Dühöngő

Tisztelt nem regisztrált Látogatók, bejegyzésük - technikai okok miatt - csak jóváhagyás után, némi késéssel jelenik meg, de szemben a Bejegyzésekkel ez moderálatlaln felület. Abban az értelembe, hogy minden bejegyzés mérlegelés nélkül (az ismétlődő őrjöngések kivételével) nemcsak, mint eddig jóváhagyásra kerül, de választ sem írok rájuk, illetve a válaszokat - ha mások írnának ilyet - nem jelentetem meg.
Az késztet erre, hogy a blogra vezető kereséseket mutató szerint vannak káromkodók, akiknek ez a Dühöngő is túlságosan személyes azáltal, hogy tombolásukra választ kaphatnak.
Lehet hát káromkodni, véleményt mondani, reakció nélkül lesz itt látható (és azoknak, akiket ez érdekel, olvasható).
Ha valaki nem zárkózik el a választól, úgy kérem dühét az ezen a linken át elérhető Csevegőbe írja ki, hogy ott marad-e, vagy átkerül ide, az egy másik kérdés, de ezzel jelezheti, hogy nincs ellenére, ha szóra méltatják, amit írt.

Szemben a Bejegyzésekkel, amelyből a nem a tárgyra vonatkozó bejegyzések átkerülhetnek ide, a Dühöngőbe, vagy épp a Csevegőbe. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) mától (2008. 09. 23.) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.

A Dühöngő feltöltésére naponta egyszer (általában, de nem szükségképpen az éjszakai órákban) kerül sor, és az ugyanattól a hozzászólótól érkező kommenteket együtt teszem közzé. Naponta maximum kettőt, összesen maximum három képernyő oldal terjedelemben.

A közkívánatra fordított, kronológikus megjelenítés miatt (hogy tehát nem a legújabb komment legalul van) lapozni kell a legfrissebb kommenthez.

142 vélemény ide: “Dühöngő”

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 8 » Show All

  1. 1
    JÉZUSKA A KIB. MAGYAR! szerint:

    ÚÚ MILYEN LAP LESZ EZ CSEPELI ÚR ! ?

    HAGYJA MÁR A FRANCBA EZT AZ EGÉSZET! VAN MAGÁNAK JOBB DOLGA IS MINT ITT HŰLYÉSKEDNI! KIFÚJT EZ A IZÉ BLOGTER EZ VAN!

    HA AKARTOK VALAMI IGE IGEN FA5T HÁT ITT VAGYOK 4 PSZT ÉN NEM BESZÉLEK MELLÉ EGÉSZ ÉLETEMBEN MINT TI!
    BUDDHA.BLOGTER.HU+KRISZTUS+ORIGO.

  2. 2
    nata szerint:

    Hozzászólás:
    izé, én voltaképpen nem is akarok mondani semmit, de annyira nagyon megtetszett, hogy van dühöngő, hogy nagyon bírnám, ha itt lenne egy kommentem :)))
    csak ennyi, bocsi, télleg :)
    ps: nagy ötlet, nagyon nagy ötlet, mint gyakorlott és olykor zaklatott blogoló mondom: nagy ötlet, gratula :)

  3. 3
    Lux Erik szerint:

    Válasz nata hozzászólására (#2):

    :-) Az egyik legkedvesebb megjegyzés, amit a blog-komplexumon olvastam. :-D

  4. 4
    Malvina szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#11):

    Ez vajon mennyiben válasz a 10-es bejegyzésemre? Ismét egy - a témától teljesen független - merő személyeskedés. Lássa, lássa! Ebben sajnos nincs hiány! Önmérséklet és empátia dolgában pedig javasolm áttekinteni az előző hónapok kommenjeit!

  5. 5
    Malvina szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#45):
    Először is a felvetésem a tárgyalt témához képest lehet releváns vagy irreleváns, és ha releváns, akkor csak ezt követően lehet - ahogy Ön írja (jóval)releváns(abb) , avagy kevésbbé a téma egyik vagy másik megközelítésnél. Tehát a kérdésről, hogy “a relevancia fokozható-e melléknévként” Ön már “nyilatkozott”. Tehát az Öntől idézett kitételt abszolúte helyesen dekódoltam.

    Aristoval egyébként nem értek egyet, ami természetesen nem azt jelenti, hogy nekem van igazam , márcsak azért sem, mert én csupán felvetettem gondolatokat a témát érintő érvényesés diskurzusokról és nem állítottam semmi mást , mint hogy e felvetésekkel “lehet vitatkozni, lehet velük egyet vagy nem egyet érteni, csak egyet nem lehet, bagatelizálni, avagy lesöpörni a politikáról való értelmes és jelentős gondolkodás „asztaláról”.

  6. 6
    Lux Erik szerint:

    Malvinának: sajnálom. Többször jeleztem Önnek, hogy sem kedvem, sem időm (ma épp 47 komment gondozása mellett) Önnel nem a bejegyzéshez közvetlenül kapcsolódó témákról csevegni. Ha bejegyzésekhez ír, vagy más kommentelőknek, semmi akadálya, hogy kommentjei - egyelőre némi késéssel - a blogon, és ne itt, a Dühöngőben jelenjenek meg.

  7. 7
    lucifer szerint:

    Malvinát irritálja Erik. Eriket irritálja Malvina. Nem öröm, de nem az egymásra, hanem a témára való reagálás a kötelező. Megoldás lenne, ha egymást kihagyva foglalkoznátok a bloggal. Javaslom elfelejteni a közjátékot s lapozzunk, térjünk vissza a normális kerékvágásba.

  8. 8
    Lux Erik szerint:

    Válasz lucifer hozzászólására (#7):

    Tőlem! :-) Ezt próbáltam javasolni fentebb is, és a blogon is (megengedem, nehezen, vagy épp nem érthetően).

    Ps: sőt adtál egy ötletet, ha M viszatér, és mégis reagálnék valamely kommentjére, eleve itt, a Dühöngőben teszem (majd).

  9. 9
    Lux Erik szerint:

    Válasz MalvinaHelyett hozzászólására (#2):

    hálás vagyok, hogy helyére tette a bejegyzésben fevetett (az Ön kiegészítése nélkül számomra is csak nehezen értelmezhető) kérdést, önbizalmáért pedig őszintén irigylem. :-)

  10. 10
    Lux Erik szerint:

    Válasz MalvinaHelyett hozzászólására (#48):

    És?

  11. 11
    MalvinaHelyett szerint:

    Mikor jelenteti meg az előzőekben elküldött bejegyzéseimet? Dühöngőbe helyezésről ugyan szó esik a bloghasználat ismertetőjében, de jelzés nélküli törlésről, bejegyzés-cenzúráról bizony ott egy szó sincs.

  12. 12
    Lux Erik szerint:

    Válasz MalvinaHelyett hozzászólására (#11):

    Egyrészt használja az F5 (frissítés) gombot, másrészt (későbbiekre) egész nap nem a gépem előtt ülök. E

  13. 13
    Malvina szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#12):

    Hiába használom a frissítést - ami azért még nekem is eszembe jutott -, a tegnap esti és a ma délelőtti megjegyzéseim nem jellenk meg. Szőrén szálán eltűntek. Van rá esély, hogy előkerülnek, vagy küldjem őket újra?
    Egyébként sokan vannak, akik számítógépen dolgoznak, és sokféle, munkájuk mibenléte által meghatározott eltérő ritmusban. Egy-egy választ megengedni pedig nem kerül akkora fáradtságba, hogy ne lehetne uszkve pár perc alatt abszolválni.:D

  14. 14
    Lux Erik szerint:

    Válasz Malvina hozzászólására (#13):

    Ha mástól is kapok olyan visszajelzést, hogy nem látnak Öntől, vagy a MalvinaHelyett nicktől kommentet, szólok a rendszergazdának. Én látom őket a felületen is, és az adminisztrációs felületen is, így ilyen jelzés érkezéséig türelmét és megértését kérem.

    Ps
    Igen örvendetesnek tartom, hogy mindenre kiterjedő ismeretei az időbeosztásomra, és a munkám jellegére is kiterjednek. Csak azért nem javaslom (és ajánlom fel) jós blog indítását, mert mind munkám jellegét, mind időbeosztásom illetően téved.

  15. 15
    Malvina szerint:

    Az isten szerelmére, kedves Erik! Én egy árva gondolattal sem érintettem az Ön időbeosztását, pláne annak általam való ismeretét! Pontosan arra igyekeztem utalni, hogy attól, hogy Ön nem ül egésznap a számítógépe mellett. mások előtte/vele végzik a munkájukat, amiért is az ő időbeosztásuk munkájuk természetétől függően más és más, eltérő ritmusu lehet, amibe bele-belefér napi pár komment megejtése.

  16. 16
    Lux Erik szerint:

    Válasz Malvina hozzászólására (#15):

    Ezek szerint az F5 gombtól független - ha nem is csoda, de - javulás történt. Örülök.

    Kommentjével arra kívánt netán utalni, hogy egy moderátor alkalmazását finanszírozni tudja/kívánja? Ha nem, akkor mire (mert arról, hogy különbözőek vagyunk, és különböző ritmus szerint élünk, remélem, gondolja, hogy kommentje nélkül is volt némi sejtésem)?

  17. 17
    Malvina szerint:

    Válasz Malvina hozzászólására (#13):
    Jós blog? Aki engem ismer, igazán jót röhöghet most! Hiszen közismerten semmi nem áll tőlem távolabb, mint az efféle emberbutítások. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennék képes különböző összefüggéseket felismerni, és azokból levonni a megfelelő következtetéseket, amelyekből azért iciri-picirit mindig lehet az elkövetkezőkre is vonatkoztatni. Szóval nem leszek konkurencia! :-D

  18. 18
    Lux Erik szerint:

    Válasz Malvina hozzászólására (#17):
    Ebben, mármint ami az utolsó mondatában fogalaltakat illeti, ha lehet, igaz, az Önétől eltérő szempontok alapján, Önnél is biztosabb vagyok.

  19. 19
    Malvina szerint:

    Válasz Lux Erik hozzászólására (#18):

    Viszont a pszichológia nem áll annyira távol tőlem, mint ahogy azt Ön gondolja. Úgy hogy nem csupán a sorok között, de bizony a sorok mögöttiekben / sorok alattiakban/ is elég sikeresen eligazaodom.

  20. 20
    Lux Erik szerint:

    Válasz Malvina hozzászólására (#19):

    Bizonnyal örvendetes lehet, hogy gondolataimat is ismerni véli. Én az Önét - és inkább csak a mentalitását - csak valamelyest, de ahhoz eléggé, hogy örömmel köszönjek el mára Öntől, mivel egyéb dolgaim elszólítanak a számítógéptől. És az öröm - bár meglehet Ön mást vél kiolvasni -, biztosíthatom, csak a távozásomnak szól.
    Ebből, mármint a távozásomból következően estig mások is nélkülözni lesznek kénytelenek az Ön további kommentjeit.

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 8 » Show All

Leave a Reply