Vizsga
Fél éve indítottam el az interdiszciplináris társadalomkutatás doktori programját, s tegnap vizsgáztattam le a hallgatókat. Tárgyam az európai nemzetfejlődés szociálpszichológiája volt. Mindenki nagyon jól kiválasztott, eredeti kutatási témát hozott magával, melyet az év végéig ha kidolgoz, bármelyik szaklap szívesen fog publikálni. Szemmel látható volt a változás a felvételi vizsga óta. Nyitottabbak, reflexivebbek lettek, felfedezték egymást. Mindenkit kértem, hiogy guerilla marketing eszközökkel népszerűsítse a programot. Kicsiben talán megteremtem a homéroszi versengést, melyről tegnap írtam
A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg (vagy átkerülhetnek a Dühöngőbe). A késedelmes megjelenésért a nem regisztrált látogatók elnézését kéri a szerkesztő. A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni. A regisztráció elfogadását (illetve visszaadását) csak első alkalommal
január 19, 2010 @ 9:22 de. • válasz erre
Ó igen. A görögök és Nietzsche! A kegyetlenségből lett nemesség a romboló gonosz harcot követő alkotó versengés. Út a kegyetlen világból a rettegéstől való megszabadulás rögös útján át, a kiválóságok bővített újratermeléséig, a természettel és egymással való élvezetes együttélésig, a poliszig. Ha jól értem a célzást. Erre a recept és egyben a garancia, hogy a kiválóság nem válhat monopóliummá, mert a monopólium kiemel a közösségből, az alkotó, ösztönző kapcsolatokat megszünteti, betegessé tesz, elkorcsosít röviden; hülyít, közösség ellenes. Ha monopólium születik, akkor a monopólium miközben kinevezi az értéket, a kiválóságot – leginkább saját magát az általa elképzelt világ közepének – a durva erőszakot teszi a való világ szervezőerejévé. Hogy megmaradjon. Hogy féltékenységét kiszolgálja. Ez történik, induljon is akárhonnan a monopólium birtokosa. Mert a monopólium egyszerűsít, szegényít. Ráadásul a monopólium nem szokott nagyon magasról indulni és nagyon magasra elérni. De ez már egy másik kérdés.
január 19, 2010 @ 2:08 du. • válasz erre
A kiválóság nem kiváltság. A kiváltság viszont nem kiválóság.
január 19, 2010 @ 2:29 du. • válasz erre
A kiválás – mint folyamat – kiváltsághoz – mint állapot – vezet. Az eléggé meddő dolog, hogy valaki egyfolytában a kiválás állapotában van, de nem válik ki sohasem.
január 19, 2010 @ 2:59 du. • válasz erre
A kiválás a megújulás végtelen folyamat, ami maga a modern kor. Itt az a kiváltságos, aki ezt jól csinálja és addig, amíg jól csinálja. Ha a modern világban valaki kiváltságos megújulás nélkül, akkor betokosodik. És sorsa a pangó szocializmusé.
január 19, 2010 @ 5:52 du. • válasz erre
Ez logikai hiba Lucifer barátom, a kiválás és a megújulás nem szinonimái egymásnak, továbbá a “modern kor” nem végtelen folyamat, eléggé jól tudható, hogy mikor kezdődött és pontosan valamikor mostanában ér hosszú agóniája végére. A megújulás pedig önbecsapás. Semmi sem újul meg, hiszen minden mulandó, ami régi az régi, legföljebb – ráncfelvarrás után – ideig-óráig jobban néz ki.
január 19, 2010 @ 7:33 du. • válasz erre
Mindegy, hogy mikor kezdődött, de valamikor elkezdődött és mindegy hogy mikor lesz vége, de egyszer vége lesz. Ebben igazad van, ebben egyetértünk. A végtelen itt nem végtelen cseréljük ki az élethosszira. De miután elkezdődött és most még nincs vége sajnos meg kell újulni. Én ma nem lehetek ugyanúgy kiváló férj, apa és elnök-vezérigazgató, mint tegnap. Nem hogy a kérdésekre nem lehet ugyanazt a választ adni ma, mint tegnap, de még a kérdések se ugyanazok. Itt a kiválóság és a kreativitás kézen fogva jár. Egy hagyományos társadalomban ez nem feltétlenül volt így.
január 19, 2010 @ 8:50 du. • válasz erre
A kiválót értékítéletként, a nagyság szinonímájaként használtam, nem összekeverndő a kiváló horgásszal, vagy a kiváló párttaggal.