Túlélők
Sieyes sokféle tehetséggel rendelkezett, melyek mindegyikéről tanúságot is tett hosszú élete során, de legnagyobb Istentől kapott adománya a túlélés volt. Az ancien regime-ben pap volt, majd részt vett az első nemzetgyűlés munkájában, megúszta a guillotine-t, a merényletet, a börtönt, szolgálta a köztársaságot, a direktóriumot, a császárságot, majd kis szünet következett. A Polgárkirály alatt csillaga újra fényesen ragyogott, de az új Napóleon megérkezését már nem volt ideje kivárni. Mai magyar utódai tehetségben nem versenyezhetnek vele, de megváltoztatva a megváltoztatandókat ők is tudják, hogy mikor mit kell tenni annak érdekében, hogy útjuk ne vezessen el a hatalomtól, mindig legyen kocsijuk, titkárnőjük, remek fizetésük, melyért csak annyit kell tenni, hogy ott kell állni a Főnök mellett, lehetőleg testben, s ha nem lehet, akkor lélekben. Kövérek, elégedettek, jól öltözöttek, ha kérdezik őket beszélnek, ha nem kérdezik őket, akkor hallgatnak. Persze nem tudnak nem kommunikálni. Minden rezdülésük azt tudatja a többiekkel, hogy „lám megmondtam, ne ugrálj”, „ne akard a világot megváltoztatni”, „nézz meg engem”, „az én hivatalom”, az „én kamarám”, az „ én közalapítványom” „még mindig élek, miközben te már sehol sem vagy.” A túlélők titka, hogy ők csak fizikai értelemben vannak, akár az állatok. Nincs metafizikájuk, lelki működésük csak annyi, amennyi Pavlov kutyáinak volt. Jelzőrendszerükből hiányzik az a bizonyos vessző.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg, vagy csak abban az esetben, ha írójuk újra elküldi azt a Dühöngőbe (vagy a felület jobb oldalán, de csak a Dühöngő és a Magasztaló között találhatóak közül valamelyik másik, általa választott rovatba).
A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) a kommment megjelenése (és csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirat) jelzi. El nem fogadást értelemszerűen az, hogy nem jelenik meg. Minderről valamivel bővebben itt olvashatnak.
november 9, 2010 @ 9:40 de. • válasz erre
Merton devianciként tárgyalja a bürokrata létet. Azt hiszem a bejegyzés vonatkozásában mélységesen igaza van.
Azt hiszem azonban, hogy ez, a bürokrata lét csak a túlélés egyik, temporális változata.
Mintha épp napjainkban lenne születőben a lelkes bürokrata. (Ami kontradictio ugyan, de nem a világnak ezen a foltján. Előállása, és előállítása ott és azzal vehette kezdetét, amiről utoljára a kettővel ezelőtti bejegyzésben esett szó. Kommunista kis nyilasokként tömegtermelésükre/tömeges előállásukra is volt már példa, de annak példátlansága összemosódott visszaszorulásuk 1956-ot követő időszakával, így az elcigányosodás folyamatával nagyjából párhuzamosan ismét az ő napjuk látszik felvirradóban.)
november 9, 2010 @ 10:31 de. • válasz erre
Sieyes túlélt, mert meghallotta, megértette és megfogalmazta azt, amiért ott és akkor Franciaország is túlélő lehetett, hogy élő lehessen. Sieyes azért lehetett túlélő, mert megértette a kort és benne az élni vágyókat. Az ő túlélésében ott volt az alkotó ember szolgálata. A mi túlélőink süketek és vegetálni szeretnek. Igaz, sokuk parádésan szeret vegetálni, de az életben csak a jelenlétüknek, a „szépségüknek” kívánnak részt. Nem a teremtésnek. Nem fülelnek, vagy csak azokra a hangokra, amelyekre a túlélésüket alapozhatják. A „szépségük” megőrzését. Ehhez elég a hallgatag televény innen a kussoltatás iránti vonzalmuk. Sieyes túlélése kreatív volt. A mieink magtalanok. Kitartóan ismétlik a semmit. Hogy legyen hallgatag televény. De hát az nem így születik. És ez nem jó hír. Se nekik, se másoknak.
november 9, 2010 @ 10:45 de. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#2):
Én ezt (“meghallotta, megértette és megfogalmazta azt, amiért ott és akkor Franciaország is túlélő lehetett”) úgy mondanám: meghallotta, főként megértette és a kortársai számára is még érthetőbb módon meg is fogalmazta azt, amitől ott és akkor Franciaország megelevenedett, de ez nem igazán jelentős különbség.
Válasz Lux Erik hozzászólására (#1):
Sieyes természetesen nem bürokrata volt, de nem is csak lelkes (és ebből következően szellemes). Lelkesedését nem oltotta ki az előzőhöz szükséges rideg, mert lelketlen okosság, de – és szinte példátlan módon éppen csak a túléléshez szükséges mértékben – mérsékelte.
Lelkében a jakobinusként születő náci nem összeborult a lelkében élő zsidóval, hanem inkább (Káinként és Ábellal) Eteoklészen és Polüneikészen keresztül ideiglenes – Sieyes életére korlátozott ideig (ha nem is örök, de a keresztényire hasonlító békét, pontosabban, a felvilágosodás “keresztségében” már csak) – fegyverszünetet kötött(ek).
november 9, 2010 @ 12:15 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#3):
Épp ezért az ezt követően kiújuló vész nem véletlenül eredeti formájában visszhangzott Vörösmarty (talán lelkében, de mindenképpen) költeményének ötödik versszakában.