Tündér, ország
Észtországot nem kényezteti a természet. Sík, tengerparti vidék, szél, hideg, hó, nappali sötétség. Amit Isten nem adott meg, azt észtek megteremtették. Szufficites költségvetés, transzparens kormányzás, 83 %-os digitális írástudás, egységes, mindenki számára kötelező elektronikus kártya. Tallin egykorvolt lakosai otthon éreznék magukat, a Hanza város régi fényében épül és szépül. Ők megcsinálták, amit mi csak mondunk, hogy meg fogjuk csinálni.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
A kommneteknél a dátum mellett “válasz erre” link található
november 20, 2008 @ 11:51 de. • válasz erre
Hála a szovjet megszállásnak? Nem tréfálok, hanem arra gondolok, hogy a nagyobb elnyomás talán jobban felszíthatta a nemzeti érzületet (vagy felszította, vagy nem – szempontomból érdektelen), viszont a cselekvés terét jobban berszűkíthette mint nálunk. Tehát annak eldöntése, hogy mi nem “szovjet út” és (ezáltal annak kiválasztása), hogy mit kell követni, mihez kell( lehet végre!) alkalmazkodni jóval egyszerűbb lehet, mint a “legvidámabb barak”-ban, ahol az egyrészt/másrésztek egész gubancrendszerét kellene kigobozni ahhoz, hogy elváljék egymástól, mi volt külső kényszer, és mi saját lelemény(esen megvalósított magyar út). Ráadásul, ami az egyiknek kényszer, az a másiknak a keretek szinte zseniális tágítása (magának a KGB-nek a megvezetése a Valutaalap tagságunkkal kapcsolatban stb. stb.), tehát ahány ember, annyi szempont, és annyi – épp ezáltal és ettől – egyre elmosódottabb határ, ami épp elmosódottsága következtében egyre kevésbé határolja el a káoszt.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy innen, a “legvidámabb barak”-ból nézve egy még vidámabb – a 60-as évektől már nem is egészen – barak volt: Jugoszlávia, ahol a (talán épp ettől is) még nagyobb gubancot polgárhaborúk sorozatában rendezték úgy, ahogy. Remélem nem mi következünk…
november 20, 2008 @ 2:31 du. • válasz erre
Észtországról én vajmi keveset tudok. Mondják, hogy a szovjet időkben is külön világ volt. Városaik szépek voltak, az emberekben volt tartás. Ezt mondták, én elhittem, nem jártam utána. Az, hogy ma sikeresek, az azt hiszem könnyebben magyarázható, mint a mi – számomra negatív csodaszintjén mozgó – sikertelenségünk. Aristo elmondaná, hogy ott a protestánsok szelleme, és ebben valószínűleg igaza lenne, mások hozzátennék, hogy ott vannak a skandinávok, és az ő vonzáskörzetükben, azért mégiscsak könnyebb az élet, megint mások esetleg a régi kapcsolatok kamatoztatásában is keresnék a siker okát. De ha őszinték vagyunk, mindez nem jelent többet, mint hogy voltak feltételek és abból ki tudtak hozni valami jót. Ha belegondolunk azok a feltételek, az a történelem egy ujjnyival nem volt jobb, mint a mienk. Ők most mindenesetre érthetően viselkednek, mi nem.
november 20, 2008 @ 3:39 du. • válasz erre
Hát a protestantizmus bizonyára fontos szerepet játszik. Fontosabb azonban, hogy az észtek képesek voltak nemzetként viselkedni. Nyilván náluk kevesebb volt a kollaboráns is.
Majd ha a szovjet emlékművet nálunk is kiviszik Budapestről, akkor talán nálunk is létrejöhet valamiféle egység, ami feltétele az együttműködésnek. Elképzelem mi lenne itt, ha a kérészéletű Hunyadi SS páncéloshadosztály találkozókat tartana, mint a 20. SS páncélgránátos hadosztály észt tagjai teszik évente…Sosem hallottam, hogy az észtek “bűnös népnek” nevezték volna magukat az észt holokauszt kapcsán, amint azt sem, hogy fasisztának, mert nem adtak állampolgárságot az észtül nem tudó oroszoknak.
Okkal, ok nélkül az észtek egységesnek látják a történelmüket nemzeti konszenzus van vele kapcsolatban, pontosan úgy, ahogyan minden európai nép esetében, kivéve minket. Igaz náluk a függetlenség óta valószínűleg senki sem vette a bátorságot, hogy bunkó fasisztának nevezze az észteket azért, mert az un. “emberi jogok” közül meglehetősen szelektíve alkalmazzák azokat, melyeket nemzeti jólétük szempontjából fontosnak ítélnek. a többi nagyívben nem érdekli őket…Náluk nem fordulhatott volna elő, hogy egy volt kommunista titkosügynök “merjünk kicsik lenni” szlogennel kampányoljon.
Hiába na, a nemzeti büszkeség, az egészséges nacionalizmus és az ebből fakadó egység csodákra képes.
november 20, 2008 @ 4:03 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#3):
Abszolút! Szinte :-/ ugyanerről (iránymutatásod nélkül sajnos hiáva) igyekeztem én is írni az 1-ben. Az ott írottakat most csak az Aristo-törvényekkel egészítenék ki:
I. A jelent a multbéli viselkedés determinálja. (Azaz saját morális multunkat szenvedjük el, és annak, hogy a jelenben mit teszünk, semmi jelentősége.)
II. Az elnyomás mértékével a morális tartás fordítottan arányos. Felhetető (sőt szinte biztos), hogy a volt Szovjetúnót csupa antikommunista lakta – eltekintve néhány kollaboránstól (aminek a definiálása ilyen kontextusban kicsit nehéz, de a hégeli logika ennél nagyobb teoretikus szaron is sokszor segített.)
III. Egyéb programelemektől függetlenül a következő országgyűlési választáson az a párt támogatandó, amelyik a szovjet emlékművek eltávolítását tűzi zászlajára. (Mert minden gondra ez az orvosság. Archaikusabban fogalmazva: csodaszer.)
A csodákat kommentedben is tapasztalni vélem…
november 20, 2008 @ 5:32 du. • válasz erre
Aristo nyilván komolyan gondolja, amit leírt. Erik esetében nem vagyok ebben biztos. Egy-két elütés is nehezíti a dolgot.
november 20, 2008 @ 5:50 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#5):
A legtöbb hülyeséget (azt, mármint a hülyeséget) komolynak (sőt gyakran szent ügynek) gondolva követték el.
Amit az 1-ben írtam, azt komolyan gondolom. (Bár kétségtelen, hogy az előző miniszterelnök szerepvállalásáról némi iróniával írtam, de még azt is komolyan gondolom, hogy a Valautaalppal kapcsolatos tárgyalásaival a karrierjét kockáztatta.)
A 4-ben írtak bizony, ha szomorúan is, de meglehetősen ironikusak. Barbár és ostoba kőkorszaki (nem logikát, hanem) értelmetlenséget véltem kihallani abból, amivel vitatkoztam. Másutt rég Tartaroszba zárt (innen a kőkorszaki időmegjelölés) szörnyetegek alig artikulált üvöltését. Az említett komment véleményem szerint természetesen sem nem barbár, sem nem ostoba (amiként szerzője még annyira sem, mint az említett komment, ami) nem üvöltés, hanem artikuláció, csak a dallama, és hiányos logikája ismerős nagyon régről…
november 20, 2008 @ 6:10 du. • válasz erre
Félreértitek. Amit írtam azt igen keserű iróniának szántam. nem volt és nem is lesz “nemzeti konszenzus” kishazánkban. Mint ahogyan nemzeti önbecsülés és bizakodás sem lesz. Továbbá gazdasági-társadalmi eredményesség sem lesz. Minden marad úgy ahogyan van.
A fasiszták fasiszták maradnak, a haladó baloldaliak és liberálisok meg amik most is. Értékes időnket egymás jelképeinek és idoljainak köpködésével fogjuk múlatni a jövőben miképpen most. A borongós időkben egy biztos pont azért marad: mindennek Orbán Viktor az oka. Ezen a kristály-talapzaton fog nyugodni a kozmosz tengelye. És ez legalább megnyugtató.
november 20, 2008 @ 8:27 du. • válasz erre
Válasz Aristo hozzászólására (#7):
Hála Istennek! – és legfőképpen elnézésed kérem a humarotalanságomból következő éles fogalmazásért.
Ps: a tudattalanom tudta, mert a 4-ben a hégeli logika után oda akartam írni, hogy különösen az Erdei László féle értelmezése, de az istennek sem jutott eszembe az egykor neves autódidakta neve (a Lálszlóban most sem egészen vagyok biztos).
(a kocsmában is ezen szoktunk ironizálni a jobboldali beállítottságú ivócimborákkal). Viszont csak most jutott eszembe, hogy mindez csak (halovány) visszfénye a baloldali miniszterelnökök démonizálásának (sorrendben: pufajkás, ügynök, elmeháborodott és/vagy tudatos nemzetrontó – az első két állítás tényszerűségét természetesen nem vitatom. Démionizálásnak a tények időtlenítését tartom: ők ketten, miont örödögi lények, akik fölött nyomtalanul múlt az idő… Már a jobboldali új mitológia szerint.)
Amit Orbánról írsz