Csevegő (archív)
Az oldalak átrendezés közben véletlenül töröltem ennek a már lezárt rovatnak az eredeti bevezetőjét. Az alább olvasható első, Klárától kapott komment hatására létesítettem azoknak a megjegyzéseknek, amik nem kapcsolódnak ugyan közvetlenül egy-egy bejegyzéshez, de nyilvánvalóan nem is a Dühöngőben van a helyük. Nem két év alatt, hanem a két év alatt felgyűlt tapasztalatok hatására ez a Csevegő (a főoldalon alatta található oldalrendszerré nőtte ki magát), így lezártam, hiszen (létrehozásakor még csak részben, és most sem egészen értett) funkcióját több új oldal vette/veheti át.
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal a kommentekben “regisztrált” felirattal jelzem.
szeptember 17, 2008 @ 11:10 du. • válasz erre
Kedves Erik,
remélem nem érzed beavatkozónak, amiről szeretnék Neked írni. Úgy látom, hogy a blog-komplexum nagyon akadozva működik, amit nagyon sajnálok. Azt gondolom, több oka is van ennek. A spontaneitás akadályoztatása talán lenne az egyik, ami a “beharangozás” “eredménye” is lehet, azaz a résztvevők kissé szoronganak, hogy megnőttek az elvárások. Talán ez is volt a szándék, (már az elvárásnövelés) hiszen “Akadémia” csak kiemelkedő felkészültségű intellektusokkból szokott összeállni. Szerintem ebben a blogban nem ez a jellemző. Te és Aristo, valamint Csepeli vélhetően a mindennapjaitokban is olyan közegben léteztek, ami a tudományos elkötelezettséget kíván, azaz gyakoroljátok magatokat az elvárt módban. Úgy látom, a többiek nem. Egyszeűen értelmiségiek, ezen vagy azon a területen. Szeretnek beszélgetni.
Tehát vagy csak kimagasló szinten lehet megnyilvánulni (de akkor minek a blog, lehet levelezni is), vagy többet lehet hülyéskedni, ami nekem hiányzik, szóval, mint egy élő beszélgetésben, egy buliban, ha jó a társaság.
A másik ok, hogy nagyon szigorodott a töltelék beszéd lehetősége, a dühöngő megléte miatt. Félre ne érts, szerintem jó ötlet ennek ellenére is, mert Malvina megnyilvánulásai olykor valóban odavalók. De talán te is érzékelted, hogy Lucifer mit is gondolt a Dühöngőről, tehát, mintha szégyen lenne odakerülni, s ez meg is világítja egyik lényegét, azaz elveszi azt a szabadságot, amit a résztvevők eddig éreztek, szóval tartanak attól, nehogy odakerüljenek, vagy egyáltalán, ne kapjanak rossz minősítést.
Én már gondoltam, hogy a feszültséget oldjam, elkezdek oda is írni, (ezt a mostani levelemet is először oda kartam írni,) de azt gondoltam, hátha ez nem érné el a kívánt célt, mert egy olyan személynek kellene ezt tenni, akinek nagyobb a tekintélye, s nemcsak akkor ír oda, ha morog valakire valamiért, hanem, úgy, mint a színházban a félre kifejezés után szokott lenni. Szóval, hogy talán te oldhatnád ezt valamennyire, s így pörgősebb lenne a dolog. Másik lehetőség, hogy “akadémiai köcsögögöket” kérsz fel, hogy látogassanak ide. Én már ezt is próbáltam, a közegemben (munkahely, barátok, igaz, nem hülyék) próbáltam rendkívül felkészült embereket bevonni, de azt a választ kaptam, hogy inkább könyvet írnak…
szeptember 18, 2008 @ 11:51 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#1):
Vegetálást nem érzékelek, a statisztikák látogatás növekedést mutatnak, noha - és ez kétségtelen, de azt hiszem, természetes - Csepeli György blogjának pörgése még nem olyan, mint a régi helyen.
szeptember 18, 2008 @ 4:18 du. • válasz erre
Ezek szerint, akkor tévedtem, vagy rosszul ítéltem meg a helyzetet. Lehetséges. Szeretném kiegészíteni a véleményemet, amiről majd a szerkesztő eldönti, hogy ide vagy a dühöngőbe helyezi el. Én nem tudtam eldönteni, mert mindkét helyen elképzelhetőnek tartom.
***
Azon gondolkozom, hogy vajon meddig érdemes elviselni/tűrni mások agresszív viselkedését? Talán minden egyes helyzetben lehet és érdemes mérlegelni, de nem lehet eltekinteni annak mértékétől, gyakoriságától. Az utóbbi befolyásolja az elviselhetőség mértékét is. Aztán az is eszembe jutott, hogy az agressziót vélhetően rosszabbul viselik azok, akiknek maguknak is hasonló a problémájuk. Sőt, a hasonló problémákkal küzdők talán önkéntelenül is kiváltják a másik agresszív megnyilvánulásait.Mégis különbözőnek látom az utóbbi gondolat alapján azonos csoportba (agresszióval kapcsolatos problémákkal küzdőek) kerültek viselkedését. A különbség talán leginkább abban megragadható, hogy vannak, akik tudnak arról, hogy van ilyen problémájuk, s vannak olyanok, akik nem tudnak erről. Az utóbbiak ebből az önreflektáltság hiány létállapotukból adódóan, megnyilvánulásukat olykor áthatja egyfajta „szabadságtörekvés”, amit nem véletlenül tettem idézőjelbe. Ugyanis akkor is szabadságra akarnak törni, amikor annak egyáltalán nincs itt az ideje , módja, helye, egyáltalán senki nem akarta őket szabadságukban gátolni, hanem azaz ő valóságértelmezésükben jelenik meg így. Ezen hamis valóságértelmezés saját feldolgozatlan személyiségük működésének terméke, amelynek folyományaként elvetik a tekintély mindenfajta megnyilvánulási módját, egyáltalán a létét. Ezen hamis valóságértelmezés alapján liberális gondolkozásuk megnyilvánulásának vélik azt, ami csupán személyiségük feldolgozatlanságából adódik. Ezzzel gyakran találkozhatunk mindennapjaink különböző területein.
Vélhetően, akinek magának is van az agresszióval problémája, de „dolgozik rajta”, hogy ne ez a hamis valóságértelmezés legyen cselekedeteinek, gondolkozásmódjának kisebb/nagyobb mértékben meghatározó volta, nos az mégis rosszabbul tűri az agressziót. A szelídek, a kedvesek, csak arrébb húzódnak (ki tudja meddig persze)
Mégis hogyan kezeljük az agresszív megnyilvánulásokat, ha azok mértéke veszélyezteti az adott csoport működésének módját, egyáltalán a működését, vagy ennek színvonalát? Ki-ki vérmérséklete szerint, nyilvánvalóan, de , ha valaki felelősnek érzi magát a csoport működésért, valamilyen célja van a csoport tevékenységével, mit tegyen, hogy hatástalanítsa az agressziót elkövetőt?
Ezen gondolatok alapján úgy vélem , a hamisan valóságértelmező minden olyan cselekedetet, gondolatot, magatartást, az alávetettség, szorongás, szervilizmus megnyilvánulásának vél, amelyik egy adott helyzetben nem támadó, vagy amelyik a másik fél szempontrendszerét is képes figyelembe venni, akár a saját egyéni érdekei háttérbe szorulása árán is. Tágan hagyva , megengedően kezelve a másik talán nem közvetlenül nyilvánvaló, vagy nem tudható érdekegyüttesét, bízva ezen érdekek, értékek hasonlóságon alapuló megítélésben.
Tehát nem mindig ilyen értelmű annak a megnyilvánulása, aki a valóságot időnként ilyen-olyan ok miatt nem úgy látja, ahogyan az van, azaz a csoport normáitól eltérő módon, legyen az a társadalom kisebb vagy nagyobb egésze. Olykor ilyen, olykor nem. Természetesen most arról írtam, amikor ilyen. Talán az sem mellékes, hogy vélhetően az ilyen típusú vislkedés akkor hatalmasodik el az erre hajlamos személyiség megnyilvánulásaiban, ha arra hívó szó érkezik, vagy nyomás nehezedik rá valamilyen okból.
Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ezen egész agresszió értelmezés valójában egy agresszó, amiről csak remélni merem, hogy “kézben tartott” probléma megnyilvánulása.
szeptember 18, 2008 @ 8:14 du. • válasz erre
Klára! Lúgot iszom! Ezt nem a dühöngőbe, nem a csevegőben, hanem valamelyik poszt alatt kellett volna beapplikálni! A bukás - egy 0,03% szinten kiaknázott bejegyzés - kérve kérte volna! Könyörgött valami ilyenért! Hatalmas labdát hagytunk ki! Isten, vagy Csepeli irgalmazzon! Poénhegyek vannak a 3-ban. Hol a lúg? Vagy legalább valami gyufa?
***
Bocsánat!
szeptember 18, 2008 @ 8:20 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
Lucifer neee, inkább átteszem!
Tényleg áttegyem, vagy bemásoljam?
szeptember 18, 2008 @ 8:38 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#4):
A kudarc posztba is nagyon passzolna !
szeptember 18, 2008 @ 9:20 du. • válasz erre
Önmagában az agresszió nem probléma. A repetitivitás, a kreativitás hiánya és az irrelevancia volt a probléma. Nem tudom eldönteni, hogy a tehetségtelenek lázadása vagy a politikai diverzió a motivum (de lehet, hogy mindkettő). Szombat du. erről fogok előadást tartani.
szeptember 18, 2008 @ 9:37 du. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#5):
Ne! Klára dönt! Nem én, nem Te. Mondom most már nyugodtabban, mert vacsoráztam. (Nem keveset) Még egyszer bocsánat, de ami energia belemegy a dühöngőbe, meg a csevegőbe, ha az menne a bejegyzésekhez hegyek mozdulnának!
***
Szívesen hallgatnék egy kis Csepelit! Hol lenne rá alkalom?
szeptember 18, 2008 @ 9:48 du. • válasz erre
Én még az asszertivitás hiányát is lényegesnek tartom. Ez az a viselkedésforma, aminek elsajátítása sokak számára azért jelent nehézséget ,mert az agresszivitás és a passzivitás között, félúton helyezkedik el. A nem-asszertív viselkedés a nők viselkedésére állítólag jellemzőbb, amiért is az asszertív magatartást gyakran összetévesztik az agresszivitással.
Csepeli György 9-esére reagáltam.
szeptember 18, 2008 @ 9:52 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#8):
Persze, de ha életveszély van?! Remélem, nem lugot vacsoráztál.
szeptember 18, 2008 @ 9:54 du. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#7):
Igen, ez is igaz.
szeptember 18, 2008 @ 9:57 du. • válasz erre
Válasz lucifer hozzászólására (#8):
Nem tudom hová lehetne applikálni. Nagyon kedves volt a reakciód. Felnevettem, jól esett nekem.
szeptember 19, 2008 @ 6:23 de. • válasz erre
Válasz Malvina hozzászólására (#9):
Kiegészítés:
az asszertivitás hiánya mellett nem szabad megfeledkezni a lelki “kövér macskákról” sem.
szeptember 19, 2008 @ 9:27 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#12):
Egyrészt persze, másrészt meglehet, hogy az (viszont) nem mindegy, hogy az agresszió paranoid irányba fordul-e, vagy egy kis katatóniával kombinálva pulzál, és önmaga korrekciójára is képessé válva a rögeszme eszmévé (ha nem is) tisztul (de elindul abba az irányba). (Már ha olyan elméleti keretben gondolkodunk, ami rokona/variánsa Freud szublimációs tanának).
szeptember 19, 2008 @ 9:36 de. • válasz erre
Válasz Lux Erik hozzászólására (#14):
Talán a 11-re akartad válaszolni, vagy Cs.Gy.-nek?
szeptember 19, 2008 @ 9:41 de. • válasz erre
Válasz Klára hozzászólására (#15): :-/ , a 11-re.
szeptember 19, 2008 @ 10:29 de. • válasz erre
Köszönet El Lobóbak, ezért (is
).
szeptember 19, 2008 @ 9:31 du. • válasz erre
Lucifer! Ha felhívsz, hallhatsz. Nyilvánosan minden pénteken reggel 8 és fél tizig a Kitaibel teremben az ELTE Duna parti épületében beszélek csoportközi viszonyokról, majd 12- és 2 között angolul az antiszemitizmusról egy épülettel arrébb. Délután a Muzeum krt-i épületben a 134-es teremben folytatom bevezetésként a szociálpszichológiába, s még aznap nincs is vége. Addigra már ugyis roncs vagyok. Sajnos nem a minőség, egyedül a mennyiség számít, mint az 50-es években, amikor a munka még becsület és dicsőség dolga volt, de már akkor sem fizették meg.
szeptember 20, 2008 @ 10:18 de. • válasz erre
Köszönöm a reklámot, még ha durván 1500 + (a regisztrált felületen újabb, egyelőre csak mintegy) 1000 álmot és értelmezésüket túlzás is Nemzeti Álomtárnak nevezni.
Ami az ént illeti, valóban ennek “még álmunkban is” olykor valóban - akár rémálmok képében (pontosabban képeivel) - nyugtalanító, olykor azonban nyugalmat adó működésével és vélt szerkezetével is foglalkozom blogjaimon. A legtömörebben, de így is 16 képernyő (5 nyomtatott) oldal, és még nincs készen: itt.
szeptember 21, 2008 @ 7:09 de. • válasz erre
Válasz Csepeli György hozzászólására (#18):
