Diogenész szalonjában: újabb, insipens vendég érkezése
Lux telefonhívást kapott a mobilján, és úgy sietett ki az ezt rövidesen követő (nem telefon) csöngetésre, mint aki nemcsak VIP vendéget vár, de mint aki annak nemcsak annak a tudatában siet, hogy akit vár, az VIP, de annak is, hogy ő maga nemcsak házigazda, de nagyon nem VIP. Akár VIP, akár nem VIP furcsa egy vendég lehetett, mert már az előszobából olyan (nem hangos, ám izgatott szóváltás hangjai szűrődtek be, hogy mindenki nemcsak fülelni kezdett, de – ha lassanként is, de – el is hallgatott, így tisztán kivehetőek voltak a szavak.
Az újabb, insipiens vendég hangja:
“Az insipiens nem a zsoltárból jött, itt van köztetek. Sőt, ha mered, Te magad vagy. Aki ijedségében térdre hull a küszöbön, és ott kezd fohászkodni ahhoz, akiért és akihez épp ezt a küszöböt kellene átlépnie, és ott keresi az urat, az csak teológus, és csak annyira ember, amennyire jó teológus: személytelen. Az az ő paradoxona, hogy azt a templomot látja kívülről, és keresi rajta azt, amiben és belülről színről színre ott van.
A filozófia és a teológia distinkciója épp ez a küszöb.
A küszöb természetesen csak a teológus felül létezik. Hiszen a dologhoz, ami bent van, eleve egy tannal fejében közelit. Az baj, hogy járművel jön! Az insipiens, akár teológus, akár filozófus, okos, noha a legtöbbjük csak okoskodik, és sosem megy igazán közel. A valódi filozófus megesik, hogy kiissza a szentségtartót, megesik, hogy megzabálja az ostyát, de iszonyú fontos számomra, hogy bemegy!
Lehet, hogy beleesik a kráterbe, vagy fölszáll az égbe és lezuhan, de bemegy. A több az Úr emberszeretetének a dolga. Na gyerünk mi is, haladjunk!”
Sietős léptek zaja után fölnyílt az ajtó, és beléptek. Közben azonban Lux akkorát botlott a küszöbben, hogy majdnem elesett. A csönd ettől még nagyobb lett. Akkora, hogy hallani lehetett a karosszék – egyébként is a megszokottnál egyszerre élesebb, és dörgedelmesebb reccsenését:
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.
július 7, 2011 @ 10:04 de. • válasz erre
A teológusokkal az a baj, hogy ha át is esnek ezen a küszöbön, továbbra is a sebes térdükön csúsznak. Egyrészt így lassan haladnak, másrészt nemcsak fájdalmas, de béka perspektívából látnak mindent. Ahhoz képest, ahogyan látnának, ha mernének felegyenesedni.
Sőt, a rosszabb fajta álszent megilletődésében nem arccal, hanem farral előre csúsznak térden befelé, de folyton azt látják, ahonnét jöttek, és a másik irányból legfeljebb csak a farbaberúgást képesek észlelni.
július 7, 2011 @ 1:34 du. • válasz erre
Válasz A karosszék szelleme hozzászólására (#1):
Azt hiszem, hogy nemcsak a filozófusok és teológusok, hanem mindenki, és szükségképpen insipiens. Önmagán kívül senki sem ismeri Istent, következésképpen nemcsak mint Kierkegaard helyesen meglátta és írta, “Istennel szemben sosincs igazunk”, de vagy (reflektált módon”) insipiensek vagyunk, vagy nem is a végességünkkel, hanem saját, véges hülyeségeinkkel tévesztjük össze a végtelennél jóval többet és hatalmasabbat.
július 8, 2011 @ 12:53 du. • válasz erre
A legkomolyabban gondolom, hogy a filozófus felől nincs küszöb. Nincs általános érvényű megilletődöttségi határ, akárhogyan esünk is át valamin, akármennyire vérzik is az orrunk utána…
Nézem a fecskéket, amint bravúroznak… ahogy iszonyú sebességgel a földet közelítgetik. Ott meg a vizet súrolják. Gyönyörű! A profán “éintés” bukás, maga a hiba lenne. De határ akkor sincs. Legföljebb nekem, aki, ülök és nézem, és néha féltőn fölszisszenek. Nemhogy repülni, mászni is alig merek/tudok.
július 9, 2011 @ 11:38 de. • válasz erre
Válasz Insipiens (VIP vendég) hozzászólására (#3):
Annyiban megbeszélni pontosítani javaslom az általad írottakat, hogy a filozófus számára, amennyiben valóban filozófus,, és nem a dogmatikus/arisztoteliánus hagyomány rabja, nincs tudatos küszöb, és ebből adódó módszertanából fakadó (az általában moralizálóan feladattá szépelgett) funkciója a (“kint”-et a bent-től “elválasztó”) küszöbből adódó botlások okának az elsimítása. A fiziológiai/antropológiai adottságként többé-kevésbé adott elő-ítéletek, a gondolkodás előfeltételeinek – nem annyira húsba, semmint (Descarters és Nietzsche esetében különösen látványos módon elménkben hasító – (állandó felül)vizsgálata.
július 11, 2011 @ 7:18 du. • válasz erre
Erzsébet: Azt nem tudom, járte-e Önnél afféle művész is, és akkor Ön “kiesemmizte”-e őt, vagy nem, vagy ha igen, hogyan és miért. Ha írt ilyet, ide tehetné a linket, mert a Danto féle verziót már ismerem. De szerintem az nem az egyetlen!
Türelmét köszönöm.
Erik Lux: Nem tudom, hogy járt-e, de az Ön kommentjével határozottan (ismét?) közelít, átteszem a blogomra, és ott válaszolok, mert kell egy-két nap gondolkodási idő.