Visszhang

Visszhangnak lenni nem könnyű sors, mint az idevágó mitológiai történetből is ismeretes. Kölcsönben van minden, ami saját az csak a hang, mely el nem hangozhat a másik nélkül, aki önhitten csak magára figyel. Érdemes-e írni, beszélni a visszhang reményében, ez itt a kérdés. A visszhang ugyanakkor szabad, nem kontrollálja az eredeti megszólaló, ettől olyan zavaró és terhes. Ha van, az a baj, ha nincs, az. Nemrég írtam egy fontos cikket a Népszabadságban, s mindössze ketten hívtak fel. A többi néma csend.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal

6 vélemény ide: “Visszhang”

  1. 1
    Lux Erik szerint:

    Elnézést, egy gratulációt elmulasztottam átadni! Egy, a területen dolgozó igazgatóét.

  2. 2
    lucifer szerint:

    Fene tudja. Némely korokban azt szokták visszhangzani, akitől félnek. Mert némely korokban visszhangozni egy kicsit olyan, mint a sötétben fütyörészni. Akkor teszi az ember, ha a félelmeit szeretné elűzni. Vannak, akik most is így élnek. Ez magyarázhatja a meg nem született visszhangok 34.83 %-át. :) A szociálpolitika köz-ügy, sorsa a köz-legelőké. Aztán itt van az, hogy a közösségre vonatkozó témától nem lehet promt előnyöket remélni. Ettől meg különösen nem. Ez pedig lényeges. Meg nagy sikereket se lehet könnyen felmutatni. Meg mi a siker itt? Az itt befektetett energia nem váltható át „fontos” dolgokra. Csak a munka. Ez se segíti a telefon felemelését. És tudnám még folytatni, de helyette a jó hír. (Ezt tőlem elvárják) Puli ott volt a kommentezők között. Hogy ez a puli, az a puli-e azt nem tudom, de puli.

  3. 3
    Bognár László szerint:

    A cikkhez ott hozzászólók egyikének kérdése is visszhangtalan maradt. (Ő most talán efölött a tény fölött borong a blogjában, ha van neki).
    Rákérdezett, mit jelent a “Sólyom-barát” adatbázis. (Tippem szerint a megfejtés: velejéig alkotmányos, adatbiztosilag kikezdhetetlen, számítástechnikai értelemben nem feltörhető meg minden).

    Persze, nem ez a lényeg, hanem maga a javaslat, amelynek útja hosszú lesz a megvalósításig. (Még a végén tényleg kell nylon-zacskó is a népszerűsítéséhez, ha másképp nem megy :-). Az újságcikktől maga a javaslattevő sem várhatja, hogy betonfalakat döntsön, ez még csak a gondolat elhintésének ideje.
    És igaza van Lucifernek: ez nem aranyat termő, tihanyi echót alázó terep, mert éppen a szociálisan hátrányos helyzetű emberek (java) nincs abban a helyzetben, hogy segítse az őket segíteni akarókat, sokakban pedig kihúnyt, ha volt egyáltalán, a szolidarítás érzése.

    Telefonálni én sem fogok - nem ismervén Csepeli György telefonszámát :-) - viszont respektálom a javaslatot.
    (Csepeli György javaslataival kapcsolatban mindig eszembe jut, mennyit gyalázták össze-vissza a magyar e-pontokért, hogy így meg úgy, meg drága volt meg mittudomén - de amikor Horvátországban magam is használhattam a magyar e-pontot, akkor bizony szívesen odahívtam volna a nagyonmagyarokat, hogy lássák, miképpen lehet csöndesen, de okosan magyar államférfinek lenni! Talán ezúttal is sikerül.)

  4. 4
    Csepeli György szerint:

    A visszhang visszhangja ma 3 hang. De nyilván a hangzás a lényeg, a harang sem azért szól, hogy a bércek visszhangozzák, hanem azért, hogy emlékezzünk Nándorfejérvárra, tudjuk, mikor van mise vagy litánia. Hétfőn igyekszem érdekesebb témát felvetni.

  5. 5
    Csepeli György szerint:

    Találtam egy nagyon jó visszhangot angolul. esbalogh.typepad.com Hungarian Spectrum: Reconsidering Hungarian welfare policy.

  6. 6
    Lux Erik szerint:

    Isten malmai lassan őrölnek, de őrölnek.

Leave a Reply