Ünnepi előkészület
Az Andocsi napoknak az előkészületeként is felfogható, de meglehet az a helyes felfogás, ami az előkészület következményének tartja.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
Kérem, látogassák a fentebb jobbra az Oldalak felirat alatt található állandó rovatokat. A két félteke rovatban szerzett tapasztalataikat az ott kért módon jelezzék, ha idejük engedi.
augusztus 3, 2010 @ 2:22 de. • válasz erre
Megnyílt a Föld! Régen ezt nem a sutaságunk következményének, hanem csodának gondolták volna. Különösen Andocson – ahol a hinni vágyó népet szórakoztatandó – mindig is akadt egy-két csoda. Amiben mi már nem hiszünk. Csak szórakozunk. Ami nekünk legfeljebb a szellem a múzeumának egy-egy darabja. Amin mi jobbára csak élcelődünk. Megbocsátóan. Leereszkedően. A békesség kedvéért a többes számot egyes számra javítom. Én viccelek csak a csodákkal. A szkeptikus magabiztosságom addig tart, amíg rá nem lépek a falu templomának mélyen kopott, fényes lépcsőire. Sokaknak, sokszor kellett hol bánatában reményért, hol örömében hálát adandó, jönnie, hogy a lépcsők ily’ mélyen lekopjanak. Ez nem megy csak úgy! Magától! Félvállról! Ehhez az idelátogatók odaadása, hite kellett. A méltó és a méltóságteljes életbe vetett hite. Isten itt csak eszköz. Fedőakció. (Ez is magánvélemény.) A lépcsőn jönnek a hitetlenek menetrendszerű sablonkérdései. Mit lelkesedtek ezek? Miért akartak ezek méltóságot? Megbecsülést, önbecsülést? Ilyen makacsul! Ezek! Pont ezek! Ha nem akartak volna semmit ugyanoda jutottak volna, ahova most. Az elkaparást előbb-utóbb követi a nyomok végleges elgereblyézése. A felejtés. Ki emlékszik a ….? De a kopott kövek csendesen jelzik, hogy ők nem csak egyszerűen megpróbálták, hanem nekik sikerült is! Hiszen most is rájuk emlékezem. A méltó életbe vetett hitükre. Irigykedve. Megrendülten. Túl mélyen kopottak a kövek. Ezzel a csodával nem számoltam, és arra az ünnepre sem, amit e csoda tiszteletére a régi templom gótikus falmaradványai, a barokk szentély, a mellékoltárok, az örökszép képekkel évszázadok óta tartanak. Ezzel nem számoltam. Hódolattal ünneplik a csodát, a köveket koptató, a méltó életbe, a kultúrába, a művészetbe vetett emberi hitet. Az őket szülő hitet. Ami ma is megvan. Csak letagadjuk. De őket ez nem zavarja, ők ünnepelnek, ahogy csak a legnagyobbak, a legnagyobbakat ünneplik. Értelmet adóan. Fegyelmezve, fegyelmezetten. Rám fér a példa. ( A templomról képek http://www.templomaink.hu/index.php?muv=telepules&telep=Andocs)
augusztus 3, 2010 @ 7:18 de. • válasz erre
Nem sutaságunk, hanem az ünnepségre tett előkészületekre adott (talán) isteni válasz következményeként gondoltam el, de onnantól, hogy kommenetedben visszaváltottál egyes szám első személyre, nincs köztünk vita, csak nézetkülönbség.
augusztus 3, 2010 @ 8:34 de. • válasz erre
Megkockáztatható feltevés, miszerint a két eseménynek nincs köze egymáshoz. Csak akkor ne nyíljon meg a föld, amikor a műsorok zajlanak. Majd ha a Don Giovanni-t adják.
augusztus 3, 2010 @ 8:38 de. • válasz erre
Megkockáztatható, de csakugyan kockázatos (Pascal logikájával 0 nyereség végtelen kockázat ellenében.)
Egy ehhez foghatót láttam eddig: a Szegedi Szabadtérin egy régi Turandot előadásán épp a gong megütésének pillanatában egy hatalmasat villámlott a Fogadalmi templom két tornya között (látható módon, tehát mintegy a színpadkép részeként, de maga az előadás ettől sem lett különösebb jó, éppen csak nézhető maradt, + egy számomra azóta is emlékezetes pillanat).
Viszont egy olyan Don Giovanni, ahol a föld csakugyan!