Via Carlo Alberto, 6.III.

Három nap szünet. Torinoba megyek. Nietzsche élt ebben a városban utolsó éber napjait. Innen írta levelét I. Umberto-nak, Olaszország királyának, akit arra kért, hogy a pápa társaságában fogadja. Lakásában hallgatta a Galleria Subalpinából beszűrődő csodálatos zenéz. 25 fr-t fizetett, kiszolgálással együtt Teáról és bevásárlásról maga gondoskodott, szenvedett szétrongyolt bakancsa miatt. Valójában a lélek rongyolódott el benne, nem bírta az iszonyatos terhet, melyet az akarat rakott rá. Dionüzosz magához hívta, s többé nem eresztette.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

5 vélemény ide: “Via Carlo Alberto, 6.III.”

  1. 1
    lucifer szerint:

    Mondani szokták ez az ember drága árat fizetett a zsenialitásáért, az életművéért. Túl nagyot. A mű ellenértéke az élete volt, ami következtében már maga a mű is kárt szenvedett. Azok közé a józan átlagemberek közé tartozom, akik csodálják, egy darabig mennek vele, majd elengedik a kezét és szomorúan búcsúznak. Vissza-visszatérnek hozzá, meglátogatják, de mélységeivel nem tudnak igazán mit csinálni. Nem riasztja őket, nem kelt bennük szorongást, őszintén csodálják, aztán utána visszatérnek a normális kerékvágásba. Változva, de visszatérnek.

  2. 2
    ZM szerint:

    Regisztrálva

    Látom, hogy a bejegyzések célja a gondolkodtatás, nem pedig esztétikai élvezet, mégis: az utolsó két mondat szép.

  3. 3
    Csepeli György szerint:

    Torinoban esik az eső. Nietzzsche-nek se hire, se hamva. Várat magára a visszatérés, de egyszer csak megtörténik.

  4. 4
    Lux Erik szerint:

    Válasz Csepeli György hozzászólására (#3):

    Sajnálom. De a visszatérés örök, nem? Így aztán örökké tart. :-)

  5. 5
    Lux Erik szerint:

    Válasz ZM hozzászólására (#2):

    Szerintem is. Csak azért írom, mert tényleg szép. Köszönöm, hogy szólt, :-) csak átrohantam rajta.

Leave a Reply