Willem de Kooing képeinek reprodukcióját nézve, hogy milyen külsődleges (művészettörténészi) elnevezés az expresszionista! Hiszen minden műalkotás kifejezés, és ha valóban mű, akkor kifejező, tehát expresszív, és így expresszionista.
Amit (tehát feltehetően pontatlanul) expresszionistának neveznek az sokkal inkább a (művészi) kifejezésnek a pszichotikushoz közelebbi, a standard(hatalmi tartomány)tól távolabbi szektoraként írható le.
A pszichózis “mértéke” érzettorzulásként írható le. Ez, az “érzettorzulás” a – standard(dá váló percepció)tól való eltérés nemcsak a pszichotikus, hanem a pszichotikus és a hatalmi közötti – művészi tartományban is alkalmazható!
Két alapformája van/mutatkozik:
a/ a színvilágra korlátozódó, főként ott domináló (mivel nem pszichotikusokról, van szó, hanem művészetről és művészekről: nem érzettorzulás, hanem a műalkotással történő) érzetmódosítás.
b/ a formavilágra is kiterjedő, azt felbontó érzetmódosítás.
Ebben az értelemben nem az expresszionizmus óta van expresszionizmus, hanem expresszionizmusként jelentkezett az alábbi folyamat egyik (nem a legújabb, de meghatározó állomása):
1/ A művészettörténetként leírt folyamat állandó eleme a (hatalomkoncentrációtól meghatározott hatalmi nyelvhasználat által fuzzy határok között folyamatosan alakuló) standard percepciótól való eltérés, a pszichotikus (valójában folyékony állapot) megközelítése.
2/ Ez a folyamat, a standard percepciótól való eltérés a (reneszánsz után a) XIX/XX század fordulóján érte el azt a pontot és ezáltal állomást, ahol a (színvilág után az addig mimetikus, formát is) szétbontotta, és ezáltal létrehozta/kialakult a nonfiguratív, “absztrakt” művészet.
3/ Az “absztrakt expresszionizmus” azonban valóban két folyamat eredménye, és összekapcsolódás egyrészt a mimetikus, ábrázolt forma szétszedésének összekapcsolás és visszacsatolódása a standard percepció színtételezésétől, és műalkotások esetében a standard színhasználattól.
4/ A kifejezés hangsúlyeltolódása a figurális ábrázolásról a színek dominanciájára. A szín (figura és ezzel) formameghatározóvá válása.

Ugyancsak figyelmet érdemel a kifejezés expresszivitásának de Koonig műveiben feltáruló forrása, a rettenetes anya (imágója), de ez (azóta elkészült) külön bejegyzésnek lehet (és talán lesz) tárgya.

Az írás folytatása ezen a linken át érhető el.

A nem regisztrált email címről küldött kommentek csak jóváhagyás után jelennek meg A regisztrációt nem kell külön kérni, elég egy kommentet küldeni.

Címkék: Willem de Kooning

szombat, október 8, 2011 @ 1:09 du., Absztrakt expresszionizmus, Diogenész szalonjában. • RSS 2.0 feed. • Hozzászólás • trackback