább előtérbe kerül. Lásd ezt a bejegyzést, amely erre is példa.
szeptember 6, 2010 @ 10:45 de. • válasz erre
Lucifer pesszimizmusával szemben Bognár realizmusát osztom. Talán a “tőke” és a “munka” szavak jelentését pontosítanám az új feltételek között.
szeptember 6, 2010 @ 10:57 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#2): és
Javaslat az 1. pontra:
Az első pontban gazdasági, társadalmi és technológiai Laci kommentjében a munka világának változásáról, és az oktatás világának változtatásáról esik szó.
Azt hiszem, hogy a hivatkozott, a múlt század utolsó harmadában kezdődött és napjainkban is zajló globális változás (és annak a megelőzőektől némiképp eltérő jellege) annak is következménye, hogy:
Elsődlegesen (információs)technológiai. Az új és az eddigieknél összehasonlíthatatlanul gyorsabb az információt továbbító, rendező, elérhetővé tevő és tároló technológiák leggyorsabban és jelenleg a legmélyrehatóbban a felsoroltak közül nem általában a gazdaságot, hanem a tehnolódiai változások után és következtében
Másodlagosan a pénzügyi (szektort változtatták meg.) A(z egyéb okokból létrejövő és kialakuló) másodlagos pénzpiacok szerepét fel, a bakszektorét (az előző korszakhoz képest alaposan leértékelte). Ebből következően:
Harmadlagosan gazdasági(ak a változások), amelyek az úgynevezett szakmai befektetők le, a pénzügyi befektetők felértékelődéséhez, és ezzel az utóbbiak dominanciájához vezettek.
Negyedlegesen és ezeknek megfelelően alakult át a munka világa: itt valóban érdemes talán az új (valójában az emberré válással egyidős, a második természetnek való) kiszolgáltatottságról beszélni. Mind kevésbé evidens, ami az állatvilágban még az, hogy ha van mit, akkor mindenki egyék.
Az oktatás ehhez képest sokadlagosnak, bár nagyon fontosnak tűnik, mert vagy erre a világra tanít, vagy (ebből a szempontból mind életképtelenebb) hülyéket nevel.
Mindezekből következően nem eredeti formájában osztom a 9 pontot. Először persze a félelem, és az óvatosság, ami azonban inkább előbb, mint utóbb várhatóan önmenedzselési/pozicionálási irányba mozdítja el a megnyilvánulásokat. Eleinte tudatosan, de ennek nyomán majd divatként, kialakul a hálózati ember attitűdje, majd ennek introkjekciója révén az antropológiája.
szeptember 6, 2010 @ 3:23 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#1):
szeptember 6, 2010 @ 7:10 du. • válasz erre
1984.
szeptember 6, 2010 @ 7:51 du. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#6): 1984? 84-ben még csak gyerekcipőben tipegett a szektor!
De az valószínű, hogy a korszellem előteremtette, amire kiteljesedéséhez szüksége volt. 
szeptember 6, 2010 @ 10:11 du. • válasz erre
A veszélyektől most eltekintve számos előnyt remélhetünk az információs kortól. Az alábbi táblázat összehasonlítást tartalmaz a hagyományos és az információs kor jellemzőiről:
szeptember 7, 2010 @ 6:44 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#8):
Az időről írottakból az következnék, hogy a Hagyományos korhoz az illúziók, az Információ korához inkább a realitás rendelődjék/kapcsolódjék. Mivel azonban az emberi hülyeség végtelen (és a realitás felette bizonytalan és homályos kategória), inkább csak azt mondom az illúziók egy módosult realitásnak megfelelőek az I-korban (de miért ne hívjuk E-kornak, esetleg aristo ízlésének megfelelően @-kornak?).
Azt is mondhatnám, az E-kor a reális (mert jelen idejű) hülyeség időszaka (szemben a csak eddig hagyományos, jövő idejű hülyeséggel).
Talán – és a legkevésbé sem viccelek – ebben rejlik a valódi (az ontológiai) oka a 3. tézisben említett jelenségnek, aminek talán a(z ebben az esetben a csak) virtuális tömegpszichózis csak katalizátora.
A tömegben a közös hülyeség együtt, a virtuális térben a (talán közös) hülyeség egyénileg, individuálisan szabadul el. A valóságos tömegben inkább vonz, a virtuálisban talán taszít is, de mindenképpen lassabban érvényesül a hülyeség vonzó, és ezáltal fertőző hatása.
(Sőt, olykor az ellentétébe fordul, megfigyeltem, a blogjaim mások által történő szidalmazása nemcsak blogjaim látogatottságát növeli, és nem is csak a letöltött oldalak számát, de ennek megfelelően a visszatérő látogatók, sőt az előfizetők számát is. Tehát az ostobaság elszabadulásának és perszonifikációjak nemcsak ingyen reklám, de pozitív hatású ingyen reklám hatása van.)
szeptember 7, 2010 @ 8:18 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#7):
Orwell 1984
szeptember 7, 2010 @ 8:20 de. • válasz erre
Válasz aristo hozzászólására (#10):
Jó reggelt!
(neve), mely (pillanat) közkívánatra 
(vagy) marad (vagy a fogadás következménye lép érvénybe)? 
Az örök pillanat
szeptember 7, 2010 @ 3:51 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#9):
Az idő legegyszerűbb megközelítése a szemléletben érhető tetten. A hagyományos korban teljesen normális mondat az, hogy MAJD a vezetői értekezleten eldöntjük. Az E-korban ez kibírhatatlan, abnormális hozzáállást jelent (hiszen az alapelv szerint: ami nincs azonnal, az nincs is!), az E-korban a dolgozó önálló döntési jogú, maga kapcsolódhat a hatékony feladatvégzés miatt a (belső és a külső) hálóhoz, maga dönthet az információ megszerzése – létrehozása- tárolása kérdéseiben. Az egyidejűség nélkül nincs már ma sem pl. internetes vásárlás, hírközlés…
A tér egyszerű megközelítésének kérdésében számomra fontos tapasztalás a pécsi lakatfal virtuális változatának létrehozása és az ott történő virtuális lakatkattintások elemzése. Ugyanis én azt látom, hogy a virtuális tér igenis alkalmas az emberi érzelmek kinyílvánítására (szeretem őt), cselekvési térként is igazolható (egérkattintással jelzem, hogy lakatot kattintottam), ez más emberekben (blogolvasókban) is emóciókat ébreszt… vagyis a virtuális tér – ha különleges módon is – teljes értékű tér. A lakat hideg vasát ugyan nem érzékelhetjük, viszont ott lehetünk, ahol fizikailag nem lehetnénk jelen!
szeptember 7, 2010 @ 10:06 du. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#12):
Amit az idővel kapcsolatban írsz, egyetértek.
Amit a térről, azzal is, azt hiszem, nagyjából arra is igaz (nem ellentmondva Neked, hanem mintegy kiegészítve) amit alább írok.
4. tézishez:
Az alkoholtól (és más kábítószerektől) talán abban különbözik a Net okozta függőség, hogy azok egy individuális, a Net másokkal közös fantáziavilágba visznek (vagy éppen ezáltal közelítik a függőt a valóságos interakciók világához).
szeptember 7, 2010 @ 10:52 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#13):
A 4. tézishez annyit én is hozzáfűznék, hogy a fő kérdés az lehet, hogy a netre lépő tudja-e, hogy milyen lehetőségek közül választhat avagy milyen pszichológiai csapdákba léphet bele.
Az “öntudatlanul” webre lépő könnyen a dizinhibíciós effektus negatív oldalának áldozatává válhat, mérgezve a környezetét, olyan magatartást tanúsítva, amely tulajdonképpen nem jellemző rá a megszokott, offline környezetében.
Viszont ha a dizinhibíciós effektus pozitív oldalán “forr arcunkra az álarc”, puritán módon fogalmazva – ha még annál is jobb embernek akarnánk mutatkozni, mint amilyenek vagyunk – hát az aligha volna baj.
szeptember 8, 2010 @ 8:32 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#14):
Az online világban megszokott interakciók a Neten, ha általában nem is eszmecserévé, de verbális irányba szűkülnek (ezt a dominanciát csak enyhíti, hogy csak másodlagosan képekkel, zenékkel színeződnek a kifejezéseink). Mindenki önmaga jóságát igyekszik kifejezni, vagy legalább is (még egy feltételezett netező III. Richárd is, miként a valóságban is) elhitetni, és ezzel önmagát elfogadtatni. A probléma, a kommunikáció elszabadulása (és ezzel szétesése) inkább abból ered, hogy az offline világban megszokottnál jóval nagyobb mértékben derül ki, hogy mennyire eltérő az elképzelésünk és a véleményünk a jóról.
Az offline világban arra építhetünk, hogy a beszélgetők jó emberek, az online világban a beszélgetők csak közvetett módon a hálózaton keresztül vannak jelen. Most is, az én képzeletemben a képernyőn keresztül kapott információkból nálam (az én fejemben) egy Bognár, nálad ugyanígy egy Lux épül. Tehát négyen beszélgetünk. Én a nálam épülő Bognárral, te pedig fordítva.
Nincs ez másként az offline világban sem. A különbség abból adódik, hogy ezek az imágók jóval nagyobb mértékben (csak) a szavainkra és a szavaink alapján épülnek. Mindebből azonban nemcsak az következik (illetve csak másodlagosan), hogy az online kommunikációból hiányzó gesztusnyelv hiánya okozza a kommunikáció elszabadulását. (Valóban, de csak másodlagosan, azáltal, hogy nem fékezi az elszabadulást.) Elsődlegesen saját ostobaságunk (a beszélgetők tudatlansága és főként önhittsége) az ok. Azok a közös hiedelmeink, hogy:
1/ (nemcsak) jók vagyunk (de):
2/ világosan, mert érthetően fejezzük ki magunkat (azaz ezt a jót)
3/ értjük amit a másik mond.
A fenti feltételek mellett pedig (inkább hamarabb, mint később) egyetlen következtetés “helyes”, ha a Neten eltérő állásponttal találkozunk:
A másik, a beszélgető partner nem(csak nem) jó (ember), hanem (néhány lépésben számunkra általában az derül ki, hogy) nem egyszerűen gazember (hanem) nem is ember (egyenesen a gonosz megtestesülése, aki vagy általában is ilyen, ekkor keresztes háborút hirdetnek ellene a Net militáns ostobái, vagy csak a másikat valami megmagyarázhatatlan okból utálja, és ezért bosszantja, de ez is az első következtetéshez vezet általában, csak valamivel lassabban).
Összegezve: az online kommunikáció számomra azt valószínűsíti, hogy valóban valamicskével többet tudunk mint óvodás-kisiskolás korunkban, de inkább csak általában az emberekről, semmint önmagunkról, vagy a szavak (óvodás szintet meghaladó) összetett jelentéséről.
Tehet és ebből következően az online kommunikációnak semmiféle hátrányát nem vélem meghatározónak, sőt! A fantáziának ugyan valamivel nagyobb szerepe van, mint az offline-ban, de épp ebből következően a közös illúziók tere jóval kisebb, és ezáltal (az értelmetlen, őrjöngésig fajulható) viták mellett az eszmecsere egyik legjobb, mert illúzióktól kevésbé zavart színtere, és ezzel iskolája.
szeptember 8, 2010 @ 9:57 de. • válasz erre
Internetes társalgásunk “négy szereplős” felfogása – amellett, hogy elfogadom – az én tudatomban picit másmilyen.
– de valószínüleg az a “négyes” maradnánk utána is, akik voltunk, talán némi megerősítő többlettel.
Akkor válik igazán világossá ez, amikor a (reálisnak mondott életben), az offline világban találkozom azzal az ismeretlennel, akit a neten már megismertem.
Számos ilyen találkozás birtokában mondom, hogy az online világban egy személyiség-esszenciával ismerkedem meg (tehát veled egyetértve, nem X-szel, hanem egy róla alkotott képpel). Már, ha személyiség az illető, megragadható ismeretanyaggal, jellemző tulajdonságokkal, friss észjárással, szellemes megjegyzésekkel. (Száraz, unalmas, rosszindulatú eszenciával ki a fene akarna offline is megismerkedni.)
Ezt az esszenciát a neten már nagyon sokszor “nem is öltöztetem fel testtel” – mert nincs jelentősége. Éppen ezért a személyes találkozás jó érzést vált ki bennem, de az illető külalakja se nem emeli, se nem rontja az X eszenciáját “akivel” én tulajdonképpen kapcsolatban állok. Cippó például gyönyörű nő, de ha történetesen csúnya volna, az sem zavart volna, amikor Pécsett találkoztunk. Mert Cippónak más az eszenciája: a játékossága, a leírt megfigyelései, a hangfelmondásainak a selymessége és ilyen szempontból “semleges” a külalakja.
Te meg én valószínüleg egy korsó sör mellett is jót beszélgetnénk a netről – ideje volna amúgy
Persze lehet másoknak más tapasztalása is – az enyém ilyen.
szeptember 8, 2010 @ 10:44 de. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#16):
Nincs köztünk vita (legfeljebb csöppnyi félreértés, de – remélem – csak volt. Nem az illető testéről beszéltem, hanem a testével adható jelekről a metakommunikációról.
Nem Veled, hanem az erről való közvélekedéssel szemben azonban azt – sajnos csak – akartam állítani, hogy a “testetlen” online beszélgetések elvadulásának elsődlegesen nem ennek, a metakommunikációnak a hiánya, hanem (elsődlegesen) az ostobaság az oka (aminek következményeit a metakommunikáció általában enyhíti).
Az ostobaságot pedig nem a metakommunikáció csökkenti (legfeljebb a hatását mérsékli), hanem az önismeret. Valóban nagy valószínűséggel jól eldumálnánk (többek között) azért, mert Te pontosan tudod, hiszen írtad is, hogy az netről, hogy tehát Téged ez érdekel (és sokakkal szemben) tudod, hogy számodra mire fordítandó le, amiket hallasz, és ezért jóval kisebb a valószínűsége, hogy személyesnek félreértett kölcsönösen meddő ostobaságokra kanyarodjon rá a beszélgetésünk fonala.
szeptember 8, 2010 @ 12:43 du. • válasz erre
Nehéz megtanulni, hogy az online-offline világ másik-másik dimenzió, némi átjárás lehetséges, de ez nem az, és az nem ez. Nehezen megy, hogy ne “vetítsek”, ne “öltöztessem fel testtel” (ahogy Bognár Laci írja) azt, akit olvasok. Nincs rá olyan technika (egyelőre), mint pl. az úszásnál: emeld ki a fejed, viharban gyere ki a Balatonból stb.
Vannak ugyan “kétéltű” kapcsolatok, de ezek a ritkábbak. Nálam többnyire az online-találkozásnál szétesik az egész (aztán esetleg felépül teljesen másnak vagy nem). Ami itt működik, ott nem.
Az eszmék szabad áramlásának/versenyének viszont kiváló terep, csak legyen jó “tisztítóberendezésünk”, különben elönt a szenny.
Valahogy a személytelenebb dolgok működnek jobban, miközben személyesebbekké válnak.
Engem személyesen egyébként a tézisek első pontja érdekel leginkább, azaz a közösségi keretek újrateremtése.
Személyre szabottan e téren leginkább az lep meg, okoz csalódást (?), hogy az online barátaim (közösségem) és az offline közösségem szinte teljesen más.
szeptember 8, 2010 @ 12:47 du. • válasz erre
S ha már az esszenciánál tartunk – nem csak a személyek, hanem vélhetően a tőke is esszenciájában van csupán jelen.
Korábban lehetett tudni név szerint, + utca-házszám, hol a bank(tőke), hol van a gyár – ha eleink munkát mentek keresni, esetleg privatizálni indultak el, netán reprivatizálni.
Ma már a munkát is “esszencia” kínálja – nem látom, nem ismerem a SEO szolgáltatásomat igénybe venni akarót, ő sem lát vagy ismer engem, csupán a referenciáimat – mert az adott összefüggésben engem a referencia, őt a fizetőképesség és a feladat jellemzi, nem számít a bőrünk színe, se a származásunk, se az izlésünk, se a nemzeti hovatartozásunk.
Attól azért lehetek jó magyar, ha kicsi a kokárdám, nehogy az a nagy méretével eltakarja az európai piacon a tendenciákat!!! Ugyanis ha egy-egy magyar vállalkozást segítek a piaci sikerhez, akkor vagyok jó magyar – vagyis visszatérve a kokárdához – hiába tenném föl – az úgysem látszana.
szeptember 8, 2010 @ 1:00 du. • válasz erre
Válasz Bognár László hozzászólására (#19):
Válasz Kaktuszka hozzászólására (#18):
Mindkét kommentből az vált számomra még egyértelműbbé (és úgy megfogalmazhatóvá, ahogyan a zárójel után írom), hogy (a másikhoz képest) az offline kommunikáció személyesebb, az online személyközibb.
Ami valami olyasmit jelent, hogy a közeg okán némiképp eltérő helyre esnek a hangsúlyok. Ez (is) magyarázhatja), hogy aki az offlinében az átlagnál csak picit személyesebb, az itt személyeskedők érzékelődik, és az erre való reflexió nyomán (mivel ő meg eleve) kész a baj, egyrészt.
Másrészt viszont az online kommunikáció kényszerűbbé teszi, amit Platón (hetedik levelében) az értelmes beszélgetés feltételeként állít, hogy tisztázzuk a beszélgetés tárgyát, tehát azt, hogy – ritka kivételektől eltekintve – (elsősorban) nem egymásról beszélünk.